Karácsonyék leszavazták a dél-budai centrumkórház megépítését

Mandiner, Csepel.info

A főváros szerdai közgyűlése nem volt hajlandó többlettámogatást elkülöníteni az egészségügyre, a VIII. kerület liberális polgármestere pedig az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók béréből vette el a politikusaiknak fizetett többletköltségeket. 

Ilyen az ellenzéki “összefogás”, amely szavakban az egészségügyet tartja a legfontosabbnak, de ha döntési helyzetbe kerülnek, az egészségügy lesz az utolsó, ami érdekli őket.

A Fidesz-KDNP szerette volna elérni, hogy a fővárosi önkormányzat a kormányhoz hasonlóan különítsen el 50 milliárd forintos egészségügyi célú többlettámogatást, erre azonban a városvezetés nem volt hajlandó – mondta Borbély Lénárd csepeli polgármester azt követően, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangú döntéssel megszavazta, hogy – feltételekkel – Budapest legyen a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezője.

A kormánypárti politikus újságíróknak kifejtette, ha Karácsony Gergely főpolgármester komolyan gondolja választási kampányban tett ígéreteit, fontos neki a főváros egészségügyi fejlesztése, akkor ezért tennie is kell, nem elég a kormányra és a kerületekre hárítania a felelősséget. Megjegyezte:

„módosító javaslatukban azt is szerették volna elérni, hogy a dél-budai centrumkórház az eredeti helyen és tervek szerint épüljön meg, azonban ezt is leszavazták”.

Borbély Lénárd elmondta, a Fidesz-KDNP örül annak, hogy lezárult az atlétikai világbajnokság megrendezése körüli vita, aminek eredményeként nem egy stadion épül, hanem végre lesz otthona az atlétikának. Korábban a csepeli és a ferencvárosi önkormányzat is támogatta a világbajnokság megtartását, az ehhez állított feltételeket pedig a magyar kormány már biztosította is reggeli határozatában – tette hozzá.

Kiemelte, a feltételeket megfogalmazók nyitott kapukat döngetnek, hiszen a kormányéval azonos elképzelésekkel álltak elő. Borbély Lénárd örömét fejezte ki, amiért a következő időszakban az atlétikai világbajnokság lehet az észak-csepeli fejlesztések mozgatórugója.

A XXI. kerület vezetője szólt arról is, egy másik napirendi pontban sikerült megakadályozniuk Karácsony Gergely főpolgármester azon elképzelését, amely a fővárosi fenntartású idősek otthonában mérte volna fel a szabad kapacitásokat, hogy a téli krízishelyzet alkalmával oda hajléktalan embereket lehessen költöztetni. Az idős és hajléktalan emberek ellátása ugyanis össze nem kapcsolható ellátási formák – mondta.

Elveszik a szociális és egészségügyi dolgozók jutalmát a VIII. kerületben, hogy politikusokat fizessenek ki

A VIII. kerület új vezetése 150 millió forinttal kerül többe, mint az előző, fideszes vezetés. Az alacsonyabb keresetű dolgozók év végi jutalma 140 millió forint lett volna, így mostantól ők fizetik az összefogás árát. Pikó András, a VIII. kerület “összefogás” által támogatott polgármestere a HVG-nek jelentette be, hogy idén nem kapnak 13. havi fizetést a bölcsődék, óvodák és rendelőintézetek dolgozói. 

A polgármester a HVG-nek azt mondta: megnézik, mennyi pénzük lesz, és ahhoz mérten kapnak majd juttatást a dolgozók karácsony előtt. A kerületben ugyanis évek óta 13. havi fizetést kaptak az önkormányzati dolgozók, de a bölcsődék dolgozói, az óvónők és a védőnők is.

A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője, Vörös Tamás egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: felháborító és botrányos ez az intézkedés. Mint mondta, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idejének gyakorlata tért vissza, hatalomra kerülve a baloldal mindig megszorításokkal lát munkához. Kifejtette: Pikó András mintegy 700 embertől – köztük bölcsődei nevelőktől, óvónőktől, szociális és egészségügyi dolgozóktól – vesz el egyhavi bért. Felidézte, hogy Józsefváros a kormánypártok vezetése alatt 2013 óta mindig előteremtette az év végi juttatás fedezetét, évente csaknem 140 millió forintot.

Vörös Tamás bírálta, hogy a kerület új vezetése 150 millió forinttal többe kerül majd, mint az előző. Kiemelte: a polgármesternek a saját testületén kellene takarékoskodnia, és nem azokon, akik több megbecsülést érdemelnének.

MTI, Mandiner, Csepel.info

17 hozzászólás “Karácsonyék leszavazták a dél-budai centrumkórház megépítését” bejegyzésre

  1. Aggastyán szerint:

    Mandiner pls… 😀

  2. Nagyapó szerint:

    Vigyori változtatott! Stadionstop helyett kórházstop! A hülyegyerek minden kerületben akart CT berendezést, mert nem tudta, hogy Bp.-en 43 db CT működik!😀
    Képzeljék el, hogy a Szt.Imre kórházból visszaküldik a XXII. kerületbe a beteget CT vizsgálatra. Ugyanis a CT vizsgálatot nem a háziorvos kéri!😀
    Apropó eetásak nem kell kórház?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Boldog Karácsonyt szerint:

    Nagyapó már megint süketel és össze-vissza hazudozik.

  4. Lili Züllig szerint:

    Gondolom senkit nem érdekel, hogy kb 400 eü melós teszi le a lantot Ungarnban, és jönnek ide Svájcba. Valami közvetítőcég szívta el őket, mert itt kibaszott nagy hiány van. Annyi de annyi új beteg van. Októberben vettük észre, 25% megnőtt a betegek aránya.
    Pénz van bőven Svájcban, kórház van elég, ággyal együtt, orvos rengeteg van, kurva nagy a jólét, 100% biztonság, szuper oktatás, munkalehetőség mindenhol, ahova kopog az Ember. Kell ennél több az Életkezdéshez?

  5. pusssh szerint:

    Nem a kórház hiányzik, hanem a működtetése. És a CT özön se nagyon tud működni, mert ahhoz pénz kéne, meg aki tudja kezelni. Annak hiányában csak amortizálódik, sebesen. És az alapellátás hiányzik. A körzeti orvosok, az egynapos beavatkozások, a prevenció, stb.
    (Lásd: a mai Napi-online: Itt a friss országjelentés a magyar egészségügyről – ezt nem tesszük ki az ablakba. – Jelentés abéka popsija alól.)

  6. Coper szerint:

    Folyamatosan hazudtok meg mindig!

  7. Aggastyán szerint:

    Nagyapó! Képzeld, most meg Kenyában építünk kórházakat a te pártod által! Egyébként is inkább legyen valaki vigyori mintsem egy skizofrén! 😀

  8. Dr Obaidi szerint:

    Nagyon rosz döntés,;!

  9. Nagyapó szerint:

    pusssh ! A “Magyarország Egészségügy profil” jelentés a következőket is tartalmazza:

    Demográfiai tényezők Magyarország EU
    Népesség (évközi becslés) 9 788 000 511 876 000
    A 65 év feletti népesség aránya (%) 18,7 19,4
    Termékenységi 1,5 1,6

    Társadalmi-gazdasági tényezők
    Egy főre jutó GDP (PPP EUR 20 300 30 000
    Relatív szegénységi arány(%) 13,4 16,9
    Munkanélküliségi ráta(%) 4,2 7, 6
    (A termékenységi arányszámnál figyelembe kell venni a migránsokat)

    Fő megállapítások első pontja: A magyar lakosság várható élettartama jelentősen
    javult 2000 óta! (Hol volt a béka popsija 2010 előtt?)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Nagyapó szerint:

    Aggastyán nem vagyunk haverok!
    Vannak olyan “hülyék”, mint Albert Schweitzer (ha tudja ki volt), aki saját pénzén kórházat létesített a dzsungelben!
    Ő is “pártomhoz” tartozott, mint keresztény.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. Gyula szerint:

    CT???
    Jópát éve MR-t használnak a civilizáltabb helyeken, a Balkánon túl. 🙂
    Az erre szánt pénzből fel kell újítani a meglévő kórházakat, a csepelit is újra nyitni, mint ahogy 9 éve megígérték. Igaz személyzet sehol nincs, de majd jönnek a románok. 😉

  12. Aggastyán szerint:

    Nagyapó: Fogadjunk, ha megkérnélek, hogy idézz nekem a Bibliábol legalább össz-vissz 2oldalnyit, se te sem pedig más nagy keresztény elvtársad, akarom mondani párttársad nem tudna semmit sem! 😀 Ne felejtsd el, a hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát! 🙂

  13. Nagyapó szerint:

    Józsefvárosban elveszik a szociális és egészségügyi dolgozók jutalmát! Elveszik, így mehetnek Svájcba, mert “el lehet menni, tessék!”. A pénz viszont nem veszik el, megkapják a csókosok, mert fontos, hogy ők maradjanak!🙂

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. Gyula szerint:

    Nagyapó!
    Itt is egy emberrel több vesz fel pénzt, mint kellene.
    Ábelt ki választotta meg?
    Na, szevasz…

  15. Horváth János szerint:

    Elvenni a törvényben rögzített juttatást lehet, ami nem azonos a az adható kategóriával.

  16. Nagyapó szerint:

    Igaz! Ennek baromira örülnek az érintettek, a bölcsődék, óvodák és rendelőintézetek dolgozói. Ez a szoci logika, nem jár, csak adható – a csókosoknak! 😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Volt 9 évük, hogy tisztességes fizetést adjanak nekik, hacsak a bukás előtt megtették
    volna, ez ma nem lenne kérdés! Maguk “tanácsnokként” magasan több zsebpénzt kaptak
    az imitált melóért.

Itt lehet hozzászólni !