Elhunyt a Fidesz-KDNP frakció kisgazda tagja

Fidesz-KDNP frakció

papp-miklos1

A Fidesz-KDNP frakció mély megrendüléssel tudatja, hogy Papp Miklós, frakciónk kisgazda tagja a múlt hét folyamán tragikus balesetet szenvedett, amelynek következtében ma hajnalban elhunyt.

Papp Miklós a rendszerváltás óta vett részt a csepeli közéletében. Becsületes, tisztességes és megbízható munkatársunk életének utolsó pillanatáig rendkívül energikus, aktív életet élt. Rá mindig lehetett számítani, a segítségnyújtásban mindig önzetlen és nagyvonalú volt.

Több évtizedet élt Csepelen, igazi lokálpatrióta, de nemzetünkben és magyar népünk egészében gondolkodó, vérbeli kisgazda volt. Azonban soha nem szakadt el szülőföldjétől. Tragikus balesete is a kabai szülői házban érte.

A Fidesz-KDNP frakció Papp Miklóst saját halottjának tekinti, emlékét tisztelettel és kegyelettel megőrizzük.

Budapest, 2009. november 24.

Németh Szilárd
országgyűlési képviselő

Borbély Lénárd
frakcióvezető

A csepeli MSZP frakció közleménye

A Magyar Szocialista Párt csepeli frakciója megdöbbenéssel értesült arról, hogy Papp Miklós, a FIDESZ-KDNP frakció tagja tragikus baleset következményeként ma hajnalban elhunyt.

Az MSZP frakció tagjai ezúton szeretnék részvétüket és együttérzésüket kifejezni minden gyászoló családtagnak, barátnak és ismerősnek.

MSZP csepeli frakciója nevében:

Borka-Szász Tamás frakcióvezető

18 hozzászólás “Elhunyt a Fidesz-KDNP frakció kisgazda tagja” bejegyzésre

  1. Hugi szerint:

    Részvétem a családnak és a frakciónak!

  2. Gordon szerint:

    Részvétem a hozzátartozóknak.

  3. toto szerint:

    Én is részvétemet szeretném kifejezni.

  4. Ábel Attila szerint:

    Papp Miklóssal közösségünk egyik kiemelkedő egyéniségét veszítettük el. Tavasszal mindig ő volt az első, akit Nap megfogott, hiszen ízig-vérig kisgazdaként ő már akkor kiment a földekre dolgozni. Egyenesen a csepeli panelból, ahol lakott.

    Energia sugárzott belőle. Ritkán szólalt meg és nem volt bőbeszédű. De mindig választékosan és nagy bölcsességgel beszélt.

    Egyszer valamilyen gyomorfertőzést kapott, amivel hetekig kínlódott. Nem tudta teljesíteni a heti futást, a fizikai munkát, amelyet kimért magának, és nagyon-nagyon boldogtalan volt – sosem felejtem el, hogy’ panaszkodott emiatt.

    Életvitelével, életfelfogásával, a magyarságba és a magyar földbe vetett hitével Ő volt a mi vasemberünk, és ha nem láttam volna akkor egyszer betegen, talán el sem hiszem, hogy beteg is tud lenni.

    Leesett egy létráról a szülői házban, melyet éppen felújítottak – így veszítettük el. Élete utolsó pillanatáig dolgozott.

    Isten veled Miklós, soha nem felejtünk! Őszinte részvétem a családjának!

  5. Ábel Attila szerint:

    Tamás, köszönjük a részvét-közleményt.

  6. LB szerint:

    Részvétem az elhunyt családjának, hozzátartózóinak.

    Attila! Légy szíves magyarázd el nekem, hogy lehetett Papp Miklós a frakciótok tagja, ha nem volt képviselő?
    Legalább is a csepel.hu-n nem találom (http://www.csepel.hu/modul.asp?name=Static&file=kepviselok).

  7. Ábel Attila szerint:

    Külsős bizottsági tagunk volt. A frakciónak mindemn képviselő és bizottsági delegált a tagja.

  8. Papi szerint:

    Nagyon salynálom őt jó és becsületes ember volt!
    Részvétem a családnak!

  9. Kál Károly szerint:

    Tisztelt gyászoló család
    Tisztelt FIDESZ-KDNP frakció!
    Ezúton nyilvánítjuk ki részvétünket Papp Miklós tragikus halálának bekövetkezése miatt.

    Kál Károly
    SZDSZ frakció vezető

  10. Huba szerint:

    Isten veled barátom. Részvétem a családnak.

  11. Hunory szerint:

    Szebb Jövőt!

    Miklós barátommal 1992 óta zuzztuk a nemzetgyűlölő baloldalt, sok közös munkánk volt.
    Három választást hoztunk össze és számtalan testvért tudtunk Kisgazda színekben indítani a választásokon!
    Az a politikai munka és politikai múlt, tapasztalat amivel Miklós rendelkezett, az egy felbecsülhetetlen érték. Halálával egy óriási űrt látom most, Csepelen a Nemzeti politikában.

    Számomra is Nagy Tragédia és megdöbbenés volt ez a mai hír!!!!!!!!!!!!!!

    Nyugodjon Békében!
    Hunory Szabolcs

  12. Galina Béla szerint:

    Egy igazi barátot veszitetünk el. Gyászotokban osztozunk.
    Trudi és Béla

  13. Kati szerint:

    Őszinte részvétem családjának és minden tisztelőjének, barátjának.
    Nyugodjon Békében!

  14. csepeli szerint:

    Én is estem már le létráról, de ami Papp úrral történt az igazán kellemetlen.

  15. Huba szerint:

    csepeli Te bunkó vagy. Ha neked erről a tragédiáról az jut az eszedbe, hogy Te is estél már le létráról és nem lett semmi bajod, akkor nekem pedig az jut az eszembe, hogy kár!

  16. Papi szerint:

    Huba!
    Mit vársz csepelitől? Ez egy arrogáns nagyképű barom aki a buta primitiv gondolkodás hiányára büszke!

  17. Huba szerint:

    Papi!
    Nem várok csepelitől sokat, de azt igen, hogy ne jópofizzon ott, ahol más gyászol. Nem többet, de semmivel sem kevesebbet.

  18. ille erzsébet szerint:

    Megdöbbentő ami Miklóssal történt. Nagyon jó emberként ismertem meg és így is fog emlékeimben élni. Szerettem és tiszteltem. Nyugodjon békében!

Itt lehet hozzászólni !