Csepel újság – a sorok között

Csepel.info

Csepel újság

Bár a Csepel újság ma még a helyi MSZP frakció méregdrága reklámlapjaként működik, és láthatóan csak muszájból és módjával kap helyet néhány nem MSZP-s hír (a Gulyás-botrányról most is hallgattak), a sorok közül mégiscsak ki-ki kandikálnak Csepel égető problémái.

Az alábbiakban egy, a Csepel újságban megjelent köszönőlevelet idézünk.

Köszönet anyukám megmentőinek!

Édesanyám még szeptember 10-én este tartott haza a szülői értekezletről, és nem messze az iskolától váratlanul összeesett, és leállt a szíve.

Szerencsére éppen akkor sétáltatta kutyáit Csilla és Attila, akik a Repkény utca 89. szám alatt laknak. Anyukám pont az ő házukkal szemben lett rosszul. Hívták a mentőket, és a kiérkezésükig szívmasszást alkalmaztak. Mivel a mentő a Dél-Pesti Kórházból indult, és el is tévedt, több mint 25 perc telt el a kiérkezésükig. Azt, hogy megint anyukámmal együtt tölthetem a karácsonyt, a segítőkész, gyors helyzetfelismerő családnak köszönhetem!

Ezúton is köszönöm családom nevében is, hogy megmentették anyukám életét!

Tarczali Bernadett
10 éves olvasónk”

Arról, hogy mit kell tudni az újraélesztéshez, itt olvashatnak.

14 hozzászólás “Csepel újság – a sorok között” bejegyzésre

  1. Mózsi szerint:

    Bezárták a csepeli mentőállomást? Vagy esetleg a csepeliek úton voltak Moszkva és Leningrád felé? Aki érti, az magyarázza már meg, hogy ez így rendben van. Horváth Gyula hogy van ez???

  2. Matula szerint:

    “esetleg a csepeliek úton voltak Moszkva és Leningrád felé?”
    Igen – akár így is lehetett (ha nem is az említett városok felé).
    Adott esetben ha az összes csepeli mentő esetnél van, valakinek dönteni kell: honnan küldjenek kocsit – ez ilyen egyszerű. Hogy ki dönt és jól dönt-e, az már egy másik kérdés…

  3. kispajtás szerint:

    A Dél-pesti kórházban nincs is mentőállomás. Hmm…???

  4. zed szerint:

    Sok idióta van, akiknek nincs jobb szórakozásuk, mint indokolatlanul riasztják a mentőket vagy a tűzoltókat, és emiatt esetleg a valóban sürgős esetekhez nem ér oda időben a segítség, ráadásul nincs ingyen egy-egy ilyen kivonulás. Az ilyen telefonbetyárokat agyba-főbe kellene verni!

  5. kispajtás szerint:

    A személyek egyébként valósak, reméljük, hogy azóta jól van az Anyuka is és a család is.

  6. Papi szerint:

    Zed!
    Mi általában a pálya ellentétes oldalán állunk de most maximálissan eggyet értek veled! (Én behegeszteném a cellaajtot)!

  7. Mózsi szerint:

    Gondolom nem Horváth Gyula nickneve Matula !
    Több olyan nap is van, hogy párszor megfordulok a piac környékén és szinte mindig látok ott “pihenő” csapatot. Ezzel nem a mentősöket akarom kritizálni, csak még mindig nem értem, hogyan működik a rendszer?

  8. motolla szerint:

    De mi van a híddal,a helikopterrel.
    És ha az MO-án van valami, akkor Csepelnek,csepelieknek annyi??????

  9. Matula szerint:

    Nem – nem vagyok H.Gy.
    és Igen, van amikor ott vannak és van amikor nem – én is sokszor látom őket.

  10. Matula szerint:

    A rendszer elvileg úgy működik hogy a diszpécser megpróbálja azt a kocsit küldeni amelyiknek esélye van leghamarabb elérni a helyszínt és amelyik az esetnek megfelelő felszereltséggel bír. Ez biztos nem olyan egyszerű, meg gondolom emberi hibák is előfordulhatnak. Reménykedjünk benne hogy többnyire sikerül…

  11. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Érdekes ezt a levelet tavaly nem hozta le a CSU.

    Nagy örömmel olvastam a csepel.hu oldalon, hogy kerületünkben új mentőállomást avattak prominens személyek jelenlétében. Az ünnepségen részt vett dr. Vojnik Mária egészségügyi államtitkár, Horváth Csaba főpolgármester-helyettes, dr. Avarkeszi Dezső és Podolák György, Csepel két országgyűlési képviselője és dr. Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is.
    Hiszen valóban fontos, hogy a kerületben élő közel nyolcvanezer ember minél gyorsabban jusson segítséghez baj esetén.
    Erre egy ma, 2008. 07. 11-én tehát a mentőállomás átadása után 10 nappal történt eset kapcsán szeretném felhívni a figyelmet.
    A Hollandi út végén a Duna parton egy kerékpáros fiatalember nagyon csúnyán elesett , a lábán mély seb keletkezett , nem tudott lábra állni.
    Értesítettem a mentőket és elkezdtünk várni hiszen tudtuk, hogy hamar itt a segítség hiszen július elsején átadták az új mentőállomást, ahol négy kocsi teljesít szolgálatot Csepel lakosságának ellátására.
    Körülbelül 25 perc után ismét felhívtam a mentőket és érdeklődtem, hogy jó címre indultak -e, megnyugtattak, hogy igen és pár perc múlva itt a segítség. Ennek nagyon megörültünk és arra gondoltunk, hogy tényleg milyen jó, hogy például nem a ,,távoli “Erzsébetről kell jönnie a mentőnek, hiszen már nekünk is van mentőbázisunk
    Negyven perccel az első hívásom után már kezdtünk türelmetlenkedni a sérülttel együtt, már hívtam volna a 104-et, hogy megkérdezzem , hogy ők nem halottak-e a 15 perces kiérkezési célról, amikor is szirénázva megérkezett a mentő.
    A bázisok ugyebár ahhoz szükségesek, hogy a mentőszolgálat szakemberei a riasztástól számított 15 percen belül kiérkezzenek oda, ahol szükség van rájuk. (idézet a csepel.hu-ról)
    Kérdésemre, hogy mi tartott ilyen sokáig , elmondták, hogy Dabasról jöttek, ekkor arra gondoltam, hogy ez igen, még a Dabasiakon is mi segítünk. Végül is a négy mentőnkből egyet nyugodtan elküldhettünk vidékre , az itteniekre még mindig maradt három .Azonban hamar kiderült, hogy nem a csepeli mentők segítettek a Dabasiakon és rohantak vissza hozzánk menteni, hanem a Dabasi mentőállomásról ( kb. 50km) jöttek hozzánk az ottaniak. A jelenlévők hamar megegyeztek abban , hogy ez tényleg egy gyors és költséghatékony megoldás volt. A sérültet természetesen szakszerűen ellátták és kórházba szállították.
    Egy biztos, ahányszor elmegyek majd az ÚJ CSEPELI Mentőbázisunk elött , mindig el fog önteni egyfajta biztonságérzet, hiszen tudom, hogyha baj van akkor közel a segítség.

  12. Che szerint:

    Kispajtás,van mentőállomás!Csak nyísd ki a szemedet!

  13. zed szerint:

    Olyan nagy baj nem lehet a csepeli mentésbiztonsággal, hiszen Németh Szilárd még nem írt érdeklődő levelet a csepeli mentőszolgálat vezetőjének felajánlva a segítségét.

  14. Lexon szerint:

    zed: 😀 ez most jó volt…

Itt lehet hozzászólni !