DK-s politikus áll a Borkai-szexbotrány és zsarolás mögött – videóval!

Pesti Srácok

Szövevényes bűncselekmény és egy jól megtervezett akció kezd kirajzolódni a Borkai-ügy mögött. A Nemzeti Sport által P. József néven említett személy, aki jelentős összeggel zsarolta Borkait a birtokába került kompromitáló felvételek segítségével, Póczik József lehet, aki nem csak tizennégyszeres volt válogatott focista, hanem Győrben aktív politikus, méghozzá a Gyurcsány párt színeiben.

A 2015- ös tisztújításon a DK alelnökének választották Győrben, 2014-ben egyéni körzetben képviselőjelöltként is indították. A gyanúsított szabadlábon védekezik.

Póczik József kiváló kapcsolatot ápol Gyurcsány Ferenccel. A fenti fotón a Hermann Ottó úti MSZP iroda folyosóján ölelkeznek. Póczikot kedden még minden megjelent hírben csak monogrammal említették. A Nemzeti Sport ugyan megkereste, de nem érték el. A 24.hu-nak ma már sikerült megszólaltatnia a zsarolással gyanúsított ex-sportoló, ex-politikust. Póczik József a portálnak elismerte, hogy őt állították elő. Azt is, hogy elvitte a birtokába került felvételeket Borkainak, de azt már tagadja, hogy megzsarolta volna a polgármestert. Póczik azt mondja, egy fővárosi szálloda portáján adták le a nevére a videókat, egy lezárt borítékban, amit ő azonnal elvitt Borkainak, de semmit sem kért cserébe, pedig a polgármester állítása szerint megkérdezte, hogy “mivel hálálhatná meg”.

Én meg mondtam, hogy sehogy. Nem azért csináltam, hogy meghálálja. Átadtam neki a felvételeket, és nem kértem, nem is kaptam értük semmit – nyilatkozta.

A SZÉL FÚJT BE EGY BORÍTÉKOT A HOTELBA

További kérdésekre már nem válaszolt, csak azt ismételgette, milyen jóban van Borkaival, mert még közös edzőtáborban is voltak annak idején. A DK-s győri expolitikus tehát tagadja a zsarolást, sőt azt is állítja, hogy ingyen kapta a felvételeket, egy ismeretlen hang hívta fel, majd hagyta ott a nevére a borítékot a hotelben. Azokat a felvételeket, amelyekért súlyos milliókat kértek, amikor több sajtóorgánumnak is felajánlották, kínálgatták azokat. Ezt egyébként a kormánypárti elhajláasal nem vádolható Index írta meg részletesen még a választási kampányban, a videó nyilvánosságra kerülése után.

A Privátkopó úgy tudja, hogy a zsarolók 20 millió kértek a videóért, de Borkaiék azért nem fizettek, mert korábban már több tízmilliót fizettek valaki másnak, aki szintén ugyan ezekkel a felvételekkel zsarolta a polgármester és Rákosfalvy Zoltán ügyvédet. Magyar Nemzet mai számában azt írja, két prostituáltat is őrizetbe vettek, akik szerepeltek  az ominózus videón. A két nőt a Marina Part Lakóparkból vitték el, őrizetbe vették és a hatóságok indítványozzák kényszerintézkedés, vagyis letartóztatás elrendelését velük szemben. A lap úgy tudja, hogy a prostituáltakat is zsarolással gyanúsítják. Azt azonban nem tudni, hogy kit próbáltak zsarolni. Információink szerint a hajón szolgáltatást nyújtó két magyar és még további három horvát nő, valamint a horvát luxushajó üzemeltetőjének a szerepét a horvát hatóságok is vizsgálják, mert ott teljes egészében büntetendő a prostitúció.

VAN-E KÖZE A DK-NAK ZSAROLÁSHOZ?

Azt a parlamentben Polt Péter legfőbb ügyész is megerősítette, hogy több szálon is folyik nyomozás: a hivatali visszaélésre vonatkozó vádakat a győri központi főügyészség vizsgálja, míg más hatóságok vizsgálják a kábítószerrel való visszaélést. Mi úgy tudjuk, hogy egyelőre összesen négy főt vettek őrizetbe, Póczikot, a két prostituáltat és egy negyedik személyt, akinek tízmilliókat fizettek Borkaiék azért, hogy ne kerüljenek ki a felvételek… Megkerestük a Nemzeti Nyomozó Irodát, hogy megtudjuk, pontosan hány gyanúsított van és kit mivel gyanúsítanak, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük. Megkerestük továbbá a Demokratikus Koalíciót és megkérdeztük, elhatárolódnak-e a történtek után Pócziktól és van-e bármi közük az úgynevezett Borkai-botrányhoz. Emlékezetes, hogy az ellenzéki jelölt, Glázer Tímea is DK-s, akinek kampányát az MSZP-ből azóta kilépett, Gyurcsány Ferenccel, ügyvéd-ügyfél, sőt baráti kapcsolatot ápoló hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba segítette.

Forrás: Pesti Srácok

10 hozzászólás “DK-s politikus áll a Borkai-szexbotrány és zsarolás mögött – videóval!” bejegyzésre

  1. Sz sz szerint:

    Hogy hazudik, igazi DK-s.

  2. Boldog Karácsonyt szerint:

    Főcímben ezt írjátok:

    “DK-s politikus áll a Borkai-szexbotrány és zsarolás mögött – videóval!”

    Majd lejjebb ezt írjátok:

    “VAN-E KÖZE A DK-NAK ZSAROLÁSHOZ?”

    De a legjobb a kettő között van:

    “A Privátkopó úgy tudja,”

    Ha a csepelinfó is zsebből ( bocsánat, Ábel a saját zsebéből) fizetné ki a sokmilliós jogerős büntetést mint amit a Prosti Srácok már eddig is kifizettek ( természetesen közpénzből)
    már régen bezárták volna ezt a fosblogot.

    Most komolyan! Tényleg azt hiszitek, hogy ezzel Borkait tisztára mossátok? Ne röhögtessétek már ki magatokat.
    Mi köze ennek a csepeli hírekhez?
    Komolyan azt hiszitek, hogy az ISTEN, HAZA, CSALÁD, jelszó ettől még nem ment át
    KÖZPÉNZ, KOKÓ, KURVÁK szlogenbe? Már átment és ez bizony szépen rá is égett a fideszre.

  3. Horváth János szerint:

    Csak nem Gyurcsány kefélt Borkai helyett?

  4. pl szerint:

    “pontosan hány gyanúsított van és kit mivel gyanúsítanak”… helyes! Ideje már felszámolni a győri Borkai-Rákosfalvy MAFFIÁT!
    Ja nem…

  5. Tamás László szerint:

    Ezek a szocik mindenben benne vannak!?

  6. alónézacsikólát szerint:

    Következő hír ez lesz:
    Egy ellenzéki tette be Borkai faszát a videón látható prostiba. Egy ellenzéki vette rá a prostit, hogy bepucsítson Borkainak. Egy Soros által felbérelt alakváltó űrlény látható Borkaiként a videón.
    Sőt, ebből egy 14 milliárdot kóstáló tájékoztató kampány is fog készülni Védjük meg Borkait! címmel 😀

    Idijóták 😀

  7. Boldog Karácsonyt szerint:

    alónézacsikólát!

    Igazad van!

    Jöhet egy Békemenet vagy egy imalánc a kurvapecér Borkaiért. Későbbiek folyamán egy Lovagkereszt.

  8. Boldog Karácsonyt szerint:

    “Azért ahol a Nélküled a himnusz, Ákos a pop, Mága a komolyzene és Pákóra basznak, ott kurvanagy baj van…”

  9. Gyula szerint:

    Boldog Karácsonyt!
    …és az Ákost kritizáló, akkor picsán rúgott telekommunikációs cég a nemzeti telekommunikációs szolgáltató? 😉

  10. Boldog Karácsonyt szerint:

    Gyula!

    Azaz!
    😀

Itt lehet hozzászólni !