Negyedik olimpiájára is kijutott a „kismama” Sastin Marianna!

Pesti Srácok

Szenzációsan sikerült a csütörtöki nap a magyar birkózóknak: elnyűhetetlen világklasszisunk, a szülés után visszatérő Sastin Marianna és a honosított Muszukajev Iszmail is bejutott a világbajnoki elődöntőbe, így olimpiai kvótát szereztek. A dagesztáni Muszukajevet hamar meg fogjuk kedvelni, elképesztően szórakoztató birkózást produkált egész nap, és ha az erőnléte jobb lesz, éremért mehet Tokióban is.

Sajnos a délutáni meccsen mindketten kikaptak (Muszukajev nagyon szoros csatában), így pénteken a bronzéremért mehetnek. 

Előbb a szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Muszukajev Iszmail, majd a nők 62 kg-os kategóriájában érdekelt Sastin Marianna jutott be az elődöntőbe a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, ezzel mindketten kvótát szereztek a tokiói játékokra. Sajnos az elődöntőben mindketten kikaptak, így pénteken a bronzért mehetnek.

A csütörtöki délelőtti program magyar szempontból nem alakulhatott volna szebben, ugyanis a magyar színeket képviselő mindkét versenyző nagyszerű teljesítménnyel menetelt folyamatosan előre. A dagesztáni származású Muszukajev a selejtezőben a palaui Cristian Etpison Nicolescut „szórakozva”, technikai tussal, a 32 között pedig az olimpiai bajnok georgiai Vladimer Khinchegashvilit szenzációs teljesítményt nyújtva, 5–1-re verte. A nyolcaddöntőben egy újabb könnyed siker következett a San Marinó-i Malik Amine ellen (8–0) és az biztosnak tűnt, hogy a „sorminta” megmarad, azaz a török Eb-második Selahattin Kilicsallayan ellen már ismét minden tudására szükség lesz a sikerhez.

Bánkuti Zsolt, a válogatott edzője korábban azt mondta az FTC 26 éves birkózójáról, hogy kiemelkedő képességei vannak, rendkívül gyors, ám fáradékony, amiből lehetnek problémái a vb-n. Ez végig igaz volt, Muszukajev egészen elképesztően technikás, nagyon szórakoztató birkózást mutató klasszis, akinek javítani kell és lehet is majd az erőnlétén.

A török ellen minden oldalát megmutatta Muszukajev. Az eddigi meccsein távolról birkózott, kerülte az összekapaszkodást, a negyeddöntőben viszont nem volt választása, a török ugyanis rögtön összekapaszkodott vele és kemény küzdelemre késztette. Muszukajevnek ez nem nagyon ízlett, de klasszisát ismét bizonyította, s alig egy perc után gyönyörű derékra támadással mögékerült (2–0), majd egy újabb perc sem telt el, amikor a nagyon keményen küzdő ellenfél fogását ismét bontotta, a következő pillanatban pedig újra derékra ment és levitte.

A szünetben komoly, 4–0-s volt az előnye, ám már ekkor látszott, hogy kevés ereje maradt, a félperces pihenőt guggolva-térdelve töltötte. A török ettől vérszemet kapott, még keményebben gyűrte Muszukajevet, akinek intés után 4–1-re csökkent előnye, viszont a negyedik percben féltérdre ereszkedett, és gyönyörűen fogott Kilicsallayan lábára, majd ledöntötte (6–1).

A folytatásban egyre rosszabb képet festett a fáradó Muszukajev, aki ennek ellenére időről időre összeszedve magát támadott és ilyenkor mindig növelte előnyét, míg a török nem tudott mit kezdeni vele. Egy újabb levitelt (8–1) követően a magyar az ágyékához kapott és ápolást kért, két perc múlva viszont folytatni tudta a mérkőzést. Riválisa az idő előrehaladtával egyre frusztráltabb lett, vitatta ellenfele sérülését, majd azt is nehezen viselte, hogy egy akció után magyar – mint később kiderült, jogos – challenge szakította meg újra a csatát. Végül a meccs egy szép négypontos dobással zárult, amellyel Muszukajev 15–2-re nyert.

Ezek után következett Sastin Marianna, aki az olasz Aurora Campagnát kiváló hajrával 7–2-re, a dél-koreai Csojt pedig technikai tussal győzte le. A kvótáért aztán nagyon keményen meg kellett küzdenie a moldáv Mariana Cherdivara Esanuval.

Az első menetben kemény állóharc folyt, amelyben Sastin volt a kezdeményezőbb, ám igazán neki sem sikerült megingatnia riválisát. Egészen a harmadik perc elejéig, amikor az intésben birkózó moldávot gyönyörűen vitte ki a szőnyegről (1–0).

A pihenő után nem sokkal visszaintették Sastint, fél perccel később pedig már a moldovainak kedvező 1-1 állt az eredményjelzőn. Sastin ezek után nagyon megindult, ám rosszul jött ki egy zóna közeli összekapaszkodásból, ő került a szőnyeg szélére, így alig egy perccel a vége előtt 1–3-as hátrányba került.

Az eredmény ijesztő volt magyar szempontból, ám a meccs addigi képe alapján Sastin tűnt erősebbnek, és ezt az utolsó percben bizonyította is. Előbb nagyon keményen összefogta vetélytársát és letekerte, majd mögé ment (3–3), amivel átvette a vezetést, az utolsó másodpercekben pedig szépen eltáncolt egy támadás elöl, kibillentette egyensúlyából a moldávot és újra mögé ment (5–3). Ezzel győzött, örömittas kiáltással ment a mérkőzésvezetőhöz, aki az ő kezét emelte a magasba.

A karrierje negyedik olimpiája előtt álló 36 éves Sastin, illetve Muszukajev bravúrjával már négy kvótánál tart a magyar csapat a kazah fővárosban. Vasárnap a kötöttfogású Lőrincz Viktor (87 kg), hétfőn pedig bátyja, Tamás (kötöttfogás 77 kg) szerezte meg a tokiói indulási jogot az országnak.

Forrás: Pesti Srácok

Egy hozzászólás “Negyedik olimpiájára is kijutott a „kismama” Sastin Marianna!” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Gratulálok, nem véletlenül Csepel díszpolgára!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !