Terhes lánnyal csapódott a busznak autójával a csepeli kamasz – Jogosítványa sem volt

Blikk

„Még biciklizni sem tudott, nemhogy autót vezetni” – fakadtak ki az ismerősei annak a 16 éves fiúnak, aki négy utasával egy szedán volánja mögött karambolozott vasárnap este Csepelen: a jogosítvánnyal nem is rendelkező kamasz frontálisan ütközött egy busszal.

A balesetben összesen heten (a kocsi utasai közül mind az öten, a buszon pedig ketten) sérültek meg. 

A TV2 beszámolója

A Blikk információi szerint az autót vezető kamasz a balesettől nem messze, egy kis házban lakik a családjával. Ottjártunkkor senki sem nyitott ajtót, a szomszédok szerint a szülők a vasárnapi baleset óta szinte el sem mozdultak a fiuk mellől, akit az egyik fővárosi kórház intenzív osztályán ápolnak.

– A fiú édesanyjával beszéltem telefonon, nagyon kikészült szegény – kezdte egy ismerős. Úgy tudja, az orvosok kiderítették, hogy többek között légmelle van a gyereknek, de ha minden jól megy, maradandó sérülés nélkül felépülhet. – Fel nem foghatom, ki engedte vezetni. Amúgy rendes gyerek, de azt hittem, több esze van annál, mint hogy jogsi nélkül volán mögé üljön – mondta az ismerős.

Az utcában, ahol a fiú lakik, többen is úgy tudják, a kocsiban ülők közül senki nem tudta, hogy nincs jogosítványa a kamasznak. 

– Ez egy teljesen vegyes társaság, néha együtt csavarognak. Állítólag felnőtt is volt a kocsiban, akinek viszont volt jogsija. Úgy tudom, hazafelé jöttek, amikor a baleset megtörtént. Ami a legszörnyűbb az egészben, hogy volt velük egy terhes lány, aki – sajnos – csakúgy, mint a többiek, megsérült a balesetben. Nagyon aggódunk, hogy a kisbabával mi van, reméljük, neki nem esett semmi baja – árulta el egy közelben élő férfi.

A karambolt többen is látták, a Csepel Info internetes hírportál egyik hozzászólója azt állította: a fehér kocsi 70 kilométer/órás sebességgel haladt, majd egy kereszteződésben nem adta meg az elsőbbséget, ezért ütközött a szabályosan haladó busszal.

– Büntetőeljárás van folyamatban, amely során gyanúsítotti kihallgatás nem volt. A személyautót valóban egy 16 éves fiú vezette, aki vezetői engedéllyel nem rendelkezett. Annak megállapítása, hogy a baleset bekövetkezéséért terhel-e valakit büntetőjogi felelősség, az eljárás feladata megállapítani – közölte a Blikk-kel Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Szigorú szabályok

A jogosítvány megszerzésének szigorú szabályai vannak. A leggyakoribb, 3,5 tonnát meg nem haladó gépkocsik esetében érvényes „B” kategóriás jogosítványhoz a tanfolyam legkorábban 16,5 éves korban kezdhető meg, a gyakorlati forgalmi vizsgát azonban csak 17 évnél idősebbek tehetik le.

Forrás: Blikk

Itt lehet hozzászólni !