Nézzen be! – Ilyen lett belülről a sétányok felújított orvosi rendelője

Csepel.info

A fotógaléria az új rendelőről és a felújított “sárkányos” játszótérről itt tekinthető meg

Július 20-án adták át a teljesen felújított és korszerűsített Csikó sétányi háziorvosi és pszichiátriai szakrendelőt, ahol egy hangszigetelt csoportterápiás szoba is segíti a pszichiátereket.

Az átadásra a körzet képviselője nem ment el, mivel MSZP-s politikusként távol kell tartania magát minden fejlesztéstől. Mi most Ábel Attila alpolgármester úr fotóink keresztül bekukkantunk, hogy azok is lássák a rendelőt, akik még nem mentek el oda. Hamarosan a Táncsics Mihály utcai rendelő is készen lesz, a szakrendelő festése pedig – rendelési időn kívül – folyamatosan zajlik.

A két háziorvosi rendelő energiahatékonysági felújítására 2017-ben nyert az önkormányzat támogatást az Európai Unió Környezeti és Energiahatékonysági Programjából. Az ott dolgozó orvosok és a környékbeli lakosság örömére azonban a csepeli önkormányzat nem elégedett meg ennyivel, és saját forrásból a rendelők belső tereit is megújította.

Borbély Lénárd polgármester az átadón elmondta: akkor lehet sikeres egy kerület, ha képes a kormánnyal összefogva dolgozni a városért. Csepelen 2010 óta több száz millió forint értékben hajtottak végre egészségügyi fejlesztéseket. Tavaly az önkormányzat a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézetét klimatizálta, bevezette a 24 órás felnőtt-és gyermekorvosi ügyeletet, a gyermeksebészetet, és visszahozta a traumatológiát. Hozzátette, jelenleg az épület tisztasági festése folyik. Korábban a kerület a Szent István úti orvosi rendelőt és a tüdőszűrőt is felújította.

A felújított épület új, külső szigetelést kapott. Középre került a főbejárat és kicserélték az összes nyílászárót. Tukacs Lívia, a Fidesz-KDNP helyi önkormányzati képviselőjelöltjének javaslatai is segítettek abban, hogy a rendelők nem csak kívül, hanem belül is megújultak, összesen 366 millió forintból. A Csikó sétányon olyan csoportterápiás szoba lett kialakítva a váróhelyiségben, amely teljesen hangszigetelt. Így a foglalkozások közben ki lehet zárni a külső, zavaró hatásokat. Az épület belső része Papp Linda belső tervező tervei alapján készült.

Az Egészséges Budapest Program keretében 1,7 milliárd forint kormányzati támogatást nyert el Csepel. Az önkormányzati önrésszel kiegészítve összesen 2 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg a kerületben, amire korábban nem volt példa.

Az MSZP helyi képviselője nem ment el

Dobák István, az MSZP helyi önkormányzati képviselője nem ment el a megújult sárkányos játszótér és a rendelő átadására sem. Mindkettőre hívta Borbély Lénárd polgármester. Hiába várták, indok nélkül maradt távol.

A szocialisták között korábban felháborodást keltett, hogy a politikus részt vett a rendelő felújításának bejelentésén. Ezt tetézte, hogy kezet fogott a polgármesterrel valamint Németh Szilárd miniszterhelyettessel. Németh sokáig élt a környéken a családjával, ám az MSZP-sek nem foghatnak vele kezet. Dobákot ezért a pártjában árulással vádolták, és szemére vetették, hogy az MSZP nem asszisztálhat semmilyen fejlesztésben a városvezetéssel.

A politikus ez után már a volt Görgey iskola épületének bontását sem támogatta a szavazatával, holott ez a sétányok legrégebben húzódó, és legsúlyosabb problémáinak egyike. Az MSZP azért zárta be és adta el 2010 előtt az iskolát, hogy lakóparkot építsenek a helyén. Ez akkor kudarcba fulladt. A szocialisták mögött most is egy ingatlanfejlesztő cég áll. Ám a Csepel SC-t is megszerző offshore cégcsoport most munkásszállók építésében lát nagyobb üzletet.

Csepel.info

 

11 hozzászólás “Nézzen be! – Ilyen lett belülről a sétányok felújított orvosi rendelője” bejegyzésre

  1. Mákosguba szerint:

    Na, zsír, tök jó, immár egy szép helyiségben kell órákat várnunk a sok-sok beteg között és elunni az életünket amíg az ember sorra nem kerül. Köszönjük!

  2. PU szerint:

    Mivel az önkormányzat nem az EMMI, ennyit tehetett.
    (Mégse mindegy, milyen környezetben nyúvadunk ki…)

  3. Guriga szerint:

    Voltam ott tegnap, de sehol nincs kiirva, hogy mikor van rendelés sem orvosok sem időpont.
    Miért nincs?!!!

  4. Guriga szerint:

    Egyáltalán van már rendelés??

  5. Guriga szerint:

    Ki volt az az elmebeteg, aki a felnőtt rendelés egy légtérben rakta az ideggondozóval. Azt kéne megvizsgáni egy pszichiáter orvossal.
    Gratulálok a nem létező sok eszének :((((((

  6. Johnny szerint:

    Legalább ennyivel is kevesebb jutott játszótérre!

  7. Bárdi Renáta szerint:

    Mikortól lesz rendelés a Táncsics Mihály utcai rendelőintézetbe, mert már unjuk a gyártelepre való utazgatásokat.

  8. Potter szerint:

    Na tegnap Borbély Lénárd is feltette a facséra, hogy átadták. Immár harmadszor tudjuk meg, hogy átadták, mert először feltette Morovik Attila, utána Ábel Attila, tegnap meg a polgimester.
    Rendelés még azóta sincs.
    🙂

  9. PU szerint:

    Nem a rendelést adták át, hanem az épületet. Orvosokat gyártani és átadni egyelőre nem önkormányzati hatáskör.

  10. Lili Züllig szerint:

    Orvos rengeteg van, csak a Kör úgy működik, hogy Magyarországon kitanulják a szakmát, a magyar próbál még kis gyakorlatot szerezni, de a könyvben leírtak és a rendelkezésre álló dolgok nincsenek egyensúlyban.
    Így jön a http://www.kulfoldikorhazak.com, és a Kör bezárul.

    A másik oldal meg a privat praxisok elterjedése, ami miatt szintén csökkentek az állami intezményekben vállalt órák számai.

    Hogy is beszélhetünk egészségről, ha egy beteg Világtársadalomban növünk fel, by Zeitgeist Add. youtube

  11. Vazul néni szerint szerint:

    Kár volt felújítani ennyi köcsög elvtársnak ,…

Itt lehet hozzászólni !