Gyurcsány Ferenc továbbra is Magyarország valódi miniszterelnöke?

Hírszerző

Gyurcsány kezében van a joystick?

Az elmúlt években elhíresült Apró-villában fogadta utódját néhány héttel ezelőtt, több órás négyszemközti megbeszélésre Gyurcsány Ferenc – tudta meg a Blikk. A kormányszóvivő szerint a volt kormányfő az elmúlt fél évben háromszor beszélt hosszasan hivatali utódjával, a Fidesz szerint azonban hazugság, hogy Gyurcsány Ferenc “visszavonult” volna.

Néhány hete a Szemlőhegyi úton lévő házában fogadta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a jelenlegi kormányfőt -írta mai számában a Blikk. A lap szerint késő este, „munka után” érkezett Gyurcsány Ferenc villájába Bajnai Gordon. A találkozót akkor nem verték nagydobra a kormányfő környezetében. A Blikk mégis megtudta: órákig tárgyalt négyszemközt egymással az ország volt és jelenlegi vezetője, akik a napilap szerint rendszeresen kerítenek alkalmat rá, hogy konzultáljanak a fontos ügyekben.

Az elmúlt fél évben 3 alkalommal volt hosszabb, négyszemközti beszélgetés Bajani Gordon és Gyurcsány Ferenc között. Legutóbb Gyurcsány házában került sor erre, mert a miniszterelnök sokáig dolgozott, és már nem akarta „berángatni” elődjét a parlamentbe, így inkább ő ment el hozzá – erősítette meg a legnagyobb példányszámú napilap információit Szollár Domokos kormányszóvivő.

Gyurcsány pont külpolitikából korrepetálna?

Külpolitikáról és nemzetközi ügyekről beszélgetnek ilyenkor, ezek olyan területek, ahol nagyon fontos a folytonosság, hogy az egymást váltó miniszterelnökök a fontosabb, magyar érdekeket érintő ügyekben egy irányba húzzanak. Ezeket a megbeszéléseket mindig Bajnai Gordon kezdeményezi. Nincs egyébként a találkozókban semmi rendkívüli, Bajnai hasonló rendszerességgel konzultál Medgyessy Péter és Boross Péter volt miniszterelnökkel is hasonló ügyekben – magyarázta a Blikknek Szollár.

Azt ugyanakkor cáfolta, hogy ezeken a megbeszéléseken túl is rendszeresen konzultálna egymással a két politikus. – Nincs rendszeres telefonkapcsolat, a parlamentben és a frakcióban találkoznak egymással, de ott nyilván nem négyszemközt vannak – tette hozzá a kormányszóvivő.

Répássy szerint Gyurcsány erősebb, mint valaha

A sajtó lebuktatta Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet, kiderült: rendszeresen összejárnak és egyeztetnek – tudatta szombaton közleményben Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója.

Szerinte a Gyurcsány-Bajnai korszak folytatódik, Gyurcsány Ferenc befolyása a kormányzásra erősebb, mint valaha. Gyurcsány Ferencnek és Bajnai Gordonnak azonnal választ kell adniuk az embereknek arra: miért és miről tárgyalnak titokban, a nyilvánosságot megkerülve, órákon át, válaszolniuk kell arra: miért hazudták azt, hogy Gyurcsány Ferenc a háttérbe vonult, és nem kíván részt venni a politikában -írta Répássy.

Az emberek azt is szeretnék tudni: milyen gyakran rendeli magához Gyurcsány Ferenc az Apró-villába bábját, Bajnai Gordont, hogy ellássa utasításokkal – írja Répássy Róbert.

Forrás: Hírszerző

35 hozzászólás “Gyurcsány Ferenc továbbra is Magyarország valódi miniszterelnöke?” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Csak a hangnem változott. Ugyanazok az emberek, ugyanazok a lopások, ugyanaz a dilettáns országvezetés. Ez a sáska meg ott figyel a háttérben, irányít, kioszt, és úgy nyomja az embereit, mintha mi sem történt volna.

    Mert a valóságban nem is változott semmi.

  2. lolka szerint:

    Bajnai miota politikus? A volt kormányfőt ki irányitja?…

  3. Demeter J. szerint:

    A cikk címében feltett kérdésre a válasz egyértelmű.
    Azért csendben megjegyzem- az egyszemélyes demokrácia nem csak ott létezik: ami itt Apró-villa, ott…..

  4. miska72 szerint:

    Ezeket el kell taposni mint a férget!

  5. csepeli szerint:

    Micsoda baromság, baszki, senkinek semmi köze hozzá, hogy miről beszélgetnek! Az időjárásról! Így jó?

  6. csepeli szerint:

    miska, téged kell eltaposni!

  7. vermes szerint:

    Nem Gyurcsány kezében van a joystick, mert ő maga az. Hogy kinek a kezében van, hát…
    (csepeli szerint gondolom a dolgozó népében)

  8. vermes szerint:

    Ernő!

    Ezek szerint megint eljött a te időd! Újra slurpolhatsz!

    “Ha nem leszel már miniszterelnök, és akkor is csípni foglak! Alapíts egy új pártot, és nem leszel egyedül! Én beválalom, beválallak!”
    (kommentátor/topikos/jobbikbal az index fórumán)

    http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=79069772&t=9151102

  9. Katka szerint:

    vermes: sólyommadaratokhoz állandóan mászkál Orsós-Orbán parazíta, érdekes az nem bántja a csőrötöket. Marha pártatlan köztársasági elnökünk van, hogy menne már a pitsába, vagy költözne a határon túli magyarokhoz. Igaz már nem sokat kell várni, Orbán elintézi, hogy 20 évre bebetonozza magát az Orbánnyaló határon kívüli magyarok által. Az is igaz, hogy hosszú távon Orbán köztársasági elnök akar lenni, addigra megszavazzák az közt. elnököknek a mindenbe való beleszólás, döntési jogát. Na ekkor lesz korlátlan hatalma ennek a félcigó, volt komcsi majomnak!

  10. lolka szerint:

    Remélem,-nagyon remélem, hogy hamarosan eljőn az az idő, amikor az időjárásról beszélgetés a menő, de arról meg minek, amikor a börtönön van tető…

  11. baniko21 szerint:

    Vermes!
    Hol van itt már a dolgozó nép? Hol van itt pld. szakmunkás képzés?
    Hol van itt már lassan munkalehetőség? Azt, hogy a nép miatt tesz-
    nek ezt-azt, még a legjobb szándék mellett sem lehet rájuk fogni.
    Gyurcsány lenyulta a KISZ vagyont, Libás Gordonka meg egy csomó
    gazdálkodó pénzét Hajdú megyében. A többiek a többi koncon osz-
    tozkodtak, a “NÉP” meg törölheti a szemét.

  12. vermes szerint:

    Na kérem, kibújt a szög a zsákból: íme a baloldal cigányozós rasszizmusa és a határon túli magyarok lenézése és gyalázása.

    Ez az igen mélyről jövő, borszagú füstös kocsmák, szemeteskonténer-szagú lépcsőházfordulók kicsinyes és primitív gyűlölködése, amit itt előadsz. Közben meg az imádott vezéred nemcsak a te, hanem még az unokáid jövőjét is eladja.

    Brávó!

    Ez az a szint, amivel nem érdemes foglalkozni. Ilyeneket beszélj meg Ernővel.

  13. vermes szerint:

    Az előző hsz. Katka szaktársnak szólt természetesen…

  14. K. J. szerint:

    Bizalmas forrásból tudom, hogy Gyurcsányi és Bajnai privát találkái alkalmával a politikát mellőzni szokták, ezen alkalmakkor egészen mással foglalkoznak. Aznap este a következő történt: elköltöttek egy meghitt, gyertyafényes vacsorát édes kettesben, amelynek során Ferkó őszintén feltárta Gordonka iránt táplált érzéseit, a vallomás hatására mindketten elérzékenyültek, átölelték egymást, aztán volt egy kis etye-petye…
    Ti elhittétek, hogy fletó csupán szimpatizánsként vonult fel a melegekkel? 🙂

  15. vermes szerint:

    Ahá, talicskáztak egyet… 🙂
    Sejtettem! 🙂

  16. K. J. szerint:

    Fletó jól kézben tartja Gordonka dzsojsztikját! És ha valamit nem úgy csinál, ahogyan szeretné, jól megrángatja a tökét! 🙂

  17. Papi szerint:

    Katka!
    Csalódtam bened! Te pont olyan korlátolt lennél mint csepeli? Azt, hogy Bajnai Gyurcsány kerált bábja az idáig is nyílt titok volt!

  18. Huba szerint:

    Katka!
    Papi szerint korlátolt, szerintem pedig olyan sötét vagy, hogy világít a szádban a negro cukor.

  19. nagyapó szerint:

    Idézet. „Nincs egyébként a találkozókban semmi rendkívüli, Bajnai hasonló rendszerességgel konzultál Medgyessy Péter és Boross Péter volt miniszterelnökkel is hasonló ügyekben”
    Ekkora marhaságot ki vesz be? Érdekes lehet, amikor Boross elmondja hosszasan, a semmit. Medgyessy próbálja megvilágítani mire vigyázzon, hogy hátba ne szúrják Apropó hozzájuk is késő este megy?
    Különben miért nem kérdezi meg az utóbbi 20 év legsikeresebb miniszterelnökét?
    Más. Jól látható a trágár baloldal stílusa. Katka, Csepeli, Kovács, Atléta szókincse nemzetközi, azaz internacionalista, vetekszik az angol dokkmunkásokéval. Kb. 400 szót használnak, de a mi szocikéinknak a fele trágárság. Ugyanezt nyújtják az et.-ak az országgyűlésben is. Káromkodás csak baloldalról hallható.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. csepeli szerint:

    Ceterum censeo… Nagyapó, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  21. nagyapó szerint:

    Sajnálatos, hogy a baloldali “entellektüell” csak ilyen olcsó riposzta képes.
    Megismétlem, mert repetitio est mater studiorum (ismétlés a tudás anyja)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. Jani szerint:

    Az idióta elvakultaktól kérdezem: Mit kaptatok a kedvenc pártotoktól, hogy ennyire véditek?????(tök mindegy melyik párt!)

  23. miska72 szerint:

    jani nem az a kérdés, hogy mi kaptunk, hanem az hogy mit kapunk?
    JOBBIK! felelősségre vonás!

  24. Jani szerint:

    Csak nyugtával dicsérd a napot!:)

  25. Huba szerint:

    Jani!
    Nézd az órádat!

  26. Kovács Ernő szerint:

    Szerintem Orbán húsz év óta, mióta felltünt a politika mezsgyéjén. / Sajnos / Osztd meg és uralkodj, még ha árnyékban is. Oszt!

  27. Jani szerint:

    Huba 8:22 van nálam!:)

  28. Kovács Ernő szerint:

    vermes: Felejtsd el már az zsindexet! Ott csak a magatok fajták érzik jól magukat!

  29. Hugi szerint:

    Ernõ egy zsidióta 😉

  30. vermes szerint:

    Ernő!

    A saját honlapodon meg csak te érzed magad jól! Nem mozgattál meg túlzottan nagy tömegeket a kurucinfós cikkmásolásaiddal meg az idióta képaláírásaiddal!
    A Szálasi-képet leszedted már?

  31. Papi szerint:

    Jani!
    A kérdésed jogos és ha jól értem te egyik párthoz sem huzzól!
    Remélem jól értem, ha nem akkor bocs!
    Nos a válaszom menj el egy-egy megmozdulásukra rögtön megtudod a különbséget!
    Aztán már meg is van a válaszod!

  32. tóth maria szerint:

    Katka, Te miért csak fröcsögni tudsz? Nem hallottál még arról, hogy érvekkel is lehet vitatkozni????? egy kis történelmi tanulmány rád férne még, ahogy megjegyzéseidet olvasom. Nem cikizésnek szántam, távol álljon tőlem.

  33. Jani szerint:

    Papi: Jól érted. Megcsömörlöttem mindegyik párttól. Választásokon általában úgy választok, hogy melyiket Biztos NE. De ilyenkor egy sem marad, ezért megpróbálok negatív rangsort állítani.

    Párt gyűlésre meg, azért nem megyek véletlenül se, mert ahhoz nekem gyomor kellene(tök mindegy melyik).

    A pártokkal kapcsolatban elég korán eldőlt nálam, hogy mind egyforma, csak a színük más: Egy “drága” volt évfolyam társammal találkoztam és kérdeztem, hogy hol dolgozik. Eléggé meglepett, amikor egyik párt nevét mondta. Megkérdeztem, hogy miért épp ez. A válasz az volt: -mert ott többet lehet szakítani! No comment!

  34. Papi szerint:

    Jani!
    Azt hiszem félre értettél (vagy én írtam rosszul akaratom ellenére). Nem pártgyűlésről beszéltem hanem PL.: egy állami ünnepről (bármelyik). A hangulatot figyeld meg. Nagyon sajnálom a rossz tapasztalatodat, amit írtál de hídd el egy emberből nem lehet megítélni egyetlen egy pártot sem. Gané emberek salynos mindig hozzá csapodnak valamejik párthoz általában mindig a nyerésre esélyes párthoz! De hidd el ezzek előbb-utóbb kibuknak! Azt nézd meg melyik párt milyen politikát folytat és az amelyik szimpatíkusabb arra kel szavazni. Tudod az a baj az emberek nagy többségével, hogy ilyenkor “sírnak” aztán amikor valamit választani kell akkor nem menek el! Ezzel a – minek menjek el szavazni úgysem történik semmi – stílussal mindig az éppen hatalmon lévő pártot támogatják!
    Ne értsd félre a “sírnak”-jelzőt nem sértő szándékkal írtam!

  35. Jani szerint:

    Nem is vettem magamra, hiszen én írtam, hogy eljárok szavazni, csak antiszimpátia alapján szavazok.

Itt lehet hozzászólni !