Ellenzéki előválasztás: Észak-Koreában szavaznak így

Hatalmas bukta lett az erődemonstráció

Csepel.info

Szavazófülke nélkül, figyelő szemekkel kísérve folyt a voksolás (fotó: Bangóné Borbély Ildikó Facebook-oldala)

Kerületenként kevesebb, mint 1500 szimpatizánst sikerült megmozgatniuk az ellenzéki pártoknak, miközben arról beszélnek, hogy az embereknek elegük lett a kormányból. Állításuk szerint kormányváltó hangulat van az országban és Budapesten, és ők képviselik a demokráciát.

Ehhez képest úgy tűnik, hogy az előválasztás menete Csepelen és több más kerületben is nyilvános és ellenőrzött volt. Csepelen esetenként hárman figyelték, ki hogyan szavaz. Ez finoman szólva sem felel meg a titkos szavazás és ezzel a demokrácia legalapvetőbb feltételinek. Sőt: Észak-Koreában és más diktatúrákban szavaznak így. 

Az előválasztáson részt vevők töredékét tették ki a nemzeti konzultációkon részt vevőknek, amit ugyanezek az ellenzéki pártok neveztek kudarcnak. Az MSZP-Párbeszéd szerint 34.133 ember vett részt ezen az “előválasztáson”, miközben a legutóbbi, 2014-es főpolgármester választáson 1.4 millióan voltak jogosultak szavazni. A jelenlegi, 34 ezres szám csupán 2.2 százalékos részvételt jelent.

De ennél is durvább volt a szavazás menete, amelyről az egyik résztvevő így nyilatkozott a 444 fórumán:

Itt Csepelen konkrétan a teljes kerületi mszp-s pártvezetés ott állt a szavazatgyűjtő sátorban. Nyíltan ment a voksolás, nem kevés presszionálással. A sorban állók közül talán csak én nem voltam nyugger. Erősen lejt a pálya a bukott csillagszeműnek. Ha nyer az előválasztáson, akkor ősszel nem megyek szavazni. Nem veszek részt ebben a kutyakomédiában.

A fórum-hozzászóló állítását több fotó támasztja alá, melyek Bangóné Borbély Ildikó és a csepeli MSZP Facebook oldalán is megtekinthetők. Ezeken látható, hogy Csepelen egyáltalán nem biztosítottak lehetőséget a titkos szavazásra, a voksolást magát pedig legkevesebb hárman figyelték folyamatosan – hogy a fórumozó állítása szerint nehogy Horváth Csabát támogassa valaki. Információink szerint a legtöbb szavazóhelyen ugyanez történt.

Innentől kezdve tulajdonképpen mindegy is lenne az eredmény, de azért leírjuk. Az Észak-Koreában már bevált módszerekkel levezényelt szavazást Karácsony Gergely nyerte. Ő 27 598 szavazatot szerzett, ameddig Horváth Csaba 6535 voksot kapott. Karácsonyra így a budapestiek 1,97 százaléka szavazott.

Csepel.info

 

34 hozzászólás “Ellenzéki előválasztás: Észak-Koreában szavaznak így” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Én nem gondoltam volna, hogy ennyi szavazót sikerül Soros embereinek behülyíteni. Mondjuk a képen is látható, hogy főleg időskorú polgárok mentek el. Valószínűleg azok, akik még vígan énekelték a kommunista indulókat miközben integettek Kádárnak május elsején, és nagyon élvezték a bulit.

  2. Lovas szerint:

    1400 ember Isaura felszabadítására is összejönne egy-egy kerületből.

  3. Dórika szerint:

    Most ennek mi értelme?

  4. Nagyapó szerint:

    A törpék viadalán megtörtént az első összecsapás! Vidor győzött Szundi ellen tko-val. Következik a Vidor-Morgó meccs, majd ringbe száll Szende is.
    A trollok hada vadul szurkol.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Qqriq szerint:

    Manapság már a patikában sem szabad közvetlenül a kiszolgálópultnál lévő vásárló után sorba állni. A szervezők nem gondoskodtak kellőképpen az adatbiztonsági követelmények megvalósulásáról, ezáltal illetéktelen személyek különleges adatok birtokába juthattak. Mivel sérültek az adatvédelmi törvény személyes adatok védelmére vonatkozó rendelkezései, javaslom az adatvédelmi biztosnak, haladéktalanul indítson eljárást. Tűrhetetlen, hogy egy jogállamban ilyen jogsértések történjenek!

  6. Qqriq szerint:

    Részletek az adatvédelmi törvényből:

    “Különleges adatok kezelése esetén az adatkezelő, illetve a megbízásából vagy rendelkezése alapján eljáró adatfeldolgozó megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel biztosítja, hogy az adatkezelési műveletek végzése során a különleges adatokhoz kizárólag az rendelkezzen hozzáféréssel, akinek az adatkezelési művelettel összefüggő feladatának ellátásához feltétlenül szükséges.”

    “Az adatkezelő és az adatfeldolgozó a kezelt személyes adatok megfelelő szintű biztonságának biztosítása érdekében az érintettek alapvető jogainak érvényesülését az adatkezelés által fenyegető – így különösen az érintettek különleges adatainak kezelésével járó – kockázatok mértékéhez igazodó műszaki és szervezési intézkedéseket tesz.”

  7. bagoly szerint:

    Én hülye, még el akartam menni a Fővárosi Nagycirkuszba szórakozni !
    Minek, hiszen itt van helyben a csepeli baloldal…..

  8. csepeli szerint:

    A “végső harc”-ig legyen ez a kabaré az ellenzék belügye. Azonban a tényleges választási ciklusban már nem nézhetjük karosszékből Okos Bné és tsai előadását, mert mint 50 éve tudjuk a kék cédulától a lejárt szavatosságú száraztésztán át a láncszavazásig stb. mindenre /hasra fekvésre is/ képesek! Ne hagyjuk…, ismét nagy a tét.

  9. Qqriq szerint:

    Így igaz, nem szabad elfelejteni egyrészt Bagóné magyarellenes ténykedését, ami a politikai karrierjét elindította, másrészt a migráncsok és a Soros melletti, azaz a magyar érdekekkel ellentétes kiállását. Nagy a tét, mert előreláthatóan Soros minden eddiginél több pénzt fog beleölni az ellenzéki erők támogatásába és a magyar kormány elleni lejárató hadjáratba.

  10. Jobban szerint:

    “Bangóné Borbély Ildikó, akinek első jelentősebb pártfeladata a családját a határon túli magyaroktól féltő anya megjelenítése volt a gyűlöletkampányban….akik az állampolgárságot sajnálták a határon túli magyaroktól akkor, most tömegével engednék be a magyarul nem tudó, idegen kultúrájú migránsokat és fordítanának rájuk hatalmas összegeket.
    14 éve árulta el a baloldal a határon túli magyarokat”
    http://www.origo.hu/itthon/20181203-a-2004-december-5-i-nepszavazas-orok-memento-a-magyar-tortenelemben.html

  11. Józan szerint:

    Hogy be vagytok szarva hogy elvesztitek Budapestet és Csepelt! A töltelékembereket leszámítva itt tombol az egész csepeli Fidesz! Ha olyan gyenge a Fidesz-ellenes oldal, miért aggódtok? 😛

  12. Jobban szerint:

    Vádat emeltek Czeglédy Csaba ellen
    Vádat emelt Gyurcsány Ferenc barátja, Czeglédy Csaba és húsz társa ellen hétfőn a Csongrád Megyei Főügyészség; a vád szerint több mint hatmilliárd forint adót csaltak el
    http://mindenszo.hu/na-vegre-vadat-emeltek-czegledy-csaba-ellen/

  13. Jobban szerint:

    “a Győri Ítélőtábla nyolc évvel és négy hónappal a vörösiszap-katasztrófa után kimondta tíz ember bűnösségét a tragédiában a per megismételt elsőfokú eljárásában.
    Vérlázító gazemberségek vannak a Mal-ügy hátterében”
    https://www.echotv.hu/hirek/2019/02/04/sajtoklub-verlazito-gazembersegek-vannak-a-mal-ugy-hattereben

  14. Józan szerint:

    Jobban, ezzel a kommenteléssel nem teszel eleget Borbély elvárásainak! Így kizárt hogy alpolgármester legyél!

  15. Jobban szerint:

    “Közpénzből bérel irodát Bangóné, ahol még sosem látták”
    https://pestisracok.hu/kozpenzbol-berel-irodat-bangone-ahol-meg-sosem-lattak/

  16. Qqriq szerint:

    BAGÓNÉ, FIZESS!!!!!!! …hiszen úgyis van miből.

    Az ellenzék csak a lopáshoz és a romboláshoz ért.

    “Tájékoztatom Tisztelt Elnök Urat, hogy eddig több mint 23 millió forint azoknak a kiadásoknak az összege, amelyet a képviselők cselekményeivel összefüggésben teljesítenünk kellett.”
    https://azonnali.hu/gallery/2019%20februar/pappdaniel%20level.jpg

  17. Qqriq szerint:

    Az ellenzék szétlopja az országot. A Momentum is lenyúlta a pénzt! Ilyen alapon követelnek ezek üvegzsebet, átláthatóságot?

    “Kedves András,
    szeretném bejelenteni döntésemet, miszerint azonnali hatállyal lemondok a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságbeli tagságomról. Az elmúlt napok történései sajnos meggyőztek, hogy a Momentum vezetése nem érett egy teljes pénzügyi átvilágítására, a közelmúltban elkövetett hibákkal való szembenézésre és azok kijavítására.”
    https://figyelo.hu/szoveg/v/momentum-botrany-megszereztuk-a-penzugyi-vezeto-lemondo-nyilatkozatat/

  18. Qqriq szerint:

    Ha a Jobbiknak nincs pénze, miért adott a három embert foglalkoztató Iránytű Intézetnek 60 millió forintos megbízást, mindössze egy hónapos feladatra? Erre sincs válasz, csak a közpénz tűnik el iszonyatos gyorsasággal.

  19. Jobban szerint:

    A balliberális pártok már bebizonyították, hogy szétlopták az országot, nem kellett sok idő, 2002-től 2010-ig a csőd szélére került Magyarország, azzal, hogy Medgyessy Péter kormánya “50%”-os közalkalmazotti fizetésemelést fizethetett ki a Fidesz kormány által megtakarított pénzből 2002-ben….onnan sikerült a csőd szélére kormányozni az országot….LMP? Hát, nem tud más lenni a politikájuk, ha visszalépnek a balliberális pártok javára, milyen más politikáról beszélnek? A Jobbik, mit bizonyított eddig? A szélsőségek -tól-ig-ját… valamit és annak az ellenkezőjét is. No comment. Ennyire nem lehet az ország lakossága elveszett, hogy ilyen “erőkre” bízza a jövőjét akik ismételten lenulláznák a jelenünket, jövőnket.

  20. Horváth János szerint:

    Pszichiátriai disszertációt lehetne írni arról, ahogyan a mamelukok egymásra licitálva
    egyre nagyobb hülyeségeket írnak.

  21. Qqriq szerint:

    Például miket is? Az indokolás nélküli véleményalkotást komolyan lehet venni?

  22. Horváth János szerint:

    Most én értelmezzem neked, amit ti írtok?

  23. Qqriq szerint:

    Ne! Így irtunk mi. Egyáltalán nem szükséges. 😉

  24. Jobban szerint:

    Nocsak, nocsak…Horváth János, a “másként gondolkodás”, eltérő komment máris gyűlöletbeszédre és kirekesztésre sarkallja?!?! Kifejezetten “demokratikus” hozzáállás?!…Netán a liberális diktatúra képviselője? Csak a balliberális vélemény “normális”???? Nincs más és nem is lehet más “elfogadható” vélemény…máris diktatúrában érezhetnénk magunkat, ha Horváth Jánosokon múlna…de jó, hogy nem rajtuk múlik….

  25. Jobban szerint:

    Pozsonyi Ádám – Verseny a homokozóban
    “Nos, engem ez az egész előválasztósdi arra emlékeztet, mint amikor valaki a házi matekversenyen győzött, ahol részt vettek a 6/C-sek meg a 6/A-ból az egyik szemüveges lány, de a többi évfolyam nem mutatott érdeklődést a Marosán György úttörőcsapat által szervezett matekverseny iránt, a B-sek és a D-sek pedig kirándulni mentek.”
    http://mindenszo.hu/pozsonyi-adam-verseny-a-homokozoban/

  26. Jobban szerint:

    “Giga botrány – A XV. kerületi DK-s polgármester, Németh Angéla örömmel szavazott igennel saját kétmilliós jutalmára
    Elég nagy botrány tört ki a XV. kerületben
    “Elég nagy botrány tört ki a XV. kerületben azzal, hogy Németh Angéla DK-közeli polgármester kétmilliós jutalmat szavazott meg magának. Időközben videó is született a baloldali polgármester akciójáról.
    Jó nagy botrány robbant ki Budapest XV. kerületében azzal, hogy Németh Angéla DK-s polgármester kétmillió forintos jutalmat akart megszavaztatni magának két hónapos munka után. Mint arról korábban beszámoltunk, az ellenzéki többségű testület sem szavazta meg a polgármester asszony jutalmát a legutóbbi decemberi ülésen. Németh Angéla maga igennel szavazott a saját kétmilliós jutalmára, ugyanakkor Hajdu László is tartózkodott a szavazáson, amikor az ő jutalmáról döntött a testület. Az esettel kapcsolatban egy videó is született, amit az egyik kerületi közéleti Facebook-oldal Money money money – címen osztott meg.”
    http://mindenszo.hu/giga-botrany-ketmillios-jutalom-sajat-maganak-mar-video-is-szuletett-gyurcsany-polgarmestererol/

  27. Qqriq szerint:

    Az ellenzékiek mindenféle következmény nélkül üzletszerűen lopnak, csalnak, hazudnak. Minden nap újabb és újabb ellenzéki politikus botrányától hangos a sajtó. Az érintettek pártjai semmiféle etikai/fegyelmi vizsgálatokat nem indítanak ezekben az ügyekben, talán még a mutyisták vállát is megveregetik. Mintha azon versengenének egymással az ellenzéki pártok , hogy ki tud többet lopni. Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy Rákospalotán a jegyzőt Lamperth Mónikának hívják.

  28. Qqriq szerint:

    Micsoda, az ellenzék vezéralakja is adócsaló??! Az ellenzékiek gátlástalanul lopnak, csalnak, hazudoznak reggel, délben, meg este!!!!
    ELÉG VOLT A LOPÁSBÓL!!!!!!!!

    “Hódmezővásárhelyen széles körben beszélnek: a polgármester családi cége sokszor “elfelejt” számlát adni a szülések után, ezzel pedig elkerüli az adózást.”
    http://www.origo.hu/itthon/20190205-marki.html

  29. Nagyapó szerint:

    Enyhén szólva mosolyognom kell, hogy a “Vörös Csepelen” a szoci jelöltre 335-en szavaztak. Ugyanis a szavazók 87 %-a Karácsonyra, 23 %-a Horváthra voksolt. (Igaz azt még nem tudjuk, hogy hányan tiltakoznak Karácsony köszönőlevele miatt!!!)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  30. Jobban szerint:

    “Durva ellenzéki botrány! – Csaltak a baloldali előválasztáson, ezrek nevében szavaztak ismeretlenek
    A Ripost értesülése szerint több ezer olyan ellenzéki szimpatizáns „szavazatát” is beszámították az előválasztás első fordulós eredményébe, akik el sem mentek szavazni
    „Óriási a felháborodás az ellenzéki oldalon” – írja a portál, amely szerint többek között Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke is kapott köszönőlevelet Karácsony Gergelytől – úgy, hogy nem vett részt a szavazáson. Újabb gigabotrány van kialakulóban a Jobbikot mentegető politikussal kapcsolatban.
    Feltűnően sok, ellenzéki szimpatizánsoktól származó, értetlenkedő üzenet keringett a legnagyobb közösségi oldalon a baloldali előválasztás első fordulóját követően – vette észre a Ripost. Ezekben közös volt, hogy olyanok írtak, akik nem vettek részt a szavazáson, mégis kaptak köszönőlevelet Karácsony Gergelytől.

    „Hogyhogy megköszönik nekem a szavazatot, amikor el sem menten szavazni?”
    „Itt valaki szórakozik! Úgy tartanak nyilván, mintha szavaztam volna Karácsony Gergelyre. Még meg is köszönik a szavazatot. Pedig nem is voltam szavazni!”
    – ilyen és ehhez hasonló hozzászólások, posztok sokasága bukkant fel az interneten.”
    http://mindenszo.hu/durva-ellenzeki-botrany-csaltak-a-baloldali-elovalasztason-ezrek-neveben-szavaztak-ismeretlenek/

  31. Horváth János szerint:

    Hol tart a licit?

Itt lehet hozzászólni !