Öregdiákok találkozója a Jedlikben

csepel.hu

Immáron hetedik alkalommal rendezték meg a Jedlik Ányos Gimnáziumban a „kerek tízes” érettségi évfordulójukat ünneplő öregdiákok találkozóját. December 7-én újra találkozhattak egymással az 1958, 1968, 1978, 1988, 1998 és a 2008-as tanévekben érettségizők. A megjelent vendégek között köszöntötték Borbély Lénárd polgármestert, Morovik Attila alpolgármestert, Tóth Jánost, a Dél-pesti Tankerületi Központ igazgatóját, Tóth Endre tankerületi igazgató-helyettest, Zanati Béla nyugalmazott igazgatót, valamint Kispál György címzetes esperest.

Először Borbély Lénárd polgármester szólt az ünneplőkhöz. Örömét fejezte ki arról, hogy évről évre újra találkozhatnak egymással az öregdiákok s ezt az önkormányzat a jövőben is támogatni fogja. Felhívta a figyelmet arra, hogy az intézmény egy nagyszabású felújítás előtt áll. „Németh Szilárd országgyűlési képviselő jóvoltából és közbenjárásával a magyar kormány ötmilliárd forint támogatást nyújt a Jedlik gimnázium átépítésére” – tette hozzá.

Az öregdiákokkal való kapcsolattartás mindig kiemelt célja és feladata volt a gimnáziumnak, amellyel élményekben gazdagító közösségi együvé tartozást erősítjük – mondta el Bese Benő igazgató köszöntésében.

Hangsúlyozta: a találkozások fontos visszajelzést adnak az iskolának az oktatás színvonaláról, hogyan boldogulnak az egykori diákok, milyen sikeresek lesznek az életben.

Az igazgató megköszönte a csepeli önkormányzat és a tankerületi központ támogatását, majd emléklapot és ajándékcsomagot adott át a hatvan, ötven, negyven, harminc, húsz és tíz éve érettségizőknek.

Az ünnepi műsor után megkoszorúzták a földszinten az iskola névadójának, Jedlik Ányosnak a szobrát, és az alapító igazgató, Vályi Hugó bencés atya emléktábláját. Ezt követően az első emeleten Hegyi Balázs emléktáblájánál helyeztek el koszorút, majd a harmadik emeleten a Vermes-teremnél és a Kövesi-teremnél emlékeztek.

csepel.hu

Címkék:

3 hozzászólás “Öregdiákok találkozója a Jedlikben” bejegyzésre

  1. Jobban szerint:

    „Németh Szilárd országgyűlési képviselő jóvoltából és közbenjárásával a magyar kormány ötmilliárd forint támogatást nyújt a Jedlik gimnázium átépítésére”.

    Balliberális vezetés alatt mikor kapott Csepel ilyen nagyságrendű fejlesztést?
    Lehet huhogni, gonoszkodni, személyeskedni. A tények beszélnek.

  2. Strici2 szerint:

    Ha fejlesztik az iskolat rendben, koszonjuk.
    De akik 58- ban 68- ban stb vegeztek az otven hatvan eves baratsagokert jottek nem a pilitikusokert.
    Udvariassagbol meghallgatjak a beszedeket de kit erdekel?

  3. Jobban szerint:

    Bizonyára nem a politikusokért jöttek, még jó, hogy. Viszont örülhetünk az olyan politikusnak, politikusoknak, aki ötmilliárd forint támogatást eszközöl ki Csepelnek. Gyakran volt erre példa Csepel közelmúltjában, szocialista vezetés alatt? Őszintén…!

Itt lehet hozzászólni !