A legjobbak között van a magyar gazdasági növekedés

Csepel.info, Magyar Idők

A kétkedő szakértőket meglepő növekedési adattal egyúttal nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményt nyújtott az idei harmadik negyedévben a magyar gazdaság. A növekedés negyedéves összehasonlításban a negyedik, éves összehasonlításban a harmadik volt az Európai Unióban. Mint az a Takarékbank összeállításából kiderül, nyolc tagállam adata még nem ismert, ezek alapján éves alapon még Írország és Málta kerülhet elénk.

A növekedési adat azért is jelent fontos támpontot a kilátások megítélésé-ben, mert az Európai Unió és fontosabb európai külpiacaink is gyengén teljesítettek. Németország egyenesen zsugorodott, még ha enyhén is, ez is jól mutatja, hogy legfontosabb külkereskedelmi partnerünk kereslet-visszaesését milyen mértékben tudja mostanra ellensúlyozni a belső fogyasztás.

Jörg Krämer, a Commerzbank vezető közgazdásza ennek megfelelően 1,5-re csökkentette korábbi 1,8 százalékos növekedési várakozását a német gazdaságban idén. A fő ok, aminek korábban nagyobb lecsapódása lett volna Magyarországon is, a gépjárművek károsanyag-kibocsátásának újraszabályozása, valamint a kínai kereslet csökkenése. Eközben Olaszország növekedése nullázódott, ennek leginkább az eurózónára való hatásában és az esetleges bizalmi megingásban van rövid távon közvetett szerepe a hazai eszközárazásra.

A régiónkban egyedül Lengyelország tudta a hazai adatot felülmúlni, fenntartva az idei dinamikus növekedést, ami következetesen 5 százalék feletti, ezúttal már a 6 százalékot közelítő negyedéves növekedést eredményezett. Ugyancsak jól teljesített 4 százalékot meghaladó eredménnyel Románia, itt azonban számos aggály is fennáll, mivel sok a kétely a román gazdaság alapjainak tartósságában.

Liam Carson, a londoni Capital Economics szakértője szerint a térség többi országának eredményei is meglepték a piacokat. Carson szerint miután a Capital Economics is 4,5 százalékra emelte az idei növekedési kilátását, a Magyar Nemzeti Bank, csakúgy mint a monetáris döntéshozó kollégái Lengyelországban, erőteljesebben szigorítani fogja a hitelezési feltételeket a következő hónapokban.

Forrás: Magyar Idők

 

11 hozzászólás “A legjobbak között van a magyar gazdasági növekedés” bejegyzésre

  1. Johnny szerint:

    Ez, akkor miért nem érzékelhető a forint árfolyamán?
    Költői… 😉

  2. Dagobert bácsi szerint:

    Majd Ábel Attila elmagyarázza!

  3. Qqriq szerint:

    Soros spekulál a forint ellen, ez világos.

  4. Dagobert bácsi szerint:

    Mindenről Soros tehet! Kiképeztette a Fidesz tizenvalahány vezetőjét és a nyakunkba ültette!

  5. Dagobert bácsi szerint:

    Látod Johnny, Ábel Qqriq sohasem hagy cserben!

  6. Nagyapó szerint:

    Johnny! Magyarázza meg az összefüggést a GPD növekedése és az ország pénzének árfolyama között!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Johnny szerint:

    Öreg!
    Ami, nagyban, úgy általánosságban beleszól egy árfolyamba:
    – politika (ami ugye itt, olyan, amilyen)
    – export – import aránya (tehát itt több az import, mint az export)
    – állami tőkealapok (amik itt ezek szerint soványak)
    Tudtommal, ha igaz, amit mondanak, akkor szárnyal az exportra termelő gazdaság, tele az államkassza, stb…
    A GDP-nek azért közvetett köze mégiscsak lenne, a fentiek miatt?
    Esetleg “B” alternatíva, hogy semmi nem igaz? 😉

  8. Jobban szerint:

    A Fidesz vezetőivel is Sorosnak és a “hasonlóan” gondolkodóknak az a baja, hogy nem Soros “kottáját” fújják, képesek a saját fejükkel gondolkodni? Vagy Soros “képzéseinek” az a feltétele, hogy utána csak a “diktátor” után “szabadon” azt kell mondani, képviselni amit George Soros elvár?

  9. Qqriq szerint:

    A pénzpiacok mögött valós gazdasági teljesítmény van, különben a vállalatok értékpapírjai és maguk a bankjegyek semmit sem érnének. Azzal, hogy Soros a pénzpiacokon igyekszik pánikot kelteni (és ebből hasznot is húzni a maga javára), tulajdonképpen a gazdaságot támadja. Az árfolyam ingadozása általános bizonytalanságot okoz. A bizonytalanság általános bizalmatlanságot ébreszt egy-egy törvényes fizetőeszközzel szemben. A bizalomvesztés pedig új (köz)megegyezések létrejöttéhez vezet a kereskedelmi ügyletek során a fizetőeszköz megválasztásában. Egy valutának ugyanis azért van értéke, mert az eladó is és a vevő is egyformán értéket tulajdonít neki. A nemzetközi kereskedelemben a fizetőeszköz megválasztása a kereskedő felek döntésén múlik.

  10. Dagobert bácsi szerint:

    Na látjátok, Ábel Qqriq a pénzügyekhez is ért!

  11. Jobban szerint:

    …más pedig a személyeskedésben jár élen…

Itt lehet hozzászólni !