879 cég szorong egyetlen csepeli székhelyen

Menedzsment Fórum, Csepel.info

Komoly céggyárak és cégtemetők léteznek ma Magyarországon – derül ki egy szerdán publikált összeállításból. A szakemberek szerint a legnagyobb probléma, hogy a hatóságoknak sincs elég energiájuk arra, hogy az összes ügyet egyesével felgöngyölítsék.

Fél éve hozzáférhető a feketelista.hu portál, a 11 állami nyilvántartás adatait összevezető honlapon közel félmillió magyar cégről, a cégek kétharmadáról található valamilyen negatív információ. A szerződések megkötése előtt elegendő beütni a cég nevét ahhoz, hogy megtudjuk, megbízható partnerrel van-e dolgunk, nem állt-e valamilyen hivatalos eljárás, elmarasztalás alatt, ami kockázatossá tenné lépésünket. A www.feketelista.hu szerkesztői most megvizsgálták és közreadták, hogy melyek az országban azok a címek, ahova a legtöbb cég jelentette be a székhelyét.

879 cég egy helyen a rekord

Döbbenetes a céggyárak és cégtemetők lajstroma, amelyek a nagyméretű irodaházak mellett magánlakásokat vagy utóhasznosított gyártelepeket takarnak. Részletesebben elemezve kiderül, hogy az első száz cím közül nyolcvanöt Budapesten, a tizenöt vidéki közül kilenc a Tiszántúlon, döntően Nyíregyházán és Kisvárdán található.

A rekordot kétségtelenül a fővárosi Gyepsor utca 1. szám alatti telephely viszi el, ahová 879 céget jelentettek be. Nem sokkal marad mögötte a Nyírpalota út/utca 5. szám alatti „cégbázis”, ahol 859 cég székhelye „húzta” meg magát. A további sorrend: az Egressy út 23. összesen 649 cég székhelye, és az ugyancsak budapesti Bártfai utca 44-re 634 cég jelentette be magát.

Annyit mindenképpen érdemes hozzátenni, hogy a Gyepsor utca 1. a volt Csepeli Vasmű területe, mely több hektáron terül el, tehát elvileg elképzelhető, hogy több száz cég helyezte oda székhelyét. Az oda bejelentett vállalkozások között szerepenek természetesen az egykori vasmű jogutódjai is, de a 879-es szám még így is egy kicsit magasnak tűnik.

A vidéki címlistát egyértelműen a kisvárdai Litki utca 18. szám alatt bejelentett cégtömeg vezeti, amelyről nem kevesebb, mint 550 cég intézi ügyeit. Tatabányán a Komáromi út 31-ben elvileg 310 céget találhatna az idelátogató, már ha megtalálja azokat, mert 56 százalékukat felszámolták. Nyíregyháza a vidék „bajnoka”, négy cége került be a TOP 100-ba. Közülük a Vietórisz utca 30. szám alatti címen 261, a Vay Ádám krt. 4. szám alatt 220 cég szorong. Szegeden a Vedres utca 13. címre 206, a Tisza Lajos krt. 47. címre pedig 161 cég jelentette be magát. Záhonyban az Ady Endre utca 5. alatt 143-an szerepelnek a „lakónyilvántartásban”. Debrecen sem maradt ki a TOP 100-ból, a Balmazújvárosi út 10. alól 97 cég „intézi” ügyeit, és még belefért a százas listára Tiszabezdéd is, itt a Sport utca 32. szám alatt ad szűk otthont 108 vállalkozásnak.

A címek gyakran sikeres ügyvédi irodákat vagy nagy irodaházakat takarnak. Közelebb jutunk a valósághoz, ha megnézzük, hogy az egyes címekre bejegyzett cégek közül a felszámolt vagy az adószám-felfüggesztett cégek (utóbbiakkal nem tud kapcsolatot teremteni az APEH) aránya mennyivel tér el az országos átlagtól.

A Szabadság téri Bank Centerbe például 417 vállalkozás székhelye van bejelentve, azonban az országos átlagnál alacsonyabb a felszámolások és az adószám-felfüggesztések aránya, így ott nem feltétlenül van céggyár.

Talán beszédes adat, hogy például a kisvárdai Litki u. 18. számú „bázison” bejelentett cégek több mint 82 százaléka felszámolt cég, vagy ugyanitt, a Gagarin utca 22. alatt bejelentett 201 társaság 77 százaléka jutott a felszámolás sorsára. Budapesten a Sárfű utca 7. alatt bejegyzett 257 cég csaknem 47 százalékának felfüggesztették az adószámát. A Döge község, Szőlőskert utca 19. szám alatt bejelentett “céggyár” a toplista vége felé helyezkedik el ugyan, ám figyelemre méltó, hogy ezek csaknem 79 százaléka felszámolt cég, mintegy felének pedig az adószámát is felfüggesztették. A bejegyzett címen legtöbbjük meg sem található. Végül elrettentésként: az Iregszemcse, Rákóczi út 101. alá bejegyzett 142 cég 97 százalékának törölte az APEH az adószámát.

Táblaerdőnek kéne lennie

“Ilyen nagy számú cégnél nehéz vizsgálni a tulajdonosi és az ügyvezetői kört. Azon székhelyek esetében, ahol a felszámolások és az adószám-felfüggesztések száma jelentősen meghaladja az országos átlagot, szinte biztos, hogy cégtemetővel van dolgunk” – vázolta fel az mfor.hu kérésére Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője.

A szakember hozzátette: a szabályozás értelmében a cég székhelyén kötelező lenne táblát kitenni, ez különösen érdekesen nézne ki mondjuk egy olyan cím esetében, ahova több mint 800 vállalkozás van bejelentve.

Iklódi András szerint a legnagyobb probléma, hogy a hatóságoknak sincs energiájuk, hogy az ezekhez hasonló visszaélésekkel foglalkozzanak. “Már az is eredmény, hogy néhány éve sikerült bevezetni az adószám-felfüggesztés intézményét, így az elérhetetlen cégekkel szemben el lehet járni. Véleményem szerint ezt kéne még hatékonyabban alkalmazni, hiszen ha az eltűnt cégeket sikerülne törölni a nyilvántartásból, akkor máris szűkülne a kör” – vélekedik Iklódi András.

A feketelista.hu főszerkesztője szerint az nem lenne jó megoldás, ha maximálnák az egy székhelyre bejelenthető cégek számát, mivel vannak nagy irodaházak, ahova ténylegesen sok különböző cég jelenti be a székhelyét. Emellett az sem lenne célszerű, ha az egy személy által alapítható vállalkozások maximális számát szabnák meg, mert ez szintén mindenkit hátrányosan érintene.

mfor.hu

A székhelycímek TOP 100-as listáját itt tekintheti meg.

3 hozzászólás “879 cég szorong egyetlen csepeli székhelyen” bejegyzésre

  1. Katka szerint:

    Én úgy tudom, hogy a Csepel Művek területén lévő cégeknek már telephelyül a valós címre /utca, házszám/ kellett már áttérni. A mi cégünk is megtette már kb. 4 évvel ezelőtt. Igaz, hogy van egy holding, + vagyonkezelő cég + termelő cég + még 3 cég van alapítva drága nagyfőnökök részéről, így ezen az egy címen 6 cég van bejegyezve. Természetesen a 6 cég minden ügyét az egy valóban dolgozó cég emberei viszik, a főnökség meg variál, ami nekik a legjobb, úgy osztanak – szoroznak.

  2. Földhözragadva szerint:

    Már nem Gyepsor 1. A régebbi utcanevek szerepelnek a hiv. papírokon. Lsd. Munkásőr köz…:)

  3. hlajos szerint:

    A Gyepsor utca az kb. annyi, hogy egyik oldalán az új lakópark, a másikon meg egy vasbeton kerítés. A fene se jön ide cégeket keresni.

Itt lehet hozzászólni !