A Központi Statisztika Hivatal felmérést végez a kerületben

Csepel.hu

Tisztelt csepeliek!

Tájékoztatom, hogy a Központi Statisztikai Hivatal Budapest 21. ker. településen 2018. október 12. és december 06. között hajtja végre a lakáspiac jellemzői feltárására irányuló Lakbérfelmérés című adatfelvételét, amelynek célja, hogy felmérje a bérelt magánlakásban élők lakáskörülményeit.

Az adatokra támaszkodva megalapozott számítások végezhetőek a magánbérleti szektor nagyságáról, gazdasági súlyáról.

A Magyarországon felkeresendő 15 ezer cím kijelölését statisztikai módszerrel, véletlenszerű kiválasztással hajtottuk végre. A kérdezők 2018. október 12. és 2018. november 30. között, személyesen veszik fel a kapcsolatot a kijelölt címen élő adatszolgáltatókkal. Amennyiben az ott lakók piaci magánbérlőként élnek a címen, akkor kétféle módon válaszolhatják meg a kérdőívet:

1. személyes interjú keretében, a kérdezőnek válaszolva.

2. önállóan, az interneten elérhető elektronikus kérdőív kitöltésével. (A kérdőív a www.ksh.hu/lakberfelmeres oldalon érhető el, a belépéshez szükséges jelszót a kérdező adja át a címen élőknek.)

A kérdőívet kitöltők és a nyereménysorsolásra jelentkezők között decemberben tableteket és egyéb értékes ajándékokat sorsolunk ki. Az adatszolgáltatás önkéntes és név nélküli.

Az adatokat bizalmasan kezeljük, kizárólag statisztikai célra, összesítve közöljük, azokat más szervek, személyek részére nem adjuk ki, a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény, valamint az Európai Unió 2016/679 sz. Általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) megfelelően.

Az adatgyűjtést végrehajtó kérdezők fényképes igazolvánnyal rendelkeznek.

A lakosság és az önkormányzatok számára hétfőtől csütörtökig 8:00 és 16:30, pénteken 8:00 és 14:00 óra között a 06-80-200-766 ingyenes zöldszámon adunk további felvilágosítást, valamint a lakinfo@ksh.hu e-mail címen is fordulhatnak hozzánk.

Az adatfelvétellel kapcsolatosan a www.ksh.hu\lakberfelmeres internetes oldal nyújt bővebb tájékoztatást.

Köszönjük együttműködésüket, támogatásukat, amellyel hozzájárulnak a felmérés sikeres végrehajtásához!

Központi Statisztikai Hivatal

Csepel.hu

Egy hozzászólás “A Központi Statisztika Hivatal felmérést végez a kerületben” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    ‘Beírtak engem mindenféle Könyvbe
    és minden módon számon tartanak.
    Porzó-szagú, sötét hivatalokban
    énrólam is szól egy agg-szürke lap.’

Itt lehet hozzászólni !