Hírek a csepeli iskolákból

Csepel.hu

Széchenyis diákok Ausztriában

Nyelvgyakorló úton vett részt a Széchenyi István Általános és Két Tannyelvű Iskola 42 felső tagozatos, két tannyelvű képzésben részesülő tanulója szeptember 16-a és 21-e között.

Három pedagógus – Málek Orsolya, Halla Ilona, Varga Veronika – kíséretében hat napot töltöttünk Karintiában, szálláshelyünk Obervellachban volt. A tábor kiválóan sikerült, a gyerekek sokat tanultak, fejlődtek, főleg a szóbeliség területén. Az időjárás is velünk volt, így minden programunkat megvalósíthattuk.

A napjaink nagyon tartalmasan teltek, délelőtt tanulás kinti tanárokkal és interjúk készítése a városban, délután kirándultunk, este pedig német nyelvű, játékos feladatokat oldottunk meg. Jártunk – többek között – a Mölltaler Gletscheren, a Raggaschlucht szurdokban, hajókáztunk az Ossiach tavon, megnéztük a Porsche-múzeumot Gmündben, felmentünk az Ankogelre, hazafelé megnéztük a Minimundus-kiállítást Klagenfurtban. – Varga Veronika intézményvezető

 

Szeptember a Nagy Imre iskolában

Hetedikesek a Jedlik laborban – TÁMOP 3.1.3 „A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban” elnevezésű projekt keretében szeptember 25-én és 26-án az iskola 24 tanulója újra ellátogatott a Jedlik Ányos Gimnázium természettudományi laborjába, ahol rendhagyó biológia-, kémia- és fizikaórákon vehettek részt. Kísérleteket végeztek, számoltak, mértek, és lehetőségük nyílt 3D-s filmrészlet megtekintésére is.

 

suli 2

Drámás szünet

Szeptember 26-án a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, a Magyar Drámapedagógiai Társaság által meghirdetett Dráma(helyzet) van programsorozat részeként drámás szünetet tartottak. Mit is jelent ez? Alsósok, felsősök, drámások, táncosok, képzősök, egyszóval mindenki, aki csak kedvet kapott, együtt játszott a nagyszünetben mozgásos-drámás játékokat.

 

suli 3Megújuló iskolai játszóterek

Új játékokat vásárolt és telepített a Tankerület a Mészáros Jenő Speciális Általános Iskolába, a Lajtha László Általános Iskolába és a Herman Ottó Általános Iskolába.

 

Programajánló

A Lajtha László Általános Iskola a Karácsony Sándor Általános Iskolával közösen – a zene világnapja alkalmából – október 8-án (hétfőn), 13.15 órakor nyilvános énekkari próbát tart a Szent Imre téri szökőkútnál, melyre szeretettel várnak mindenkit.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !