Megvédtük Magyarországot, megvédtük Európát

Mandiner

Orbán Viktor telefonon tárgyalt Donald Trumppal

A mai eset az első az Európai Unió történetében, amikor egy közösség elítéli a saját határőreit.

„Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők!

Tudom, hogy Önök már kialakították az álláspontjukat. Tudom, hogy a jelentést az Önök többsége meg fogja szavazni. Azt is tudom, hogy az Önök véleményét a hozzászólásom nem fogja megváltoztatni. Mégis eljöttem ide Önökhöz, mert Önök most nem egy kormányt, hanem egy országot és egy népet fognak elítélni. Azt a Magyarországot fogják elítélni, amely ezer éve tagja a keresztény európai népek családjának. Azt a Magyarországot, amely munkájával, és ha kellett, vérével járult hozzá a mi nagyszerű Európánk történelméhez. Azt a Magyarországot fogják elítélni, amely fellázadt, és fegyvert fogott a világ legnagyobb hadserege, a szovjet ellen, és súlyos véráldozatot hozott a szabadságért és a demokráciáért, és amikor kellett, megnyitotta határait a keletnémet sorstársai előtt. Magyarország megharcolt a szabadságáért és a demokráciájáért. Most itt állok, és látom, hogy azok vádolják Magyarországot, akik örökül kapták a demokráciát, akiknek nem kellett személyes kockázatot vállalniuk a szabadságért, és most ők akarják elítélni az antikommunista, demokratikus ellenállás magyar szabadságharcosait.

Tisztelt Képviselők!

Azért állok most itt, és védem meg a hazámat, mert a magyarok számára a szabadság és a demokrácia, a függetlenség és Európa becsület kérdése. Ezért mondom, hogy az Önök előtt fekvő jelentés sérti Magyarország, sérti a magyar nép becsületét. Magyarország döntéseit a választók hozzák meg a parlamenti választásokon. Önök nem kevesebbet állítanak, minthogy a magyar nép nem elég megbízható, hogy megítélje, mi az érdeke. Önök azt hiszik, jobban tudják, mi kell a magyar népnek, mint maguk a magyar emberek. Ezért azt kell mondanom, hogy a jelentés nem adja meg a tiszteletet a magyar embereknek. Ez a jelentés kettős mércét alkalmaz, visszaél a hatalommal, hatásköröket lép túl, az elfogadás módja pedig sérti a szerződést.

Tisztelt Képviselők!

Nekünk Magyarországon a demokrácia és a szabadság nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. Önök most számbeli többség alapján akarnak erkölcsi ítéletet mondani és megbélyegezni egy országot és egy népet. Önök súlyos felelősséget vesznek magukra, amikor – először az Európai Unió történetében – egy népet ki akarnak rekeszteni az európai döntésekből. Önök megfosztanák Magyarországot attól, hogy a saját érdekeit képviselhesse az európai családban, amelyhez tartozik. Vannak és lesznek is még vitáink. Különbözőképpen gondolkodunk Európa keresztény jellegéről, a nemzetek és a nemzeti kultúrák szerepéről, másképpen fogjuk fel a család lényegét és hivatását, és homlokegyenest ellenkező nézeteket vallunk a migrációról. Ha valóban egységet akarunk a sokféleségben, akkor a különbségek nem adhatnak okot arra, hogy bármelyik országot megbélyegezzék, és kirekesszék a közös döntés lehetőségéből. Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.

Tisztelt Elnök Úr!

Egy olyan országot akarnak kirekeszteni, amely az európai választásokon is egyértelmű döntéseket hozott. 2009-ben 56 százalékos, 2014-ben 52 százalékos többség szavazott ránk.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!

Az Európai Parlamentnek mi vagyunk a legsikeresebb pártja. A szocialista és liberális ellenfeleink érthetően nem boldogok a sikerünktől, de bosszút állni a magyarokon, amiért nem őket választották, nem tisztességes és nem is európai. Ráadásul ezt a jelentést olyanok írták, akik alapvető tényekkel sincsenek tisztában. A jelentés bevallja, elmulasztottak hivatalos delegációt küldeni Magyarországra, vagyis Önök megfelelő tényfeltárás nélkül fognak dönteni. A jelentés 37 súlyos ténybeli tévedést tartalmaz. Erről tegnap minden képviselő kézhez kapott egy 108 oldalas dokumentumot.

Tisztelt Képviselőtársaim!

A mi uniónkat az tartja össze, hogy a vitákat szabályozott keretek között rendezzük. Magyarország nevében én magam is kötöttem megállapodásokat és kompromisszumokat a bizottsággal a médiatörvényről, az igazságszolgáltatási rendszerről, sőt még az alkotmányunk egyes passzusairól is. Ez a jelentés felrúgja az évekkel ezelőtt megkötött megállapodásokat. De ha ezt Önök megtehetik, és fölrúghatják, mi értelme megállapodást kötni bármely európai intézménnyel? Amit Önök tesznek, az az unióra és a konstruktív párbeszédre is csapást mér.

Tisztelt Képviselőtársaim!

Minden nemzetnek és tagállamnak joga, hogy eldöntse, miképp rendezi be a saját életét a saját országában. Mi megvédjük a határainkat, és csak mi fogjuk eldönteni, kikkel élünk együtt. Kerítést építettünk, és megállítottuk az illegális migránsok százezreit, megvédtük Magyarországot, és megvédtük Európát. A mai eset az első az Európai Unió történetében, amikor egy közösség elítéli a saját határőreit.

Tisztelt Elnök Úr!

Beszéljünk egyenesen: Magyarországot azért akarják elítélni, mert a magyar emberek úgy döntöttek, hogy a mi hazánk nem lesz bevándorlóország. Kellő tisztelettel, de a leghatározottabban visszautasítom, hogy az Európai Parlament bevándorlás- és migránspárti erői fenyegessék, zsarolják és hazug vádak alapján rágalmazzák Magyarországot és a magyar embereket. Tisztelettel tájékoztatom Önöket, akármilyen döntést hoznak is, Magyarország nem enged a zsarolásnak. Magyarország védeni fogja a határait, megállítja az illegális migrációt, és védeni fogja a jogait, ha kell Önökkel szemben is. Mi, magyarok készen állunk a jövő évi májusi választásokra, ahol végre az emberek dönthetnek Európa jövőjéről, és visszahozhatják a demokráciát az európai politikába.

Köszönöm a figyelmüket!”

 

52 hozzászólás “Megvédtük Magyarországot, megvédtük Európát” bejegyzésre

  1. Katalin szerint:

    Az én nevemben ne beszéljen!!!!!!!!!!!!!

  2. Qqriq szerint:

    SOROS TE UTOLSÓ MOCSADÉK , MEGTALÁLLAK ÉS VÉGED !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  3. kétkedő szerint:

    Qqriq!
    Nosza indulj……..sötét barom!
    Szegény törpe álma, hogy ő lesz Európa császára, most törték darabokra, csak kár hiogy magával rántja az egész országot, legalább helyre tették a vajdát.

  4. csak úgy ... szerint:

    Mikor készült a fotó?

  5. Hozzászóló szerint:

    Aki örömködik a Sargentini-féle íromány elfogadásán, nincs egyedül ezzel az érzéssel eseményekben gazdag történelmünkben. Mindig voltak és lesznek olyanok, akik hazájukat, barátjukat, vagy családjukat elárulják. Ennek folyamatát lehet most tanulmányozni.

  6. Nagyapó szerint:

    Katalin igaza van. A miniszterelnök Úr a magyarok nevében szólt!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Pilsner Urquell szerint:

    Kétkedő! Én a helyedben kételkednék – a látszatot látva…

  8. Jobban szerint:

    “Ha valamit megtanulhattunk tegnap, az az, hogy Európában semmi sem változik. Nem csak arra gondolok, hogy a liberálisok még mindig fafejűek, doktrinerek, kirekesztőek és kettős mércét alkalmaznak. Nem is csak arra, hogy Orbán Viktor ismét nagyhatású beszédet mondott az Európai Parlamentben, amivel messze a mezőny fölé emelkedett.”
    http://mozgasterblog.hu/blog/itt_a_negyedik_birodalom

  9. kilgore trout szerint:

    Olvasva az elsősorokat, mintha Telekit olvasnám a Trianoni diktátum után. Meddig fogunk még ennek a hitvány, önsorsrontó, jakobinus népségnek gazsulálni? Az Európai Gazdasági Közösség/Unió/Egyesült Államok/stb. nem egyenló Európával, a benne élő népekkel.

  10. propaganda szerint:

    Az a vicc, hogy az ostoba fideszdroid hozzászólóknak fogalmuk sincs, mi van tulajdonképpen a Sargentini-jelentésben. Holott az éppen a magyar emberek jogait védi az Orbán-kormány demokráciát lebontó intézkedéseivel szemben.

  11. Nagyapó szerint:

    Nagy szerencsénk, hogy van egy propaganda, aki elolvasta mind a 68 oldalt, sőt a kormány 122 oldalas reagálását (igaz propaganda?). Ezek után – ex katedra – kijelent, mint egy mindentudó szoci, hogy “Holott az éppen a magyar emberek jogait védi az Orbán-kormány demokráciát lebontó intézkedéseivel szemben.”.
    propaganda! A Grimm mesékben is hisz?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Jobban szerint:

    A kétharmad a magyarországi áprilisi választásokon magáért beszél, hogy a magyar emberek szerint ki védi a magyarok jogait….

  13. propaganda szerint:

    Nagyapó, igen, eltaláltad, valóban elolvastam a Sargentini-jelentést. Nagyon jó, tárgyilagosan felsorakoztatja a tényeket, és meggyőzően alátámasztja azt, hogy itt az európai értékek, a demokrácia rendszerszintű aláásásáról, lebontásáról van szó.
    Az meg elég vicces, hogy amikor Orbán kap egy szép nagy kokit meg egy sallert az EU-ban, azt úgy tálalja a lakájmédia, hogy “megvédtük Magyarországot”.

  14. propaganda szerint:

    A cikkhez meg javaslom, legközelebb Orbán Viktornak egy csecsemőkori képét rakjátok be.

  15. királyerdei szerint:

    EZT AKARJÁTOK MEGINT?

    https://www.youtube.com/watch?v=KpXqF90EiLI

    ALLAHU AKBAR??

  16. Nagyapó szerint:

    propaganda írja „Nagyapó, igen, eltaláltad, valóban elolvastam a Sargentini-jelentést.” Nem hiszem, mert ha olvasta volna, tudna idézni valami konkrétumot, de nem tud, ezért mellébeszél, mint a szoclib képviselők.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. Nagyapó szerint:

    királyerdei! A hazaárulók, újhelyi, meg aljamolnár (niedermüller), propagandával együtt nem így látják a videót. Ők a migránsoknak drukkolnak, ezért mennek tüntikézni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. Nagyapó szerint:

    Kommentár nélkül:
    “Az üldözött keresztények megsegítése miatt Kereszt Népe díjjal tüntette ki Magyarországot, illetve a magyar nemzetet a Ronald Reagan elnöksége alatt 1988-ban megalakult Biztonságpolitikai Központ (CSP) amerikai elemzőintézet.
    A csütörtökön Washingtonban rendezett gálavacsorán Gregg Mitchell, a Nemzetközi Vallásszabadság Kerekasztal társelnöke beszédében kiemelte Orbán Viktor magyar kormányfő bátorságát és a magyar kormány tettrekészségét az üldözött keresztények megsegítése érdekében.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. Jobban szerint:

    Európai érték, demokrácia ?!?! beleavatkozni egy önálló, szuverén ország által eldöntött határvédelembe? Ami mellesleg az EU határa is? Európai érték, demokrácia a szemkilövetés? Európai érték, demokrácia a tömegek földönfutóvá tétele a deviza- és más hitelek ész nélküli propagálásával, az ország értékeinek külföldi kézre juttatása? Európai érték és demokrácia folyamatosan elárulni a hazát és a magyar érdeket? Közben folyamatosan hazudozni: “Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. “https://mno.hu/migr/66-hazudtunk-reggel-ejjel-meg-este-496554 Milyen európai demokráciáról beszélünk?

  20. kétkedő szerint:

    Jobban!

    Ezt a sok hülyeséget saját erőből sikerült összehozni nagypopóval vagy a habonyék diktálták?
    Az a mocskos elnyomó Brüsszel, azért a pénzüket vidáman zsebreteszi a vezír meg a rabló hordája….
    Semmi másról nincs szó, csak a nagy vezírt végre helyre tették és most vérig sértődött a mi kis ducénk…elszokott már a kritikától a töpörtyű…csak nem kéne az egész országot lejáratnia a baromságaival.

  21. Jobban szerint:

    kétkedő, vagy ön nem saját maga alakítja ki véleményét a közéleti témákban hanem megmondják mit gondoljon? Magából indul ki? Ezért gondolja, hogy más is így tesz?

  22. Jobban szerint:

    “Hazaárulás-e, hogy magyar állampolgárságú képviselők szerdán megszavazták a válogatott szidalmakkal és hazugságokkal teli Sargentini-jelentést és a hetes cikkely szerinti eljárás megindítását, amely végső soron hazánk uniós szavazati jogának elvételéhez vezethet?”…kommunista kirakatperek és népbíróságok hangulatát idéző keddi lincselés….http://mindenszo.hu/hazaarulo-e-aki-elarulja-a-hazajat-kart-okoz-magyarorszagnak/

  23. Jobban szerint:

    Orbán Viktor: Nem adjuk ki kezünkből a határőrizet jogát – A szovjet hadsereg után jön a brüsszeli hadsereg
    http://mindenszo.hu/orban-viktor-nem-adjuk-ki-kezunkbol-a-hatarorizet-jogat-a-szovjet-hadsereg-utan-jon-a-brusszeli-hadsereg/

  24. Jobban szerint:

    Elárasztották Orbán Viktor Facebook-oldalát a támogató hozzászólások
    Nem először nyer tanúbizonyságot: az európai elit és polgárai között valóságos szakadék tátong
    http://mindenszo.hu/elarasztottak-orban-viktor-facebook-oldalat-a-tamogato-hozzaszolasok/

  25. Qqriq szerint:

    “A Szerződés 7. cikkének Magyarországgal szembeni alkalmazására irányuló javaslat közvetlenül az Európai Unió megosztására és válságának elmélyítésére irányul. A politikai különbségeket párbeszéd, és nem szankciók tárgyává kell tenni. Ezen elv megsértése akadályozza országaink együttműködését.
    Mindenekelőtt azonban a javaslatnak nincs tényszerű indoka. A javaslat számos esetben odáig megy, hogy közvetlenül támad demokratikus eljárásokat, például az Alaptörvény módosításait és a nyilvános konzultációkat. Vádakat fogalmaz meg Magyarországgal szemben olyan szociális problémák megoldása – például a roma kisebbség integrációja – érdekében tett próbálkozásai miatt, amelyek több európai országban is fennállnak, és amelyeket Magyarország más országoknál jobban kezel.
    (…) nem tiszteli a magyar társadalmat és a demokratikus döntések mögött meghúzódó okokat.”
    https://szabadmagyarszo.com/wp-content/uploads/2018/09/20180704_EP_SargentiniJelent%C3%A9s_HU.pdf

  26. Jobban szerint:

    “Brüsszel ma igazi kommunista (jakobinus) viselkedéssel és erőszakkal akarja rákényszeríteni az akaratát Magyarországra. És akkor ideje közölni az európai bürokratákkal, a sok kis zseb-Sztálinnal, fiók-Robespierre-rel: nem fog sikerülni! Ugyanis az a nemzet, amelyik kibírt ötszáz év megszállást és elnyomatást, nem fog hasra esni kis kócos Sargentinik és eszement ábrázatú Verhofstadtok rögeszméitől.”http://mindenszo.hu/bayer-zsolt-a-polusok-helycsereje/

  27. Jobban szerint:

    „Virág elvtárs, ez az ítélet!” Mi más jutna eszébe a tisztességes magyar embernek, mint a Tanú c. klasszikus örökbecsű mondata, amikor a hírhedt Sargentini-jelentésről szóló vita kerül szóba.

    “A magyar elvtársak – akarom mondani a magyarországi elvtársak, mert ezek sosem azt állították magukról, hogy magyar elvtársak, hanem pusztán magyarországiak, lásd Kommunisták Magyarországi Pártja – már előre hangolnak. „Orbán Viktor megkapta az utolsó figyelmeztetést, Magyarország jövője hét percen múlik.” (168 óra), és jó előre tisztázzák, hogy melyik oldalon állnak „MSZP: Az Orbán-kormányt ítéli el a Sargentini-jelentés, ezért megszavazzuk.”

    Ezt a magyar miniszterelnök is így érzi: „az ítéletet már előre megírták, én most azért megyek Brüsszelbe, hogy megvédjem Magyarországot és a magyar embereket az igazságtalan vádakkal és hazugságokkal szemben.”
    https://www.flagmagazin.hu/mondom-a-magamet/virag-elvtars-ez-az-itelet

  28. propaganda szerint:

    Jobban! Minek másolod be ezt a sok fost?

  29. Jobban szerint:

    Propaganda, zavarja az igazság?

  30. Jobban szerint:

    Ébresztő, lássunk egy kis valóságot:
    “A jelentés szerint politikailag inkorrekt az óvodákban például hazafias nevelésre nevelni. A jelentés szerint felháborító, ha olyan dal hangozhat el, amiben török gyerek okozta sebeket magyar gyerek gyógyít …” Feljelentették a Gólya, gólya gilicét
    https://hirtv.hu/ahirtvhirei/feljelentettek-a-golya-golya-gilicet-2467775
    ?!?!?!

  31. kétkedő szerint:

    Jobban!

    Ne igyál már többet! 🙂

  32. Katalin szerint:

    Nagyapó, azt gondolod, állítod, hogy én nem vagyok magyar? A te hőn szeretett miniszterelnököd, na az nem magyar😤

  33. Jobban szerint:

    kétkedő, jó kifogás sose rossz…szánalmas próbálkozás, sajna nem talált…gondolta, ha besároz, akkor majd amiket idézek az kevésbé tűnik majd igaznak…
    Legyen erős, fájdalom, de bár nem szeretne, szembesülnie kell(ene) a valósággal…

  34. Jobban szerint:

    “Angela Merkel belpolitikai szorult helyzetéből egy Európán keresztül vezető átkaroló hadművelettel akar kitörni. Ehhez pedig szüksége van arra, hogy Orbán Viktort kiiktassa, eltávolítsa az útjából és mindenki számára világossá tegye: Európában Merkel, csakis Merkel az úr, aki vele szembemegy, annak annyi. Vagyis nem marad megtorlatlanul, hogy Orbán szembeszállt vele a migráció ügyében, és főleg, hogy
    szembe szegült vele az Unió föderalizálásának kérdésében, vagyis
    a nemzetek Európáját képviseli.Orbánnal szemben tehát példát kellett statuálni.
    Senki nem mondhat Angela Merkelnek következmények nélkül nemet,
    szólt a tegnapi és mai Magyarország elleni eljárás. A kérdés tehát mára a Merkel vagy Orbánra egyszerűsödött le….. a németek mindig is jók voltak abban, hogy a csatáikat megnyerjék. Voltak ők már Párizsban is, meg Moszkva alatt is. De a nagy háborúikat azért többnyire elveszítették.”http://www.origo.hu/itthon/20180913-angela-merkel-nemetizalasi-terve-az-unioban.html

  35. Pilsner Urquell szerint:

    Katalin! (Nagyapó!)
    Amikor két magyar kizárja egymást, kétségessé válik a magyar létezése. Ha a fél országot örjöngve kizárom a nemzetből, abba az ország belegebed.
    Ez akkor is így van, ha bizonyos helyzetekben valóban választani muszáj, igent vagy nemet mondani, mert van aljasság és van tisztesség.
    Az évek óta fokozódóan mindent elborító részeg, káromló indulati elborultság és a felelős gondolkodás között nem ártana különbséget tenni – amíg vagyunk.

  36. propaganda szerint:

    Jobban:

    ““A jelentés szerint politikailag inkorrekt az óvodákban például hazafias nevelésre nevelni. A jelentés szerint felháborító, ha olyan dal hangozhat el, amiben török gyerek okozta sebeket magyar gyerek gyógyít …” Feljelentették a Gólya, gólya gilicét”

    Ez milyen baromság már? Semmi ilyesmi nincs a Sargentini-jelentésben. Szájer részeg lehetett. Nem a lakájmédiából kellene tájékozódni!

  37. Jobban szerint:

    propaganda, már elnézést, de jobban elhiszem amit a képviselő úr mond, mint amit ön mint hozzászólást nicknév alatt kommentel. Hát nem is tájékozódom pl. Gyurcsány Ferenc és társai által terjesztett hírekből, ” másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” Önök szerint mindenki iszik: “ki mint él úgy ítél…”

  38. Jobban szerint:

    Arról nem is beszélve, hogy a Gyurcsány és társai kormányok milyen pusztulásba sodorták és taszították Magyarországot…azóta is van mit nyögnünk azon a pusztításon….szellemi és tárgyi pusztulást okozva.

  39. Pilsner Urquell szerint:

    Pusztulást okozva nyögünk. – Hát ez igaz.
    (És nem hallgatunk a gonoszra, csak hiszünk – a beleinkben uralkodó széljárás alapján.)

  40. Jobban szerint:

    „A magyar határt csak olyan honvédek és rendőrök védhetik, akik a magyar alaptörvényre esküt tettek, és akik számára Magyarország védelme az első” … Brüsszel nem megállítani, hanem megszervezni akarja a bevándorlást. A legutóbbi dokumentumokban már nem is határvédelemről beszélnek, hanem határmenedzsmentről”
    http://mandiner.hu/cikk/20180915_fidesz_magyarorszag_nem_adhatja_at_a_hatarvedelem_jogat

  41. Jobban szerint:

    Schiffer András: A Sargentini-jelentés több ponton sérti a nemzeti önbecsülésünket, színvonala méltatlan az uniós jogintézményhez
    A Sargentini-jelentés az igazságelemek mellett hemzseg a téves, valótlan, vagy egyszerűen csak nem idevaló megállapításoktól és teljességgel fókuszálatlan
    http://mindenszo.hu/schiffer-andras-a-sargentini-jelentes-tobb-ponton-serti-a-nemzeti-onbecsulesunket-szinvonala-meltatlan-az-unios-jogintezmenyhez/

  42. Jobban szerint:

    A ballibek összes határvédelemmel szembeni érvére rácáfol a kebabos nemi erőszakoló
    „Az afgán esete egyedi, de önmagáért beszél.
    Bizonyította, hogy nagyon is igaza van a magyar kormánynak, amikor azt állítja, hogy a kontrollálatlan migráció biztonsági kockázatot jelent és a bűnözés növekedésével jár.Ugyanakkor pedig azt is bebizonyította, hogy a harmadik világból érkező migránsok számára Magyarország ma már igenis ugyanolyan vonzó célállomás lehet, mint bármelyik nyugat-európai EU-tagállam.
    A nemi erőszakkal meggyanúsított afgán bevándorló több ezer kilométer távolságból érkezett Magyarországra, ahol oltalmazotti státuszt kapott, az ezzel járó juttatásokkal és szolgáltatásokkal együtt. A nincstelen afgán »fiatal« már magyar iskolába is járt, és mint kiderült, több kebabosnál is dolgozott. Az oltalmazotti státusz megszerzése után továbbmehetett volna bármelyik másik uniós tagállamba, de ő inkább itt maradt. A bűncselekmény elkövetése után viszont azonnal elindult Németországba.Integrálódni viszont azért annyira nem akarhatott Magyarországon. Ezt jól mutatja, hogy csak a szülőföldjének kultúrköréhez tartozó, illetve a hozzá hasonló migráns alkalmazottakkal teli kebabosoknál dolgozott.
    Ennyi. Kár tagadni.”
    http://mandiner.hu/cikk/20180915_vincze_viktor_attila_a_ballibek_osszes_hatarvedelemmel_szembeni_ervere_racafol_a_kebabos_nemi_eroszakolo

  43. propaganda szerint:

    Jobban! Miért kell neked politikusok nyilatkozataira támaszkodni? Neked is van szemed, tudsz olvasni, el tudod olvasni a Sargentini-jelentést, nem? Itt van az egész:
    http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+REPORT+A8-2018-0250+0+DOC+XML+V0//HU&language=hu

    Tessék, mutasd már meg, hol van benne az óvodai hazafias nevelés meg a Gólya, gólya, gilice!

  44. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Ennek a játéknak nincs győztese. Ez oda vezet, hogy még jobban gyűlölni fogjuk egymást, és idő kérdése, mikor az összes kelet-európait hazaküldik a semmibe és helyükre már most többezer migránst vesznek fel. Nem kell ide youtube, utazz 700 km-t, már látni az új United Colors of Merkelistant. Utolsókat rúgja Európa. Az ukránok már bevetésen, oroszok két hete kőkemény hadi gyakorlatban vannak, Törökország is már mióta háborúzgat a térségben? Ők a bástya, de csak addig, míg ők evvel Európától hasznot húzhatnak. Amint elérték céljuk, vagy épp fordítva-esetleg berágnak, akkor már mindegy hogy hagymával vagy csípőssel kéred a kebapot…ott elszabadul a pokol. Amerikának ott van Kim, Kína már maga Afrika és így szépen a nagyhatalmak bekebelezik a kis hatalmakat. 2 év és vége mindennek.Egy monetáris alapon nyugvó rendszer marad, de az ember már nem számít. A technológia ott tart ma, hogy bármit képesek stimmulálni, előidézni, produkálni, elpusztítani, manipulálni. Így ez egy vesztett harc. De győztese sincs.

  45. Jobban szerint:

    propaganda, nem fogom ezt a kirekesztő és szándékosan rosszindulatú összefoglalót tanulmányozni. Szájér József képviselő úr biztos nem mondta volna az említett példát, ha nem szerepelne benne. A magam részéről, az alábbi pontban vélem felfedezni, erre simán rá lehet “húzni” amiről a képviselő úr beszélt.
    23. hangsúlyozza az előítéletektől és sztereotípiáktól mentes nevelés és oktatás fontosságát;

  46. Jobban szerint:

    Nézőpont Intézet: Hiába a Sargentini-jelentés, a magyarok kétharmada támogatja a kormány migrációs politikáját
    http://mandiner.hu/cikk/20180915_nezopont_intezet_hiaba_a_sargentini_jelentes_a_magyarok_ketharmada_tamogatja_a_kormany_migracios_politikajat

  47. Jobban szerint:

    “Ujhelyi István az ezek alapját képező demokratikus felfogás hatalmi restaurációját nemzetközi segítséggel, a magyar önrendelkezés kiszolgáltatása árán is el akarja érni. Az, hogy ez az ember éppen a demokratikus értékekre hivatkozva és ’48-as kokárdával a ruháján harcol a magyar függetlenség ellen, összességében a hazaárulásnak valami egészen perverz módja.”
    http://mandiner.hu/cikk/20180915_adam_attila_ujhelyi_istvan_es_a_hazaarulas_egeszen_perverz_modja

  48. Jobban szerint:

    “Egy közveszélyes, emberölés kísérlete miatt elítélt migráns menekültstátusza ügyében hozott Magyarországgal szembeni döntést az Európai Bíróság a napokban – írja az Origo.hu. Az afgán bűnözőt nem meglepő módon a Soros-féle Helsinki Bizottság képviselte Magyarországgal szemben az Európai Bíróságon.”
    https://pestisracok.hu/az-europai-birosag-bunozo-migranst-eroltet-hazankra-a-helsinki-bizottsag-kozremukodesevel/

  49. propaganda szerint:

    Jobban aszongya: “nem fogom ezt a kirekesztő és szándékosan rosszindulatú összefoglalót tanulmányozni”

    Idióta barom!

  50. Jobban szerint:

    propaganda, vitakészsége leleplezi “demokratikus”, erőszakmentes világnézetét, személyiség szerkezetét, erkölcsi arcélét.

  51. Jobban szerint:

    Külföldi sajtó: Orbán úgy képviseli hazáját, mint senki más
    Hermann Tertsch az ABC című spanyol konzervatív napilapban arról ír: Orbán úgy képviseli a magyarokat, ahogy senki más nem képviseli hazáját ma az Európai Bizottságban.
    http://mindenszo.hu/kulfoldi-sajto-orban-ugy-kepviseli-hazajat-mint-senki-mas/

  52. Horváth János szerint:

    Hogy akar valaki vitatkozni, ha a vita tárgyát el se olvassa?

Itt lehet hozzászólni !