Szabó Szabolcs az LMP-t is bezsarolta

Zoom.hu, Csepel.info

Szabó Szabolcsék kiállnak a migránsok betelepítése mellett

LMP-s színekben még nem sok fotó készült Szabóról, lehet, hogy nem is fog

„Teljesülnie kell bizonyos feltételeknek ahhoz, hogy mi a jövőben jól tudjunk együtt dolgozni” – mondta a Zoom.hu kérdésére az LMP-vel való kapcsolatáról a parlamenti frakcióhoz áprilisban csatlakozott Szabó Szabolcs, az azóta megszűnt Együtt korábbi elnökségi tagja. Az LMP részben más pártok árulóiból rakta össze a csapatát, akik most alaposan hozzátesznek a párt válságához.

„Nyilvánvalóan nem tartható, hogy Tenk Andrást például így megbüntették. Most azt várom el, hogy megoldják ezeket a problémákat a párton belül” – említette Szabó a legfontosabb feltételt, amelynek teljesülése esetén marad az LMP-frakcióban. Úgy vélte,

azt a döntést vissza kell vonni: készül egy alapszabály-módosítás, amit, ha a kongresszus elfogad, ez megoldható.

Ellenkező esetben, vagyis ha elmarad a Tenk Andráshoz hasonlóan a tavaszi parlamenti választáson más ellenzéki jelölt javára visszalépett, majd emiatt fegyelmikkel megbüntetett LMP-s politikusok rehabilitálása, akkor Szabó Szabolcs sem marad. Vagyis kilép az LMP-frakcióból és független képviselőként folytatja. Pedig – mint mondta a Zoom.hu-nak – az LMP-frakcióban alapvetően jól érzi magát, hiszen „ez egy rendes, dolgos csapat.”

Schiffer Szabó Szabolcs miatt lépett ki

Érdekesség, hogy az LMP egyik alapítója és sokáig társelnöke, Schiffer András éppen Szabó Szabolcs frakcióba való belépése miatt szakított végleg az LMP-vel. A párttisztségeiről már 2016 májusában lemondott, az akítv politizálástól akkor visszavonult Schiffer pártból való kilépéséhez vezető úton az utolsó csepp közlése szerint “Szabó Szabolcs, a neoliberális Együtt képviselőjének csatlakozása volt az egykoron általam vezetett parlamenti frakcióhoz.”

Az LMP a kampányban feladta elveit

Az LMP több döntéssel és kongresszusi határozattal is amellett állt ki a választások előtt, hogy a korábban sikeres politikájukhoz hasonlóan most is önállóan indulnak a választásokon, és nem engednek más pártok zsarolásának. Ehhez képest a kampány hajrájában több jelöltjük is visszalépett, akiket a párt szabályainak semmibevétele miatt meg is büntettek.

A párt néhány ismert politikusa azonban – köztük az Együttből átigazolt Szabó Szabolcs is – most amellett kardoskodnak, hogy nem kellene foglalkozni a párt alapelveivel és függetlenségével, a balliberális elvek ugyanis plasztikusak, mindig a helyzetnek megfelelően változtathatók. Ezért próbál most Szabó egy olyan alapszabály-változtatást elfogadtatni, amely a szabályok és kongresszusi döntések megszegését utólagosan engedélyezi.

A fegyelmi és etikai döntések megsemmisítésére az LMP hatályos alapszabálya nem ad lehetőséget, ám – mint arra Szabó is utalt – az alapszabály megváltoztatásával a kongresszus ezt is felülírhatja. A jelek szerint van is erre szándék. Legalábbis a párt országos titkára, Kanász-Nagy Máté a Zoom.hu-nak a minap arról beszélt, hogy átfogó alapszabály-módosítást terveznek.

Zoom.hu, Csepel.info

9 hozzászólás “Szabó Szabolcs az LMP-t is bezsarolta” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Az Együtt-es különcködő szeretné, hogy egy jó adag steksszel bedugítsák a bagólesőjét?

  2. kígyók kígyóznak szerint:

    Nocsak, a gyulai import megélhetési liberális akar egy pártot magának?

  3. Dzsendör sztádiz szerint:

    Mikor tűnik el ez a politikai kullancs?

  4. Tóth Kati szerint:

    Ez a féreg mindenhol csak a sz…rt keveri.Gerinctelen kis buzi.

  5. Jobban szerint:

    Úgy üli második ciklusát az Országházban, hogy semmivel sem járult hozzá Csepel fejlődéséért.
    Személyi kultuszt idéző módon képe évek óta ki van függesztve a pártiroda utcai frontján.

  6. Tóth Kati szerint:

    Sajnos a sötét agyúaknak mégis ez a kis csiga kellett.Jó,mondjuk azt a kőbunkó avarkeszit,podolákot is beszavazták elsőre 5-ször!a Parlamentbe.Ezeket,ilyen szent helyre!Mit várunk a kerületben élők többségêtől?

  7. bagoly szerint:

    Tisztelt :
    Tóth Kati !

    Teljes mértékben egyetértek veled !

  8. Jobban szerint:

    Valóban milyen mérce szerint szavaztak Szabóra, olyan jelöltre aki azon kívül, hogy a képviselői fizetését maradéktalanul felvette a kerület fejlődéséért semmit sem tett? Milyen értékrendet képviselhetnek az ilyen állampolgárok és mit várnak a kerület jövőjét illetően?

  9. Happy szerint:

    A buzizó tótkatit nem moderáljátok ki? Moslékzabáló geci banda!

Itt lehet hozzászólni !