Három nemzet táncosai a Csepeli Szurkolói Arénában

Csepel.hu

Immár harmadik alkalommal rendezték meg a három nemzet táncestjét a Csepeli Szurkoló Arénában augusztus 18-án. A házigazda Csepp Csepel Táncegyüttese mellett fellépett a finn Junior Ottoset Együttes és a kazah Shashu Gyermek Csoportja.

A vendégeket Németh Szilárd országgyűlési képviselő, honvédelmi államtitkár, az esemény fővédnöke köszöntötte levélben, mivel egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott személyesen részt venni az eseményen.

Németh Szilárd örömét fejezte ki, hogy a kazah és a finn vendégek elfogadták a kerület meghívását a három nemzet találkozójára államalapító Szent István ünnepén. A találkozó nagyszerű alkalom arra, hogy fiatal barátaink megismerkedjenek a magyar kultúrával, történelemmel, Csepel és Budapest nevezetességeivel; és egyúttal mi is betekintést nyerhetünk két különleges nemzet hagyományaiba, népszokásaiba, sőt gasztronómiájába is. Két olyan nemzet kiváló táncegyüttese látogatott el hozzánk, amelyekhez szoros baráti és rokoni szálak fűznek bennünket, magyarokat.
Az összefogás mindig is fontos szerepet játszott a hazai kun közösségek életében, akiknek az ősei a kazahokkal állnak rokonságban. A hagyományőrzés egyik szép példája a Karcagon, 2009-ben először megrendezett Kunok Világtalálkozója. A finnugor nyelvcsalád tagjaiként elmondhatjuk, hogy finn barátainkkal is szoros kapcsolat fűz össze bennünket.

Köszönet illeti a Csepel Táncegyüttest és az utánpótlást biztosító Csepp Csepelt, amely évek óta elhivatottan ápolja a hagyományokat és szerepléseikkel színesíti a kerület kulturális életét.

Kreiszné dr. Paál Sára, a Csepp Csepel Táncegyüttes művészeti vezetője 39 éve irányítja a tánccsoportot. A három nemzet találkozójára korábban lengyeleket, litvánokat és törököket hívtak meg. Az a cél, hogy a fiatalok ismerkedjenek a magyar kultúrával, életmóddal, Budapest és környéke nevezetességeivel. A kazah tánccsoport Kazahsztán fővárosából, Asztanából érkezett, míg a finnek Kauspinen városából. Nemcsak Csepelen, hanem a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban és Pesterzsébeten is fellépnek állami ünnepünk alkalmából. A táncesten kisfilmmel mutatták be szülőhelyüket, majd saját műsoruk mellett közös programot szerveztek. Megtanították egymást és az érdeklődőket saját táncaikra. Végül gasztronómiai bemutatón kóstolhatták meg a vendégek a három nemzet ételeit, finomságait.

Cs. A.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !