Elismerések a Fasang Árpád Zeneiskola évzáróján

Csepel.hu

Idén 75 éves a Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészeti Iskola, amelynek tanévzáró ünnepségén Tóth János tankerületi igazgató az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismerő oklevelét adta át Szentkirályi Aladár iskolaigazgatónak a Királyerdei Művelődési Házban június 14-én.

Az eseményen Morovik Attila alpolgármester is gratulált az igazgatónak és az intézmény valamennyi oktatójának és növendékének a kiemelkedő szakmai teljesítményhez. A nagy múltú iskolában korábban olyan hírességek kezdték el zenei tanulmányaikat, mint többek között Rost Andrea operaénekes, Szecsődi Ferenc hegedűművész, Wendler Attila operaénekes, Káli Gábor karmester, valamint rengeteg zenetanár és más művész. Az ünnepségen jutalmazták az iskola kiváló tanárait és diákjait.

Tóth János beszédében emlékeztetett rá, hogy a Fasang Árpád Zeneiskola jogelődjét, a Csepeli Zeneiskolát 1942-ben alapította a községi elöljáróság. A legnehezebb időkben is megvolt az a kulturális és emberi igény, hogy a háborús időszakban ilyen intézményt létrehozzanak. Amikor Csepel budapesti kerületté vált, kihelyezett tanszakokon kétszáznál is több gyermek ismerkedett a zenével. A fejlődés napjainkban is töretlen. Az elmúlt években rendszeresen hétszáznál is több gyermekkel indulnak a tanévek, akiknek a képzéséről negyvenkét zenetanár és művésztanár gondoskodik. Az iskola Fasang Árpád zenepedagógus és zeneszerző nevét 2002-ben vette fel.

A tankerületi igazgató méltatta az intézmény eredményeit: „Az utóbbi tíz évben az országos és fővárosi versenyeken az iskola tanulói 35 arany, 54 ezüst, 25 bronz és 27 különdíjat, illetve nívódíjat szereztek. A tanárok és diákok rendszeresen fellépnek koncerteken, jótékonysági és egyéb rendezvényeken szólistaként, kamaraművészként, zenekarokban, kórusokban. Az iskola 2014-ben elnyerte a Mentoráló Intézmény minősítést a hátrányos helyzetű gyermekek zenei képzés általi felzárkóztató programjával” – mondta Tóth János.

Szentkirályi Aladár, aki hat éve áll az intézmény élén, megköszönte az iskola oktatóinak tevékenységét, akiknek nagyban hozzájárultak a sikerekhez. A hagyományoknak megfelelően átadta az év tanára díjat, amelyet idén ketten vehettek át: Borlói Ildikó és Süveges Renáta. Az év tanulója Petz Ágnes lett. Négy nyugdíjba vonuló oktató is elismerésben részesült: Pausch Józsfné, Holló Gyula, Kemény Gábor és Kisspál Sándor.

Negyvenöt tanuló igazgatói dicséretet kapott: Ács Regina, Baráz Farkas Ágoston, Biró-Siklósi Bendegúz, Bürger Ádám, Cséki Kálmán, Darabos Virág. Deák Enikő, Fekete Gábor, Gede Eszter, Gergely Anna, Gergely Luca, Góg Tamás, Hangyási Dorka, Hegedűs Eszter, Horváth Lóránt Balázs, Keresztes Boldizsár, Kirsching Blanka Anna, Kocsis Tibor, Konkoly Gábor, Lábodi Marcell, Lakos Dávid Tamás, Martin Márton, Molnár Ádám, Nagy Krisztina, Novák Csilla, Nyuzó Zsófia, Petz Ágnes, Rádl Ádám György, Sándor Hedvig Sarolta, Sulija Boglárka, Száva Hanga, Szélinger Barnabás, Szöllősy Vágó Emese, Szűcs Péter Máté, Tamási Anna, Tarsoly Levente, Tekeres Judit, Temesvári Kincső, Tóth Noémi, Tóth Zsófia, Tóth Zsófia Réka, Tuza Gergő, Urbanics Kata, Víg Villő Borbála és Völgyi Panna.

Cs. A.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !