Átadták az idei első, 15 ezer forintos iskolakezdési támogatást

Csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester 2018 június 5-én nyújtotta át a 15 ezer forintos utalványt Gaburi Kármen és Szabó Csalló Kolos végzős óvodások szüleinek a polgármesteri hivatalban.

Dr. Szabóné Csalló Andrea, Kolos édesanyja portálunknak elmondta, az utalványt főleg tanszerekre szeretné elkölteni, de egy focis iskolatáskának is nagyon örülne a fia. Az iskolakezdésben már van egy kis rutinjuk, Kolos a harmadik gyermek a családban, a szeptember mindenki számára megterhelő, de az utalvány sokat segít. Kőrösi-Fehér Magdolna elmondta, Kármen az első gyermek, így azt is figyelembe veszi, hogy kistestvére mit tud majd később használni. Kármen főleg könyvekre szeretné költeni a pénzt, de tanszerek, iskolatáska és tolltartó nélkül nehéz lesz elkezdeni az évet, így ezt még otthon megbeszélik.

2017-ben Borbély Lénárd javaslatára, testületi döntés született, hogy a városvezetés iskolakezdési támogatást nyújt azoknak a csepelieknek, akik megkezdik az általános iskolát. Az iskolakezdési támogatást azok vehetik igénybe, akik csepeli lakcímkártyával rendelkeznek és idén szeptemberben kezdik meg az általános iskolát. A támogatáshoz szükséges űrlapot a polgármesteri hivatal családtámogatási irodájának ügyfélszolgálatán lehet igényelni és leadni ügyfélszolgálati időben.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !