Örök nyugalomra helyezték Choli Daróczi Józsefet

Mr. Gabee, Népszava, Csepel.info, RomNet

Mr.Gabee fotója

Örök nyugalomra helyezték Choli Daróczi József, magyar cigány írót, költőt, műfordítót, pedagógust, népművelőt, újságírót a Csepeli temetőben 2018. május 24-én délután. A szertartást a Kalyi Jag együttes dallamai kezdték. Őket Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész emlékező beszéde követte.

Utolsó útjára a 100 tagú cigányzenekar szólistái kísérték. A megemlékezésen részt vett számos zenész és pályatárs, valamint azok akik közvetve és közvetlenül ismerték és szerették. Choli Daróczi életének 79. évében, május 12-én hunyt el.

Áder János köztársasági elnök az elhunyt író családjának küldött részvéttáviratában kiemelte Choli Daróczi József alkotói életművét, amely a gyakran törékenynek bizonyuló emberi méltóságnak állított maradandó emléket. “Oktatói pályáján a közömbösség elleni küzdelemre, önbecsülésre, közös értékeink elfogadására és megőrzésére tanított” – hangsúlyozta Áder János.

Az államfő szerint Choli Daróczi József költészete és nevelő munkája nem merül feledésbe, mert mindig lesznek, akik személyes példája nyomán a cigányok és a magyarok egymásrautaltságának gazdag kultúráját tovább éltetik, és erre tanítanak másokat is.

A RomNet idézi Balog Zoltánt, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt vezetőjét, aki gyásztáviratában kiemelte: “Choli Daróczi Józseftől bölcsességet, tudást és emberséget tanulhattunk, cigány és nem cigány magyarok. Ő volt az, aki egész életében feladatának tekintette a roma testvéreink meggyőzését arról, hogy képesek az értékteremtő életre, alkotásra” – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, “felmutatta annak a világnak a kincseit, amelyből jött: a magyarság, a cigányság pótolhatatlanságát, egyediségét, kulturális önrendelkezését Európa közepén”. Choli Daróczi József halála pótolhatatlan veszteség az egész nemzetnek – írta Balog Zoltán.

A magyarországi cigány közélet egyik ismert alakja 1939. május 26-án született a Hajdú-Bihar megyei Bedőn. Choli Daróczi József 1975 óta tagja volt a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, szerkesztette a Romano Nyevipe, az Amaro Drom és a Rom Som nevű lapot. Számos publikációja, verse jelent meg cigány és magyar nyelven egyaránt.

1987 és 1988 között a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének ügyvezető titkára, majd a Hátrányos Helyzetű Fiatalok Életmód és Szabadidő Szövetségének elnöke lett; a rendszerváltás után betöltötte a X. kerületi cigány önkormányzat elnöki tisztét is.

A pedagóguspályára 1994-ben tért vissza, a zsámbéki Apor Vilmos főiskolán romológiát, cigány nyelvet, történelmet tanított. Innen vonult nyugdíjba.

1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetésben részesült.

Choli Daróczi Józsefet az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.

Egy hozzászólás “Örök nyugalomra helyezték Choli Daróczi Józsefet” bejegyzésre

  1. Johnny szerint:

    R.I.P.!
    Gabi! Szedd már ki a kínai telefonreklámot, ez egy gyászhír, ha nem tévedek?

Itt lehet hozzászólni !