Állampolgársági eskütétel

Csepel.hu

2018. május 7-én nyolcan kapták meg a magyar állampolgárságot Csepelen, a polgármesteri hivatal nagytanácstermében.

A Himnuszt és az eskütételt követően a jelenlévők Ábel Attila alpolgármestertől egy Szent Istvánt ábrázoló dossziéban vehették át a magyar állampolgárságot igazoló kártyát. Ezt követően Wass Albert Üzenet haza című versét és a Szózatot hallgatták meg a jelenlévők.

A Magyar Országgyűlés 2010. május 26-án fogadta el az Orbán Viktor, Semjén Zsolt, illetve Kövér László, Németh Zsolt és Kósa Lajos által benyújtott törvényjavaslatot, az egyszerűsített honosítási eljárást, közkeletű nevén a kettős állampolgárságot. A törvénymódosítás anélkül ad lehetőséget a határon túli magyarok kedvezményes honosítására, hogy a kérvényezők Magyarországra költöznének. A jogszabály 2010. augusztus 20-án lépett hatályba és a 2011. január 1. óta alkalmazzák.

A honosítást azok kérhetik, akiknek a szülei, nagyszülei 1918 vagy 1945 előtt magyar állampolgárok voltak vagy vélelmezik magyarországi származásukat. Feltétele, hogy a kérelmező beszéljen magyarul, illetve ne jelentsen veszélyt Magyarország nemzet- és közbiztonságára.

„Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését”. (Magyarország alaptörvénye).

Csepel.hu

4 hozzászólás “Állampolgársági eskütétel” bejegyzésre

  1. Mazsola szerint:

    Ajjaj, tényleg jönnek a migráncsok! :))))

  2. ellenzék szerint:

    Pedig nem az ellenzék nyerte a választást 😉

  3. Vazul néni szerint szerint:

    Szerintem ti nem vagytok magyarok Mazsola és ellenzék csupán csak állampolgárok .

  4. Johnny szerint:

    Azokról a szírekről nincs kép, akik megkapták?
    Dolgozgatnak itt-ott Csepelen is.
    Költői volt…

Itt lehet hozzászólni !