Elhunyt a szíriai csokigyáros, aki Csepelen betanító üzemet épített

HVG, Csepel.info

Elhunyt Bassam Ghraoui szíriai üzletember, aki Magyarországot választotta, hogy újjáépítse a hazájában hat éve tartó háború miatt csokoládéüzemét. Halálhírét családja közölte – számolt be a HVG.

Az 1805-ben Damaszkuszban alapított Ghraoui csokodádé-manufaktúrának ez volt az első külföldi beruházása. 25 millió Eurót fektettek be, tavaly ismertetett terveik alapján Hatvanban nyitják második gyárukat. A Csepel.info úgy tudja, hogy Csepelen elsősorban oktatóközpontot hoztak létre: Hatvanban a gyártóközpont épül, melynek átadásáról még nem találtunk hírt.

Csepelen a szíriai Ghraoui-csokoládégyár kétezer négyzetméteres üzemben, 62 fővel kezdte tavaly a termelést. A gyárban kétszáz éves recept alapján, a legszigorúbb titoktartási és biztonsági előírások mellett készítik a csokoládét. A termelésben az automata gépsorok mellett továbbra is jelen van a kézi munka. Hatvanban 12 ezer négyzetméteren hozzák létre az 540 munkahellyel kecsegető csokoládéüzemet, amelynek közigazgatási hatósági ügyei nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilváníttattak.

csokigyar-csepelen

A család tájékoztatása szerint Ghraoui szenvedélye, víziója és tökéletességre tett törekvései nagy inspirációt jelentett mindazoknak, akik ismerték és szerették őt. Úttörő volt az iparban és a kereskedelemben egyaránt – tették hozzá.

Bassam Ghraouitól május 4-én, pénteken vesznek végső búcsút, a Farkasréti temető Makovecz termében. A gyászszertartás 14:45-kor kezdődik.

Forrás: Csepel.info, HVG

Egy hozzászólás “Elhunyt a szíriai csokigyáros, aki Csepelen betanító üzemet épített” bejegyzésre

  1. Johnny szerint:

    1. R.I.P.!
    ——————————–
    2. “szíriai”? Tehát: “szír”?
    3. akkor Ő jó migráns volt.

Itt lehet hozzászólni !