Egyre csak durvul a zsidóüldözés Nyugat-Európában

888

A francia zsidóság egyre durvább üldözése és gyorsuló kivándorlása mellett ismét súlyossá vált a németországi antiszemitizmus.

Háromszáz francia közéleti személyiség írta alá az “iszlamista radikalizmusból fakadó újfajta antiszemitizmus” elleni kiáltványt. Merkel szintén elismerte: kudarcot vallott az országában tomboló antiszemitizmus elleni küzdelemben. Magyarországon nincs ilyen gond, mivel nem engedtük be azokat, akik a fellángoló antiszemitizmust okozzák.

Le Parisien című napilapban vasárnap megjelent írás elítéli azt is, hogy a média nem beszél arról, hogy egyes városrészekben “csendes etnikai tisztogatás” folyik.

Azt kérjük, hogy váljon nemzeti üggyé  az antiszemitizmus jelentette demokratikus csőddel szembeni küzdelem, mielőtt még nem késő. Mielőtt Franciaország már nem lesz Franciaország”

– olvasható a kiáltványban, amelyet baloldali politikusok is hajlandók voltak aláírni. Az aláírók között szerepel többek között Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő és Gérard Depardieu filmsztár is.

A közelmúltban 11 zsidót gyilkoltak meg, másokat pedig megkínoztak iszlamista radikálisok, azért mert zsidók voltak”

– írták az aláírók, emlékeztetve egy 2006-os esetre, amikor egy zsidó férfit, Ilan Halimit váltságdíjat követelve elrabolt és halára kínzott egy külvárosi banda, a 2012-es dél-franciaországi iszlamista merényletsorozatra, amikor egy toulouse-i zsidó iskola előtt három gyerekkel és egy tanárral végzett egy fegyveres, a 2015-ös zsidó élelmiszerboltban elkövetett túszejtésre, amelyben négyen vesztették életüket, valamint arra, hogy 2017-ben egy 65 éves zsidó nőt, Sarah Halimit, egy hónappal ezelőtt pedig a 86 éves Mireille Knollt gyilkolta meg a szomszédja. A március 23-i antiszemita jellegű gyilkosságot követően ezrek tiltakoztak Párizsban egy csendes meneten az antiszemitizmus ellen.

Az aláírók arra is emlékeztetnek, hogy Párizs környékén mintegy 50 ezer zsidó volt kénytelen a közelmúltban lakhelyet változtatni, mert nem érezte magát biztonságban egyes külvárosokban.

Csendes etnikai tisztogatás folyik Emile Zola és Clemenceau hazájában”

– fogalmaznak az aláírók, akik szerint a média hallgatását a legutóbbi gyilkosság utáni tiltakozó menetnek sikerült végre megtörnie.

A külvárosi kerületekben a muzulmán identitásra hivatkozva terjedő újfajta antiszemitizmus megfékezése érdekében az aláírók úgy vélik, hogy

a Koránnak a zsidók, a keresztények és a hitetlenek meggyilkolására és megbüntetésére felszólító sorait a teológiai hatóságoknak kell elavultnak nyilvánítaniuk […]”   

A kiáltvány szerint azért lenne itt az ideje ennek a lépésnek, mert ugyanígy a kereszténység ellentmondásos részeit is sikerült kiküszöbölni korábban. Nincs tehát semmi racionális érv arra, hogy az iszlámnak miért kéne kibújnia ez alól.

A belügyminisztérium adatai szerint az antiszemita cselekmények 2017-ben hét százalékkal csökkentek, és a tendencia három éve csökkenést mutat. A súlyos esetek száma (erőszak, gyújtogatás, rongálás, gyilkossági kísérlet) viszont 26 százalékkal nőtt.

A zsidó közösség a francia lakosság alig 0,7 százalékát teszi ki, de minden harmadik gyűlöletkeltő bűncselekménynek zsidók a célpontjai, ami elemzők szerint a pénzhez és a hatalomhoz kapcsolódó hagyományos antiszemita előítéletekkel függ össze – összegzi az MTI.

A közéleti személyiségek kiáltványával párhuzamosan szerdán jelenik meg egy tudományos kötet Az új antiszemitizmus Franciaországbancímmel 15 tanulmánnyal, amelyeket többek között Pascal Bruckner filozófus, Luc Ferry volt oktatási miniszter és Philippe Val, a Charlie Hebdo szatirikus hetilap volt főszerkesztője jegyez.

Németországban is nagy a baj

Angela Merkel a Channel 10 nevű izraeli hírcsatornának adott exkluzív interjújában beszélt a német-izraeli viszonyokról. A következőképp fogalmazott:

Szégyellem magam azért, amiért a zsidó intézmények 2018-ban biztonsági védelemre szorulnak.”

Merkel próbálta ugyan relativizálni azzal, hogy már a migrációs válság előtt is létezett az antiszemitizmus az országban, ugyanakkor el kellett ismernie: a jelenlegi állapotok a migránsok és az arab származású bevándorlók bejövetelével súlyosbodtak igazán, ezek az emberek egy „új fajta” antiszemitizmust hoztak Németországba.

 Forrás: MTI, 888

8 hozzászólás “Egyre csak durvul a zsidóüldözés Nyugat-Európában” bejegyzésre

  1. öhöm szerint:

    Jó tudni, mi országiunk egyik legégetőbb problémája. A bangladesi zsidók amúgy jól vannak?

  2. Balos szerint:

    Elég nagy baj lenne, ha az itteni kisebbségeket is olyan támadások érnék, mint a francia és német zsidókat. Egyszer már legyintettek a nyugat-európai antiszemitizmusra, most talán nem kellene.

  3. Kaschauer szerint:

    A hazai antiszemita balliberális politikusok ezért akarják importálni a muszlim antiszemitizmust, mert látják a nyugati példát.

  4. Lovas szerint:

    Gyurcsánynak is lehetne még pár háza, ha elüldöznék a zsidókat.

  5. Qqriq szerint:

    Az új Hitler várhatóan egy migráncs lesz!

  6. TenkA szerint:

    Balos

    Hol is voltak az ún. romagyilkosságok? Szelektív a memória?

  7. nemlehetmás szerint:

    Szerintem Balos nem a romákról beszélt, hanem egy bizonyos más kisebbségről. Nem azért, mert szelektív neki a memóriája, hanem mert ez a téma. Arról meg nem tehet, hogy vannak, akiknek ez is triggerhatásképpen a roma-szlogeneket indítja be a fejében.
    Azért szeretném, ha elmagyarázná – a kontraszelektívitás jegyében -, hogy mivel s hogyan szolgálhatnák a hazai roma társadalom javát a muszlim és afrikai migránsok? Arról már nem is beszélve, minő áldás volnának a szabolcsi, nógrádi, baranyai végek nyomorultjain messze-messze túl a Dohány és Király utca környéki liberális polgári közönségnek?

  8. Qqriq szerint:

    Tudjuk, hogy a romagyilkosságok elkövetője korábban Izraelben élt, ahol jól érezte magát. Ebből most az következik, hogy onnan rendelték meg a támadásokat politikai vagy más indíttatásból?

Itt lehet hozzászólni !