Lehazugozta az LMP Gyurcsányt, így reagált a DK

ATV

Szél Bernadett szerint Gyurcsány Ferenc épp úgy hazudik, ahogyan a Fidesz. A DK kijelentette, az LMP volt az a párt, aki kétharmadot adott a Fidesznek.

Az Országgyűlés keddi rendkívüli ülését követően Szél Bernadett így reagált arra a kérdésre, hogy Gyurcsány szerint az LMP alkut kötött a Fidesszel: “Gyurcsány Ferenc épp úgy hazudik, ahogyan a Fidesz, egymásnak a két oldala, évtizedeken keresztül tartották fogva ezt az országot. Pártjának ezért az a célja, hogy ne hozzá hasonló pártvezetőkkel kelljen foglalkozni, hanem valós alternatívát nyújtsanak az országnak” – mondta Szél.

A Demokratikus Koalíció közleményben reagált az LMP miniszterelnök-jelöltjének kijelentésére, mint írják Szél Bernadett volt az a pártvezető, aki 2016 nyarán együtt sorosozott Tusnádfürdőn Kósa Lajossal és Harrach Péterrel.

„Az LMP volt az a párt, amely 2016 novemberében kétharmadot adott a Fidesznek és megszavazta, hogy 2028-ig a Fidesz emberei alkossák az Alkotmánybíróságot. Tekintve, hogy az LMP most éppen Mellár Tamással szemben készül saját jelöltet indítani, arról sem tudunk megfeledkezni, hogy 2014-ben az LMP különindulása az ellenzéknek 11 körzetbe került; 11 olyan körzetet nyert meg a Fidesz, ahol a demokratikus ellenzéki szavazók voltak többségben” – áll a Demokratikus Koalíció közleményében.

Forrás: ATV

Itt lehet hozzászólni !