Drogot is árult az MSZP-s politikus

Pesti Srácok

Simonka Csaba véréből kimutatták, hogy fogyasztott kábítószert, sőt másoknak is értékesített ismeretlen forrásból származó drogokat. Az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte zsarolás, ügyvédi visszaélés és kábítószer-kereskedelem gyanújával – olvasható a hétfői Magyar Időkben

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a Simonkánál tartott házkutatás során kábítószert és annak fogyasztásához szükséges eszközöket foglaltak le – írta a Magyar Idők. Az ügyvédként is tevékenykedő politikus – a törvényszék ismertetése szerint – a nyáron öröklési szerződést készített, amelynek tartalma szerint az örökhagyó, halála esetén, átruház egy budapesti ingatlant az örökösre, ha utóbbi eltartja, ápolja és életjáradékot fizet neki. Az örökhagyó még a nyáron elhunyt, Simonka pedig azt mondta az örökösnek, hogy ügyvédi díjjal tartozott neki, amit az örökössel akart kifizettetni. A gyanúsítás szerint Simonka fenyegető hangnemre váltott és hamisított okiratokat nyújtott be a földhivatalhoz.

A bűncselekmények gyanúját a házkutatás során felvett jegyzőkönyvek mellett tanúk vallomásai, a beszerzett híváslisták, az igazságügyi írás- és okmányszakértői vélemény, a kábítószerrel kapcsolatos előzetes szakértői vizsgálati eredmények, valamint SMS-üzenetek támasztják alá – áll a törvényszék közleményében.  Simonka Csaba tagadja, hogy bűncselekményt követett el, őrizetbe vételének hírére pártja felfüggesztette tagságát.

Forrás: Pesti Srácok

Itt lehet hozzászólni !