Jótékonysági est a mozgáskorlátozottakért

Csepel.hu

Hastáncos fellépők műsorszámait tekintették meg az érdeklődők a II. Alice BellyDance Jótékonysági Estjén november 24-én. A Szabó Magda Közösségi Tér színháztermében rendezett est bevételét a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesületének ajánlották fel.

A megjelent vendégeket Borbély Lénárd polgármester, az est fővédnöke köszöntötte. Elmondta: szoros együttműködés alakult ki az egyesülettel, az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a mozgáskorlátozottakra. Nem véletlen, hogy a csepeli önkormányzat újból megkapta a Fogyatékosbarát Önkormányzat címet – tájékoztatott a polgármester.

Hozzátette: a Csepelen élő mozgáskorlátozottak a jövőben is számíthatnak az önkormányzat támogatására, partnerségére.

A Csepel.hu kérdésére Szabóné Szőke Hajnalka egyesületi elnök elmondta, hogy az idei est bevételét a tavalyi évhez hasonlóan kirándulásra költik.

A hastáncosok látványos produkciójukat teltház előtt adták elő Tóth-Czirják Alíz szervezésében.

Az önkormányzat képviseletében a rendezvényen részt vett még az est védnökeként Ábel Attila alpolgármester és Szuhai Erika önkormányzati képviselő, a Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottság elnöke.

„Külön köszönet az ötletgazdának a remek szervezésért, s a táncosok színvonalas előadásáért. Bízom abban, hogy a jótékonysági est minden évben folytatódik” – tette hozzá az önkormányzati képviselő.

 

AZS

Fotó: Gubis Mariann

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !