130 éves a budapesti HÉV

Csepel.hu

Budapesten az első HÉV járatot 130 évvel ezelőtt, 1887-ben indították el a Közvágóhíd és Soroksár között, majd ugyanabban az évben meghosszabbították a vonalát Dunaharasztiig. Jelenleg négy HÉV szakasz működik, amelyből három a fővárost köti össze az agglomerációval.

A csepeli HÉV-et 1951-ben adták át a forgalomnak. A 130. évforduló alkalmából ünnepi megemlékezést rendeztek a Magyar Vasúttörténeti Parkban november 20-án, amelyen kitüntetéseket adtak át a vállalat munkatársainak. Az eseményen megjelent Borbély Lénárd polgármester és Ábel Attila alpolgármester.

Mosóczi Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkár-helyettese arról beszélt, hogy a kormány támogatásának köszönhetően komoly fejlesztéseket hajtanak végre a HÉV vonalain. Ennek részeként a csepeli HÉV-et is korszerűsítik a közeljövőben.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója megemlítette, hogy a HÉV biztonságos és gyors közlekedést biztosít. 1940-ben 50 millió utast szállítottak évente, jelenleg ez a szám 80 millió.

Pál László, a MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a HÉV hálózat hossza száz kilométer, a munkatársaik száma pedig ezer. A MÁV-csoport tagjaként integrációs munka folyik a vállalati stratégia kialakításáért. Fontos törekvés az üzembiztonság és az utasok kényelmének javítása.

A budapesti HÉV-hálózat (Helyiérdekű Vasút) létrehozásának fontos előzménye volt, hogy a fővárost 1873-ban egyesítették, és rohamosan nőtt azoknak a száma, akik a környező településekről jártak be dolgozni a városba. Az első, tíz kilométeres vonalat 1887-ben adták át a Közvágóhíd és Soroksár között. A szerelvényeket gőzmozdony vontatta. A gödöllői vonal első szakaszán, amely a Keleti pályaudvartól Cinkotáig húzódott, 1888-ban indultak el az első vonatok. Még ebben az esztendőben épült ki a szentendrei kapcsolat is. 2011-től a BKV járatszámozásában a szentendrei HÉV H5, a ráckevei HÉV H6, a csepeli HÉV H7, a gödöllői HÉV H8 számozást kapott.

A csepeli HÉV-et 1951-ben adták át a forgalomnak. A Boráros térig közlekedő szerelvények a mai napig tömegeket szállítanak. Kevesen tudják, de a Csepel Művek Tröszt széthullásáig, 1983-ig éjfél után is szállították az utasokat. A Határ úti HÉV-ként ismert „H”-járat Pesterzsébetet kötötte össze Csepellel, de 1978-ban gazdasági okokra és a pálya elavultságára hivatkozva megszüntették. Ezután 148-as számozással csuklós buszok közlekedtek HÉV-viteldíjjal 1985-ig, majd normál díjszabással a HÉV-hez hasonló útvonalon 1995 augusztusáig. A Határ úti HÉV érdekessége, hogy hétvégeken egy motorkocsi továbbította a szerelvényt, tehát a végállomásokon meg kellett fordulnia.

 

Cs. A.

Fotó: Gubis Mariann

Csepel.hu

Egy hozzászólás “130 éves a budapesti HÉV” bejegyzésre

  1. Dzsinácska szerint:

    130 éve ugyanazok a szar kocsik járnak! Miért nem lehet azt is lecserélni alacsony padlósra? Ja hogy csak a belvárosban kell villogni vele, a külvárosban élők meg kapják be?

Itt lehet hozzászólni !