Átadták a Hétszínvirág Óvoda felújított játszóudvarait

Csepel.hu

Átadták a Kiss János altábornagy utcában található Hétszínvirág Óvoda felújított játszóudvarait november 7-én. Borbély Lénárd polgármester köszöntőjében kiemelte a jövő nemzedékének fontosságát, gyermekeinkbe érdemes befektetni, az önkormányzat számtalan fejlesztést vitt végbe az utóbbi években, amelyek ezt a célt szolgálják.

Szikora Hajnalka, a Hétszínvirág Óvoda vezetője azt mondta, igazi mesés udvart létesítettek a gyerekek számára. Az avató ünnepségen mások mellett megjelent Ábel Attila alpolgármester és Hierholczné Faragó Tünde, a Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetője.

Borbély Lénárd emlékeztetett rá, hogy a csepeli önkormányzat 2014-ben döntött a bölcsődék, óvodák, játszóterek felújításáról. A Csepeli Gyermeksziget Program a gyerekekről, a jövő nemzedékéről szól. Ennek keretében 2019-ig az összes bölcsődét, óvodát és játszóteret felújítják. Idén 400 millió forintot költenek négy óvoda és két bölcsőde rendbetételére. A munkálatokban nagy szerepet játszottak a Csepeli Városgazda Zrt. és a Csepeli Városfejlesztési Kft. munkatársai. Hamarosan a Posztógyár utcában található óvoda felújításáról adnak majd számot. A tervek között szerepel, hogy 2019-től a csepeli iskolákat is rendbe teszik. A Hétszínvirág Óvoda nagyobbik és kisebbik udvarának felújítása 39 millió forintba került. A Csepeli Városgazda Zrt. munkatársainak közreműködésével valóban szép környezetet sikerült létrehozni, amivel nemcsak egy óvoda, hanem egész Csepel gazdagodott.

Hierholczné Faragó Tünde köszöntőjében arra biztatta a gyerekeket és nevelőiket, hogy minél több időt töltsenek a szabadban, a megszépített udvaron.

A Hétszínvirág Óvodáról tudni érdemes, hogy jelenleg 82 gyerekről gondoskodnak, ebből hét sajátos nevelési igényű kisgyermek. Több mint két évtizede foglalkoznak sajátos nevelési igényű (enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos, autista és egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő) gyermekek integrált nevelésével. A nevelő, fejlesztő munkát logopédus, gyógypedagógus és pszichológus segíti. Az elmúlt években megtörtént az óvoda épületének energetikai felújítása, a fűtés korszerűsítése, a tető- és homlokzat szigetelése.

Az oviudvarok tervezésénél figyelembe vették, hogy az intézmény vállalja a sajátos nevelési igényű kisgyermekek együttnevelését ép fejlődésmenetű társaikkal. Az óvodához tartozó összes terület, így a játékterek, a közlekedő területek, az előkert és a tornacsarnok mögötti kihasználatlan zöldfelület is új funkciókat kapott. Gazdaságossági szempontok miatt a területre fúrt kút került, amely biztosítani tudja a teljes terület locsolását. A Csepeli Városgazda Zrt. faipari osztályán készült egyedi játékok adnak nem mindennapi hangulatot a játéktérnek. Az impozáns kiültetések elősegítik a növényismeret bővítését, és erősíthetik a természettel való kapcsolatot. A tankertben magaságyások, gyümölcsfák, gyümölcsbokrok és fűszerkert található. Mindkét udvarba új játéktárolókat helyeztek ki, a nagy udvar egy kinti foglalkozásokra alkalmas fedett pavilonnal is gazdagodott. Ennek központi eleme a kacsalábon álló vár.

A vendégek tiszteletére az óvoda gyerekei műsort adtak elő. Különösen emlékezetes marad a drámapedagógiai csoportba járó Koza Zorka előadása, aki a Sün Balázsról szóló mesét mondta el élvezetesen.

 

Cs. A.

Fotó: Somfai Sándor

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !