Az MSZP a rasszistákra is számít

Szocialista koncepció a cigányok és a rasszisták megnyerésére

Népszabadság

Teleki László Kolompár Orbánnal : nem rekeszti ki a kirekesztőket, ha a szavazatukról van szó

Tizenhárom oldalas dokumentum készült az MSZP belső műhelyében arról, miként lehetne mind több roma szavazót megnyerni a következő választásokon. A Teleki László által jegyzett dolgozat szerint “meg kell találni az egyensúlyt, hogy a rasszista MSZP-szavazók körében se legyen szavazatvesztés”.

Az MSZP országos elnökségének és a párt operatív irányítását ellátó választási bizottságnak az asztalán van az a tervezet, amely a szocialisták egyik lehetséges kampánykoncepcióját tartalmazza a roma szavazók megnyerése érdekében. A Népszabadság birtokába került tizenhárom oldalas dolgozatot Teleki László országgyűlési képviselő, a miniszterelnök romaügyi megbízottja jegyzi.

Az egyelőre még csak tervezetnek számító anyagban leszögezik, hogy az 176 egyéni választókerületben nem “egyenletesen” élnek roma választók; számuk harminc-negyven körzetben 15-20 százalékos, ötben pedig meghaladja a 90 százalékot. Kiindulópontként megállapítják azt is, hogy a roma választók szavazati hajlandósága az országos átlag alatti, ennek egyik oka a kampánymódszerek hatékonyságában keresendő, de – a dolgozat szerint – komoly nehézséget jelentenek a “személyes iratokkal kapcsolatos problémák”, illetve a “bejelentett lakcím és tartózkodási hely az átlagosnál nagyobb mértékben” való eltérése is. Ez utóbbival kapcsolatban egyébként a vitaanyag később megjegyzi: a 2010-es választásokig támogatni kell egy olyan programot, aminek célja a személyes iratok rendbetétele, a lakcímek és lakóhelyek egyeztetése, “ezt össze lehetne kötni egy választási ismertető programmal”.

A kampánykoncepció szerint “egy jól súlyozott, jól felépített kampánnyal” a roma választók részvételi arányát is növelni lehet, s ezen belül is az MSZP romák közötti támogatottságát. Választókerületenként átlagosan nyolcszáz-ezerkétszáz szavazattal számol a dokumentum, országosan öszszesen kétszázhúsz-kétszáznegyvenezer MSZP-re adott roma vokssal.

A vitaanyag leszögezi azt is: “2010-ben nincs olyan szervezet, amely egyöntetűen befolyásolni tudja a tagjainak (főként a nem tag romáknak) választási magatartását; például a Lungo Drom választóinak jó része az MSZP-re fog szavazni, a Roma Összefogás Párt (MCF) voksolóinak nagy hányada pedig nem az MCF-re, hanem a Fideszre”. Ugyanakkor hozzáteszik, hogy az MCF önálló pártként fog indulni, s ennek lesz hatása, de ha jelentős változás nem történik, “az MCF esetleges indulása a 2010-es választásokon nem módosítja jelentősen a romák választási magatartását”.

A Teleki-féle dolgozat öszszefoglalja az MSZP vezette kormányok romapolitikájának eredményeit, kezdve a 2002-ben aláírt Roma Akácfa Programmal, amelynek most a megújítását szorgalmazza. A koncepció szerint növelni kell a roma ösztöndíjprogram forrásait és a benne résztvevők számát (akár a követelmények megerősítésével is), meg kell tisztítani a MACIKA (Magyarországi Cigányokért Közalapítvány) profilját és folytatni szerkezeti átalakítását, rendezni a Gandhi Alapítvány működési feltételeit. A vitaanyag fontos eseményként emeli ki a 2011 első negyedévében esedékes választást az Országos Cigány Önkormányzatoknál. “Az MSZP számára rendkívül fontos, hogy a legnagyobb hazai kisebbség milyen politikai irányultságú önkormányzati rendszert hoz létre. Az MSZP-nek ebben a kérdésben már 2010 legelején álláspontot kell kialakítania, és annak összhangban kell lennie a kampány során tett lépésekkel” – írja a dokumentum. Néhány sorral lejjebb hozzáteszi: “Szükséges tudomásul venni, hogy a magyar közvélemény többsége előítéletes a romákkal szemben. Tehát meg kell találni azt az egyensúlyt, amivel meg lehet szólítani a roma választókat, de el lehet kerülni a raszszista MSZP-választók körében is a szavazatvesztést.”

A kampánykoncepció tartalmi elemként többek között azt javasolja, hogy át kell alakítani a Romaügyi Tanácsot, kormányzati szintű koordináló szintet (például a romaügyi államtitkár funkciójának fejlesztése) kell kialakítani, illetve minden minisztériumban egy romaintegrációs osztályt létrehozni, benne legalább egy-két roma szakemberrel. Ugyancsak romaintegrációs szervezetek felállítását szorgalmazza a Regionális Fejlesztési Tanácsok mellé, a telepfelszámolási programnak pedig “erősíteni kell a komplexitását (…) horizontálisan és vertikálisan is”. A kampány során fontos lenne, ha a miniszterelnök-jelölt mellett jelen lenne egy vagy több diplomás fiatal roma, akik “esetenként nemcsak háttérképként vesznek részt a programban, hanem konkrét feladatokat is kapnának”. Az MSZP felsővezetésének feladata lenne a megyei közgyűlésekbe is egy-egy aktív romát bejuttatni, ahogyan a megyei jogú városok önkormányzataiba is biztosítani kellene egy-egy befutó helyet valamely helyben működő romaszervezet számára – ezzel is erősítve a hálózatépítést és a mozgósítást. A dolgozat a romák elleni gyilkosságokat is érinti, ezzel kapcsolatban azt javasolja, hogy a törvényesség és az alkotmányosság biztosítása a legmegfelelőbb üzenet.

Teleki László a Népszabadság megkeresésére nem cáfolta a dokumentum tényét, de – mint mondta – ez egy, a párt belső egyeztetésére szánt tervezet, amelyet a szervezeten belül és nem a nyilvánosság előtt kell megvitatni. Teleki hozzátette: az MSZP roma-ügyekért felelős országos ügyvivőjeként feladata a kampánnyal kapcsolatos koncepciók elkészítése, ez az egyik ilyen tervezet.

Forrás: Népszabadság

Felmérték a holokausztot tagadókat

Magyarországon 12 százalék a holokauszttagadók aránya – derült ki egy felmérésből, amelynek eredményét Kovács András szociológus ismertette a Holokauszt Emlékközpontban.

A Szonda Ipsos-vizsgálat során a holokauszttagadás támogatottságát három kijelentéssel mérték. Azzal az állítással, hogy “A koncentrációs táborokban nem is voltak gázkamrák”, a megkérdezettek 6 százaléka, azzal a kijelentéssel, hogy “A zsidó áldozatok száma sokkal kevesebb volt, mint az általában állítják”, 12 százaléka értett egyet, míg azt, hogy “A szörnyűségek nagy részét a zsidók csak utólag találták ki”, 11 százalékuk fogadta el. A három kijelentésből legalább kettővel a megkérdezettek 12 százaléka értett egyet.

2006-hoz képest 26 százalékról 20 százalékra csökkent azoknak aránya, akik szerint a holokauszttagadást büntetőjogilag üldözni kellene, de nem nőtt azoké, akik szerint büntetlenül lehessen tagadni, hogy megtörtént a holokauszt.

A korábbi felmérésekhez képest csökkent azok száma, akik szerint ennyi év után ezt a témát le kellene venni a napirendről – ma a megkérdezettek 40 százaléka vélekedik így.

Forrás: Népszabadság

5 hozzászólás “Az MSZP a rasszistákra is számít” bejegyzésre

  1. top szerint:

    Persze 1 millió cigány szavazattal, darabja 1000 forint, és 2,5 millió nyugdíjas szavazattal a maszop nyer. Csak a hatalom a fontos számukra.

  2. spam szerint:

    Telekit és társait csak a konc érdekli, ez átsüt az egész 8kiszivárgott) íráson. ha ezek alapján csak egy cigány szavazattal több lesz az MSZP-nek, akkor ők is megérdemlik őket. (Mint ahogy mis megérdemeltük, hogy még 2006-ban is elhittük ennek a szemét bandának a hazudozásait.)

  3. Vátesz szerint:

    A romák nem járnak szavazni, így teljesen felesleges a szavazataikon előre osztozni, de még mindig uborkaszezon van a politikában így erről is lehet álmodozni.

  4. titok szerint:

    Micsoda ellent mondásos!
    Rasszisták és cigányok.
    Erre kíváncsi vagyok, hogy boldogulnak.

  5. Gordon szerint:

    Az mszp már sokmindent “megoldott”. Ha van csirkeaprólék, és lejárt szavatosságú honvédségi durungtészta, akkor még akár sikerülhet is. Csak szét kell osztani a “rászorulók” között.

Itt lehet hozzászólni !