Élesedő pozícióharc a csepeli baloldalon

Csepel.hu

Csak abban az esetben támogatja a csepeli MSZP dr. Szabó Szabolcs országgyűlési jelöltségét, ha az Együtt politikusa más döntésekben szabad kezet ad az MSZP-nek.

Erről a szocialisták csepeli szervezete adott ki közleményt szeptember 28-án. A szocialisták egyben kifogásolták, hogy dr. Szabó hónapok óta kerüli az MSZP vezetőit, nem hajlandó velük leülni tárgyalni.

„Az MSZP Csepeli Szervezete Elnöksége úgy dönt, hogy a 2018-as országgyűlési választásokon azzal a feltétellel támogatja Szabó Szabolcs (Együtt) jelöltségét a 17-es oevk-ben, ha a 2019-ben esedékes önkormányzati választáskor a választáson összefogásban induló baloldali pártok közül az egyéni körzetek arányos felosztása mellett a polgármesterjelölt-állítás jogát is az MSZP Csepeli Szervezete kapja” – fogalmaz a csepeli MSZP közleménye.

Ezzel a szocialisták egyértelmű utalást tettek arra, hogy már nem Horváth Gyulát, a Demokratikus Koalíció vezetőjét akarják támogatni az önkormányzati választáson. A csepeli DK elnöke 2014-ben volt a balliberális pártok közös polgármesterjelöltje. Közte és Szenteczky János MSZP elnök között azonban durva személyes ellentétek álltak. Szenteczky egy 2010-es kampánykiadványban például azt állította Horváthról, hogy csalja a feleségét és mutyilakást adott a szeretőjének. Az MSZP elnökét a szintén megrágalmazott Németh Szilárd és Borbély Lénárd jelentették fel. Szenteczkyt a bíróság aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen el is ítélte. Ezek után nem meglepő, hogy Horváth sem szívlelte azt őt rágalmazó politikust. A Csepel.info forrásai szerint a DK elnöke „cserében” azt terjesztette az MSZP elnökéről, hogy maffiózó bűnöző. Utóbbi azonban még be is bizonyosodhat, hiszen a csepeli lakásmutyi ügyében és más bűncselekmények gyanújában most is tart a bírósági eljárás Szenteczky János ellen.

Dr. Szabó Szabolcs és a csepeli MSZP között sem felhőtlen a viszony. Úgy tűnik, hogy az Együtt hivatalosan ma is Gyulán lakó politikusa primadonnaként kerüli el, hogy leüljön egyeztetni az MSZP-vel. Mivel szövetségesekről, a közelgő választásokról és MSZP-s pozíciókról van szó, ezt Szenteczky János pártelnök és a szocialisták elnöksége egyáltalán nem veszik jó néven. „A tárgyalások rajtunk kívül álló okok miatt időközben abbamaradtak, így jelenleg is várjuk, hogy Szabó Szabolcs jelezze: akar-e, és ha igen, milyen formában kíván közösen kampányolni velünk” – írta erről Szenteczky János.

Ezek után nem meglepő, hogy a csepeli MSZP írásos garanciát kér arra, hogy dr. Szabó és a többi balliberális párt nem fog beleszólni a 2019-es jelölésekbe. A helyi MSZP-s elnökség ezért felkérte Botka László miniszterelnök-jelöltet, Kunhalmi Ágnes budapesti elnököt és Tóth Józsefet, mint az összefogás budapesti feltételeinek tárgyalásáért felelős személyt, hogy a feltételek vállalását kérjék az összefogásban részt vevő pártszervezetek vezetőitől. Azóta Botka is visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől, és az is kérdés, megmarad-e egyáltalán az MSZP.

Amíg a hagyományos baloldali pártokat leterheli az egymással folytatott pozícióharc, az elmúlt években baloldalra átállt Jobbik viszonylag egységes képet mutat. A magyar politikai életben ráadásul csak a Momentum, a Jobbik és a Fidesz képes megszólítani és mozgósítani fiatalokat. Ha pedig nem számítjuk Budapestet és a nagyvárosokat, egyetlen ellenfele maradt a Fidesznek: a Jobbik.

A Jobbik nem titkolt célja ezért a baloldali szavazók átcsábítása. Ez a vidéki kistelepüléseken és városokban sok helyen sikerült. A nemrég még baloldali fellegvárként ismert Ózdon például jobbikos polgármestert választottak. Nem okozott gondot a régi MSZP-szavazóknak a Jobbikra voksolni. És bár a Jobbik Budapesten még gyenge, a peremkerületekben komoly lehetőséget látnak az összeomló baloldali pártok romjaira építkezni. Csepelen és Soroksáron is jellemző az MSZP meggyengülése és a pozícióharc. Dr. Szabó Szabolcs ráadásul az illegális muszlim bevándorlók betelepítésének lelkes híve, amivel a baloldali szavazók nagy része sem ért egyet. Számukra az egyetlen esélyt a Jobbik jelöltje jelentheti majd a Fidesz ellen.

 

Csepel.hu

11 hozzászólás “Élesedő pozícióharc a csepeli baloldalon” bejegyzésre

  1. Oregedobandi szerint:

    Eddig is mit keres itt Csepelen Szabp,amikor semmi koze simcs csepelhez,nem is itt lakik.Marykodjanak,mim 10.eb a csonton,amit a Fidesz oda dob neki,hogy ne unatkozzanak.

  2. admin szerint:

    A Jobbik jelöltje békéscsabai. Egyelőre Németh az egyetlen csepeli a jelöltek közül.

  3. Dzsinácska szerint:

    Ez az idióta is csak azért van itt mert Soroksáron megszavazták, nem tudom miért kellett anno így indulnia, remélem jövőre nem indul!

  4. Gandalf szerint:

    Kár spekulálni, majd a szavazók eldöntik, ki lesz Csepel-Soroksár képviselője! Szabóról sem gondolták a fideszesek 2014-ben, hogy labdába rúghat!

  5. Kérdező szerint:

    Nézzük meg, melyik képviselő mennyit hízott! Amelyik sokat lop, az hízik.

  6. Qvick szerint:

    Kérdező !
    Esetleg elgondolkozhatnál azon is, hogy valakinek a termete betegség miatt terebélyesedik. Továbbá Ceglédy Csaba normál kinézetű egyén, mégis lopott az általa alkalmazott diákoktól. Letartóztatásakor viszont undorítóan vigyorgott. Más politikusok némelyike meglehetősen pufók ember. Mindegyik a sok lopástól ilyen ?
    Javaslom, jól gondold meg kijelentéseidet !

  7. Dzsinácska szerint:

    Miért kell hogy egyben legyen Csepel-Soroksár képviselete? Egyedül is meg tudnánk állni a lábunkon, nem kell Soroksár, miattuk van itt ez a bu..!

  8. Betke szerint:

    Dzsinácska, kinek az agyában született meg a választókerületek újra rajzolása? Nem véletlenül került össze Csepel-Soroksár! Ez csak 1 a sok közül!

  9. bagoly szerint:

    Ennek a majomnak mi a szar köze van Csepelhez ! Húzza már le saját magát !

  10. Kérdező szerint:

    Qvick,
    Igaza(d) van, a kleptománia is betegség…

  11. Gandalf szerint:

    Qvick! Mi van ha fordítva van? Ha valaki a terebélyesség miatt betegszik!

    Ez a Szabó Szabolcs nincs elhízva, szerintem a következő négyéves ciklusát is ki fogja tölteni, s nem kap az elhízástól gutaütést! 😉

Itt lehet hozzászólni !