Hol szorít meg a kormány 2010-ben?

Hírszerző

Csapataik sarcban állnak

A 2010-es büdzsé mintegy 1000 milliárddal csökkenti az állami kiadásokat a tavalyi költségvetéshez képest, ugyanis idén és jövőre jóval kevesebb lesz az állam bevétele.

A kiadáscsökkentés egyik része a tárcák, a közösségi közlekedés és az önkormányzatok megszorításából jön össze, a másik felét pedig az idei megszorítások továbbgörgetése adja. A nagy MÁV-reform is elmarad, a jövő évi cél a párhuzamosságok megszüntetése.

A jövő évi büdzsé körvonalaira egyelőre kormányzati politikusok nyilatkozataiból következtethetünk, a pontos információk még számos tételt illetően hiányoznak. A kormány az eredeti tervek szerint jövő szerdán fogadja el a költségvetés tervezetét, ezt követően jövő pénteken, szeptember 11-én nyújtja be a jogszabálytervezetet az Országgyűlésnek.

A magyar gazdaság teljesítménye a nemzetközi válság miatt idén és jövőre összesen mintegy 7,5 százalékkal csökken, ezért az állam feladataira nagyságrendekkel kevesebb pénzt lehet költeni – közölte Bajnai Gordon kormányfő szerdán. Forintosítva ez azt jelenti, hogy körülbelül 2000 milliárd forinttal lesz kisebb 2010 végére a bruttó hazai termék 2008-hoz képest, vagyis 26,5 ezer milliárd helyett csak 24,5 ezer milliárd forint lesz.

A csökkenő GDP miatt az államháztartás bevételei is jóval alacsonyabbak lesznek, ezért a kormány 2010-es büdzsétervezete körülbelül 1000 milliárd forinttal csökkenti az állami kiadásokat a 2009-es költségvetés elfogadott változatához képest. A jövő évi költségvetés 230 milliárddal kevesebbet szán a tárcákra, emellett a közösségi közlekedés támogatása 40 milliárddal, az önkrományzatok forrása pedig 120 milliárddal csökken az eddigi kormányzati nyilatkozatok szerint. (Az önkormányzatok forráselvonásáról korábbi cikkünkben olvashat.)

A spórolás ellenére a költségvetés jövőre több forrást biztosít a rendőrségnek, erről azonban egyelőre nincsenek számadatok. Emellett 20 milliárddal növekszik az Út a munkához program forrása is, viszont jövőre 95-ről 90 százalékra csökken az állami támogatás mértéke, vagyis a maradék 10 százalékot az önkormányzatoknak kell majd kipótolniuk meglehetően feszített költségvetésükből.

Miből áll össze az 1000 milliárdos kiadáscsökkentés?

Az említett tételekkel legfeljebb 400 milliárd forintot takaríthatna meg a kormány, így az 1000 milliárdos kiadáscsökkentéshez valószínűleg hozzá kell tenni az idén megtett 400 milliárdos kiadásvágást is: az idei megszorításokkal mérsékelt előirányzatokból kell kiindulni a 2010. évi költségvetés tervezése során – olvasható a 2010. évi költségvetési tervezőmunkát részletező pénzügyminisztériumi köriratban.

A PM honlapján megjelent körirat szerint az egyes tárcák és egyéb költségvetési fejezetek támogatását úgy kell kialakítani, hogy a 2009. évi zárolásokat be kell építeni a bázisba, azaz tovább kell görgetni a korábbi megszorításokat. A fennmaradó 200 milliárdos kiadáscsökkenés egy részét eddigi értesüléseink szerint az 5 százalékpontos járulékcsökkenés adja majd, ugyanis ennyivel kevesebbet kell fizetniük a költségvetési intézményeknek is dolgozóik után.

Nem jut több pénz az egészségügynek

A miniszterelnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy az ideinél több pénz jut az egészségügynek, azonban a nyilvánosságra került adatok alapján az egészségügynek szánt “több pénz” nominális értelemben több, reálértelemben, inflációs hatással számolva viszont körülbelül annyi, mint az idei. A gyógyító-megelőző kassza idei 714 milliárdos kerete helyett jövőre körülbelül 730 milliárdot kap, úgy, hogy ebből az előirányzatból az ideinél 18 milliárddal kell kevesebbet költeni a járulékra és a tételes egészségügyi hozzájárulásra – közölte kérdésünkre Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának szocialista képviselője.

Az egészségügyben a kiadások 60 százaléka bérhányad, 12 százaléka pedig gyógyszerkiadás, ezeknél a tételeknél nem kell inflációval számolnunk a következő évben, mint ahogyan az energiakiadásokkal sem – fejtette ki a szakpolitikus, aki szerint a kiadásoknak legfeljebb 20 százalékát érinti majd az infláció, például a kórházak élelmiszer költségét. Kökény Mihály úgy véli, az egészségügyi kiadás jövőre nagyjából az idei szinten lesz reálértelemben, esetleg valamivel valamivel több lesz.

A politikus hozzátette: a kiadások belső szerkezete még egyeztetés tárgya, csakúgy mint a gyógyszertámogatás és a gyógyászatisegédeszköz-támogatás mértéke is. Az idei előirányzathoz képest e két utóbbi területen is az idei előirányzathoz képest is szerény növekedés lesz.

Megszorítják a minisztériumokat

A szociális tárca 80 milliárddal kap kevesebbet jövőre, az agrártárca kiadásai 60 milliárddal, a Honvédelmi Minisztériumé pedig 45 milliárddal csökkennek, oktatási és kulturális célokra pedig 30 milliárddal kevesebb jut a 2009-es költségvetéshez képest.

A kiadáscsökkenés tartalmi része egyfelől a tárcák személyi költségeinek csökkenéséből adódik a járulékok csökkenése miatt, ugyanakkor csökkentik vagy elhalasztják a minisztériumok egyes feladatait – közölte a Hírszerzővel Kékesi Tibor, a parlament költségvetési bizottságának szocialista tagja. A fennmaradó forráselvonást pedig ki kell gazdálkodniuk a tárcáknak – tette hozzá.

Idén sem történik semmi a MÁV-val?

A közösségi közlekedés kapcsán hetekig az az információ keringett, hogy a jövő évi büdzsé 70 milliárddal csökkenti a MÁV és a Volán társaságok állami támogatását, végül azonban csak 40 milliárdos megszorítást kell elviselniük a közlekedési vállalatoknak. Kékesi Tibor a kormány visszalépését azzal indokolta, hogy belátták, a közösségi közlekedés átalakítása olyan átfogó feladat, hogy nem teljesíthető egyetlen költségvetési év alatt, legalább három év kellene rá.

Ezért a kormány 2010-re csak az átalakítás első szakaszát tervezi, amely egyfelől a párhuzamosságok megszüntetését célozza, másfelől a szervezetek strukturális átalakítását, mely alatt a szerződéses kapcsolatrendszerek és a beszerzések racionalizálását érti a kormány. A strukturális átalakítás maga után vonhatja egyes MÁV-ingatlanok eladását is, bár ez nem szerepel önálló, kiemelt tételként az eddigi tervekben Kékesi Tibor szerint, aki egyúttal cáfolta, hogy a kormány vonalbezárásokat tervezne.

Forrás: Hírszerző

2 hozzászólás “Hol szorít meg a kormány 2010-ben?” bejegyzésre

Itt lehet hozzászólni !