Csepel.info

Az egykori csatár haláláról a család tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetséget, amely saját halottjának tekinti a játékost. 

Tóth II. József egész pályafutása alatt a Csepel labdarúgója volt, 1940 és 1961 között 296 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 78 gólt szerzett. Az 1958/59-es idényben bajnokcsapat tagja volt. 1961-ben fejezte be pályafutását.

A magyar válogatottban 12 alkalommal szerepelt 1953 és 1957 között, és 5 gólt szerzett. Az 1954. május 23-án megrendezett, angolok elleni, népstadionbeli 7-1-es mérkőzésen is pályára lépett, sőt gólt is lőtt. Tagja volt az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes Aranycsapatnak: az NSZK elleni 8-3-as és a brazilokkal szembeni 4-2-es győzelemből aktív részt vállalt, előbbi találkozón gólt is szerzett. A vb-ezüstérmes csapatnak ő volt az utolsó élő tagja.

Tóth II. József a Csepel örökös bajnoka, Budapest díszpolgára, szülőfalujában, Merseváton 2015 óta sportpálya viseli a nevét.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának beszámolja szerint a szövetség osztozik családja gyászában, és tisztelettel adózik a nagyszerű sportember emléke előtt, ezért a hétvégi bajnoki fordulók, így OTP Bank Liga hétvégi mérkőzései egyperces gyászszünettel kezdődnek.

Érdekesség, hogy válogatott labdarúgó 87. születésnapja alkalmából az MTI-nek adott hosszabb interjút, melyben arról beszélt, hogy véleménye szerint elvették a magyaroktól 1954-ben a világbajnoki aranyat.

Az 1929. május 16-án született Tóth II. József ugyan nem volt jelen az Évszázad mérkőzésén, amikor a magyarok 1953-ban 6-3-ra legyőzték az angol válogatottat a Wembley Stadionban, de az Aranycsapat szűk keretéhez tartozott. Ő volt az 1954-es világbajnokságon ezüstérmes válogatott utolsó élő játékosa.

“Nem mehettem Londonba, mert a nagynéném disszidált” – elevenítette fel a történteket Tóth II., akinek saját bevallása szerint ennél is jobban fájt, hogy nem volt tagja az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes csapatnak.

A Bozsi becenevű játékos viszont szerepelt a Népstadionban az angolok ellen 7-1-re megnyert 1954-es visszavágón, amelyen egyszer ő maga is betalált. Mint mondta, inkább a többiek góljára emlékszik, nem a sajátjára. Elárulta, nem számított rá, hogy Sebes Gusztáv szövetségi kapitány a kezdőcsapatba nevezi azon a találkozón, elsősorban gyorsasága miatt szavazott neki bizalmat.

“Utaztunk és nyertünk, de rettenetesen féltem a repüléstől” – idézte fel az Aranycsapattal töltött éveket az egész pályafutását Csepelen töltő Tóth II., aki 1954 decembere óta ugyanabban a csepeli lakásban él. “Több poszton is bevethető voltam, játszottam centert, összekötőt, balszélsőt, de néha bekket is”.

A legnagyobb élményének az 1954-es világbajnokságot nevezte, amelyen két meccsen is lehetőséget kapott: a csoportkörben gólt szerzett az NSZK 8-3-as legyőzésekor, illetve játszott a brazilok ellen 4-2-re megnyert negyeddöntőn, ahol “lerúgták” és izomszakadást szenvedett.

“Elvertük őket, mint jég a határt. Aztán a döntőben az angol bíró elcsalta a meccset. Megette a fene az egészet” – emlékezett vissza fájdalmasan a két NSZK elleni mérkőzésre, köztük a 3-2-re elvesztett fináléra, melyen egy szabályos gólt les címén érvénytelenített William Ling játékvezető.

Tóth II. Czibor Zoltánnal ápolta a legjobb viszonyt a legendás Aranycsapatból, mivel egy ideig vele együtt futballozott a Csepelben, ahol az egész pályafutását töltötte. Széles mosollyal idézte fel, hogy 1959-ben bajnok lett szeretett klubjával.

“Nagyszerű csapatunk volt. Bakó Bélával, Gondos Tiborral, vagy a legjobb barátommal, Kleibán Antallal, csak hogy néhányukat említsem. Az utolsó fordulóban a Fradival játszottunk és kaptak egy 11-est. De egyenlítettünk, ami nekünk elég volt ahhoz, hogy a kor két meghatározó csapata, az MTK és a Bp. Honvéd előtt végezzünk” – mondta Tóth II., aki esztergályosként dolgozott a Csepel Művekben.

Hozzátette, hogy már csak “hébe-hóba” nézi a futballt. Azt ugyan tudja, hogy a magyar válogatott 44 év után ismét szerepelhetett az Európa-bajnokságon, de mint mondta, nem ismeri a játékosokat.

“A világbajnoki ezüstérmemet ellopták. Legalább emlékeznék rá, hogy milyen volt” – mondta keserűen a Csepel örökös bajnoka, egyben Budapest díszpolgára, miközben büszkén mutatta ereklyéit, tablóit, régi fényképeit, a róla és a meccsekről szóló újságcikkeket. “Szülőfalumban, Merseváton pályát neveztek el rólam tavaly, de nem tudtam ott lenni az ünnepségen, mert már nem bírja a lábam. Vizesedik, de nem baj, próbajátékra már úgysem hívnak…”

Tóth II. 1953 és 1957 között 12-szer lépett pályára a válogatottban és ötször volt eredményes a címeres mezben, többek között 1955-ben, amikor 2-0-s legyőzésükkel megtört az olaszok ellen 31 éven át tartó “átok”. Az élvonalban közel 300 találkozón lépett pályára. Róla és Várhidi Pálról könyv is megjelent Az Aranycsapat elfeledett legendái címmel.

Forrás: MTI