Csepeli kickboxosok a világ élvonalában – az amerikai bírók viszont nem

Helyi Téma, Csepel.info

Az USA-ban is megtanulták a Király Team nevét

A csepeli Király Team karatésai Európa legjobbjai közé tartoznak. Idén nyáron Király István mester vezetésével a Floridában megrendezett pointfighting küzdelmi stílus legfontosabb seregszemléjén, a US Open kick-box világkupán bebizonyították, hogy a világ élvonalában is megállják helyüket.

Orlando városában a világhírű Disney Park adott otthont az eseménynek, melynek nagy kérdése csepeli szempontból az volt, megállják e helyüket kerületünk harcosai a sportág őshazájában. A viadalon 42 ország 3500 versenyzője indult. – A US Openen még soha nem vettünk részt, így az esemény minden részletét újdonságként kellett megélnie a csapatnak – mondta Király István.

A viadalon a szabályok szerint a lányok két-, a fiúk háromfős csapatokat alkottak. Gyorsan kiderült, hogy a gyengébb nem képviselői között Minda Zsófi és Kondár Anna verhetetlen kettőst alkotott. Világbajnokokhoz méltóan küzdöttek, beverekedték magukat a döntőbe, és ha már ott voltak, meg is nyerték. A férfiaknál a Jároszkievicz Krisztián, Gömbös László, Mórádi Zsolt hármas szintén nagyon erősnek tűnt. Sorra győzték le ellenfeleiket, s bejutottak a döntőbe, ahol a legjobb amerikaiakból álló csapattal kerültek szembe.

– Sajnos a döntőt végül elbuktuk! Hozzá kell tennem, hogy a helyi bírók nagyon nem szerették volna, ha ezt a döntőt is ez a távolról érkezett, idegen csapat nyeri!

Másnap az egyéni versenyekre került sor. Rejtélyes módon Minda Zsófi és Kondár Anna is súlycsoportja legjobbjaival került össze, és a szó szoros értelmében elverették őket, így mindketten idő előtt búcsúzni kényszerültek.

A férfiak között Gömbös László bronzérmet szerzett. Veres Richárd szentén remek teljesítménnyel 8 közé jutott, ott egy 65 kg-ból rejtélyes módon 63-ba „visszamérlegelt” amerikai harcos tudta csak megállítani.

– Úgy látszik, az első nap sikereiből elegük lett a szervezőknek. Jároszkievicz Krisztiánt például egy váratlan döntéssel leléptették, elvágva útját a további küzdelmektől.

Sajnos Mórádi Zsolt és Imre Tamás végül egy súlycsoportban volt kénytelen elindulni, ám mindketten megállíthatatlanul végigverték a teljes mezőnyt, és mivel külön ágra kerültek, végül mindketten megérkeztek a döntőbe!

– Végül Tomi ezüsttel zárt, Mórádi Zsolt pedig nyerte a súlycsoportot. Azt hiszem, az Egyesült Államokban kick-box-berkekben – három nap alatt – végleg megismerték a csepeli Király Team nevét!

helyitema.hu

3 hozzászólás “Csepeli kickboxosok a világ élvonalában – az amerikai bírók viszont nem” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Milyen nemzetközi verseny az, ahol ilyen helyi bírók ténykedhetnek – némi elfogultsággal.
    Meg kell hívni őket Kis Hazánkba továbbképzésre.

  2. bolemann lajos szerint:

    A vesztesek mindig a bírót szidják.

  3. lolka szerint:

    Bolemann Lajos: Jó, hogy előkerültél boldog névnapot, igy utólag!
    Egyszer bekerülnél a ringbe ahhol félméterre van tőled a biró és ráadásul hazai, megtudnád milyen csodákra képes a szinpatizáns versenyzőkért. Csak pl. amikor a hazai versenyző bajban van bármilyen ürüggyel megállitja a mérközést és már kap egy kis levegőt a hazai, vagy egyszerüen széttördeli a mérközést, kizökkenti a versenyzőt a ritmusból stb. millio dolog van amivel segiteni tud a hazainak. Ezért szoktak semleges birókat felkérni!

Itt lehet hozzászólni !