Csepel.hu
A Csepeli temetőben elbúcsúztatták Strein Oszkár egykori kényszermunkást, Csepel díszpolgárát szeptember 13-án, aki 94 éves korában augusztus 17-én halt meg.
A ravatalozónál Éva lánya, valamint barátai és tisztelői vettek tőle végső búcsút. Strein Oszkár az utolsó csepeli túlélő volt, aki megjárta a szovjet munkatábort. A csepeli önkormányzat saját halottjaként temette el.
Csarnai Attila újságíró gyászbeszédében felidézte Strein Oszkár életútját, aki 1924-ben született Budapesten, majd szüleivel 1934-ben költöztek Csepelre. Serdülő fiúként a Weiss Manfréd Gyárban tanulta ki a szerszám- és géplakatos szakmát, majd a Weiss Manfréd Gyár repülőgép- és motorgyártó üzemében dolgozott géplakatosként. Egészen a háború végéig a gyár munkása volt, katonai szolgálatot nem teljesített. Fiatalkorának legmegrázóbb élménye volt, hogy 1945 januárjában 300 férfi társával együtt Csepelről a Szovjetunióba hurcolták kényszermunkára, ahonnan három és fél év múlva térhetett haza. Csak az utóbbi években beszélt arról nyilvánosan, hogy milyen megpróbáltatásokon ment keresztül.
„Strein Oszkár nem volt hős, aki készakarva akarta volna beírni nevét a történelem valamely lapjára. Hétköznapi ember volt, aki tette a dolgát, mint bárki más. A II. világháború utolsó hónapjainak eseményei azonban elsodorták, és örök nyomot hagytak az életében. A kelet-ukrajnai Liszicsanszk városában dolgoztatták egy bányában több száz társával együtt, akik közül sokan soha nem térhettek haza. Jeltelenül temették el őket a városban, vagy a meddőhányók váltak a sírhelyükké. (…)
Strein Oszkárról és hányattatásairól egyre több újságcikk jelent meg élete utolsó éveiben, tavaly pedig egy dokumentumfilm is készült róla Málenkij robot Csepelen címmel. A filmet az ő jelenlétében vetítették le a Csepeli Nyugdíjasok Klubjában idén februárban, ahol elégtételként vette, hogy megemlékeznek róla és a csepeli bajtársairól. Ő maga is szívesen mesélt a közönségnek arról, ami vele megesett, mert azt gondolta, nem szabad, hogy kitörlődjék az emberek kollektív emlékezetéből a munkatáborok borzalma. Közben járta az országot, mert sok helyre meghívták. A sors igazságot szolgáltatott neki, hogy beszámolhatott súlyos élményeiről. Megnyugvással és örömmel fogadta, hogy a csepeli önkormányzat 2016-ban Csepel díszpolgára címet adományozott neki. (…) Tervezte, hogy visszatér szenvedéseinek helyszínére, Liszicsanszkba, mert vonzotta a szörnyű emlék. Erre azonban nem került sor, mert Kelet-Ukrajnában háború tört ki, egészségi állapota pedig folyamatosan romlott. De felcsillant a szeme, amikor fényképeken újra megnézte a tájat, ahol fiatalon raboskodott.”
