Három nemzet táncosai a Csepeli Szurkolói Arénában

Csepel.hu

Észak-Ciprus, Törökország és hazánk ifjú néptáncosai léptek fel a 2. Új Kenyér Fesztiválon augusztus 21-én. Kerületünket a házigazda Kis-Csepel Táncegyüttes képviselte. A táncprogramokon kívül a fellépő országok nevezetességeiről szóló filmvetítés, játékos tánctanítás és gasztronómiai kóstoló színesítette a táncestet.

Ábel Attila alpolgármester Borbély Lénárd polgármester nevében köszöntötte a vendégeket. Megnyitójában utalt a magyar és török nép több évezredre visszatekintő kapcsolatára, mely sok dologban példamutató. Elmondta: a magyar nyelv a mai napig mutatja rokonságunkat s a közös hasonlóságunkat abban, hogy mindkét ország odafigyel a határainkon kívül élő törökökre és magyarokra.

A három ország képviselői megajándékozták a tánccsoportokat, a külföldi vendégek a csepeli önkormányzat ajándékát vették át.

A táncestét a Csepel Ifjúsági Csoport szólistái kőrispataki tánccal nyitották meg, utána a vendégfellépők látványos nemzeti táncprodukciójukat csodálta meg a közönség. Akinek kedve tartotta néhány tánclépést megtanulhatott, kicsik és nagyok hamar bekapcsolódtak a körtáncolásba.

A fiatal néptáncosok augusztus 18-án érkeztek hazánkba, egy hétig vendégeskednek Csepelen. Számos program során megismerkedtek a magyar kultúrával, életmóddal, megtekintették Budapest és környéke nevezetességeit. Felléptek a Szent István napi ünnepségen a Daru-dombon, jártak Pesterzsébeten, valamint a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban. A napokban Parlamentlátogatásra készülnek, majd Szentendrére tartó hajókiránduláson vesznek részt.

AZS

Fotó: Vermes Tibor

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Három nemzet táncosai a Csepeli Szurkolói Arénában” bejegyzésre

  1. nagy zsuzsa szerint:

    T. Szerkesztőség!
    Kérdésem lenne, ott voltunk ezen a napon is, és sok sok foto készült, talán video is…és sehol nem találjuk, visszanézni…nem ugy mint a Neoton koncerten, ott vissza lehetet nézni, de jo volt! És tudtam megosztani is, másokal! A Szurkoloi Arénában, a 21.i felvételeket, fotokat hol lehetne megnézni? Köszönjük szépen, a választ! Nagy Zsuzsanna

Itt lehet hozzászólni !