50 éve épült Királyerdő temploma

Csepel.hu

Csepel-Királyerdő – Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Római Katolikus Plébániatemplom felszentelésének 50. évfordulóját ünnepelték a hívek augusztus 6-án. A szentmisét Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutatta be. A csepeli önkormányzat díszoklevelét Borbély Lénárd polgármester nevében Németh Szilárd országgyűlési képviselő adta át Ullrich Ágoston atyának. A szentmisén részt vett Ábel Attila alpolgármester.

A képviselő – aki maga is ebben a templomban volt első áldozó, itt bérmálkozott, ministrált – megköszönte Ágoston atyának a hitbeli és Csepel kulturális életében véghezvitt tevékenységét, lelki támogatását, az egyházközség közösségformálását.

Az ünnepi szentmisén Spányi Antal megyéspüspök Istennek hálát adva az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet. „Akik e templomot megépítették 50 évvel ezelőtt hősök, tanúságtevők, igaz keresztények és magyarok, Szent István igaz fiai voltak” – idézte fel. 1967. augusztus 6-án Shvoy Lajos megyéspüspök szentelte fel a templomot. A Szeplőtelen Szív tiszteletére szentelt építményt a korábban nyolc éve működő kápolna helyére emelték. A királyerdei híveknek a székesfehérvári egyházmegye papsága és a hívek segítettek, adományokkal támogatták az építkezést. A két és fél hónap alatt elkészült Isten házát ajándékul szánták főpásztoruknak, Shvoy püspök úrnak a 40 éves püspöki jubileumára. Ezt az emléket őrzi a templom bejáratánál elhelyezett márványtábla, melyen arany betűkkel rögzítették a felszentelés évét.

Az egyházközségben 2000 óta Ullrich Ágoston lelkész szolgál.

AZS

Fotó: Gubis Mariann

Csepel.hu

 

5 hozzászólás “50 éve épült Királyerdő temploma” bejegyzésre

  1. strici szerint:

    Vissza számolok 50 évet javában “kommunizmus” volt.
    És felépült egy templom?
    A képviselő úr áldozott bermalkozott és nem csuktak le? Nem verték le a vesejet?
    Tanulhatott? 2 dolog lehet vagy nem üldözték a vallást vagy ügynök család mindent megtehetett.

  2. 1olvaso szerint:

    A legtöbb csepeli híreken miért nem a mi polgármeszterünk szerepel a képeken?

  3. névkötelező szerint:

    1olvaso, mert fontosabb a hájfejű rezsitábornokot mutogatni. Bár lassan most már elavul a “rezsitábornok” megjelölés, hiszen már nem a rezsi minden második szava, hanem a Soros.

  4. v39endre szerint:

    Az itt olvasható kommentektől eltérően inkább annak kellene örülni, hogy a Királyerdőben van egy ilyen szép kis templom. Egyébként egy sokkal nagyobb volt tervezve, de annak építését megakadályozta a háború. 1946-ban a nagyobb templom alapkőletételénél a székesfehérvári Püspök Úr – Shvoy Lajos szentelte fel a megkezdett építkezést, amit néhány nap múlva leállíttatott a Rákosi-rendszer. A püspöki látogatásról fényképeim vannak Apám hagyatékában.
    Mindezekért nem illene állandóan károgni !

  5. strici szerint:

    Nem értelmesen kell kínezni hanem értelmesen olvasni.
    Azért senki nem reklamalt.
    Stílszerűen maradjunk az állat hangoknal.
    Azért karogunk hogy miért ugatjak a vallast uldoztek?
    elő példa a cikkbol.
    Tanulhatott egészséges maradt és lehetett belőle “””valaki”””.
    Nem verték agyon sem a fogainak sem a vesejenek nem lett baja.
    Nem segedmunkaskent volt szamuzve.
    Persze lehet hozni a példákat a mamám keresztapjanak a szomszédja hallotta az újságostol hogy…

Itt lehet hozzászólni !