Gyerekrablással viccelődött két csepeli alkesz

Csepel.info

A többség szerencsére annak használja a sétáló utcát, amire való

– Vidd a gyereket.

– Nem viszem, itt az anyja, látja. 

De nem csak látta, hallotta is. Ez a párbeszéd zajlott le ugyanis jól hallhatóan két sétáló utcai “alkesz” között, amikor egy anyuka megkérdezett valamit a dohányboltban. Az anyuka a leírás szerint cikkünk megírásáig nem szólt a rendőröknek, és nem hívta a rendőrséget. Viszont kitette a történetet a Facebookra azzal, hogy osszák meg minél többen.

A Facebookon a következő szöveg olvasható:

“Kedves anyukák!
Nagyon-de nagyon vigyázzatok a babáitokra,mert ha nem figyelek oda,már elis vitték volna a kisfiamat.Az egyik hajléktalan mondta a másiknak:vidd a gyereket. Mire a másik,nem viszem,itt az anyja,látja. Ez csepelen a sètálóutcán történt,a dohánybolt ajtajában voltam,csak bedugtam a fejem valamit megkérdezni. Még jó,hogy fogtam a kézbe a babakocsit. Nagyon vigyázzatok. Kössétek be a babót,és egy pillanatra se veszítsétek szem elől.
Nagyon megköszönném,ha mindenki megosztaná,hogy minél többen olvassák.”

A sétáló utcában mindig van rendőr, az anyukánál pedig minden bizonnyal volt mobil telefon is, de a szöveg és a fórum-hozzászólások szerint csak most készül bejelenteni az esetet a rendőrségnek. Viszont a fórumon hamar a vita tárgya lett, hogy a sétáló utcában nincs rendőr, Csepelen meg közbiztonság sem: a gyerekre pedig nyilván azért volt szüksége az alkeszoknak, hogy a maffia megrendelésére a szerveivel kereskedjenek.

A leírt helyzet alapján inkább az valószínűsíthető, hogy a két alkoholista szándékosan ijesztette meg az anyukát, és pont azért beszéltek jól hallhatóan, hogy később nevethessenek az anyuka reakcióján és a történteken.

Ezt lehet tenni az alkeszokkal

Amíg egy ember nem iszik alkoholt jól láthatóan, vagy nem veszíti el a kontrollt az alkohol miatt, a törvények szerint nem lehet megbüntetni vagy elküldeni semmilyen közterületről. A budapesti önkormányzatok – így a csepeli is – hoztak ugyan szabályt a közterületeken való, “életvitel-szerű” henyélés ellen, de ezeket alkotmányellenesnek nyilvánították.

Csepelen a sétáló utcában a rendőrség, a Szent Imre téren a közterület-felügyelet tart fenn folyamatos felügyeletet. A sétáló utcában térfigyelő kamerák is vannak. Kerületünkben az egyik legjobb a közbiztonság a fővárosban – ami nem azt jelenti, hogy nincs bűncselekmény, vagy hogy kevesebb rendőr kell. Sőt: a csepeli önkormányzat éppen azért fizet túlórapénzt a rendőrségnek, hogy még több járőrt lehessen az utcákon látni.

A sétáló utcai alkeszok és hajléktalanok miatt az önkormányzat néhány hónappal ezelőtt a hosszú padokat rövidekre cserélte, hogy nehezebb legyen “bandázni”. Az intézkedés eredménye látványos volt, nagyjából felére-harmadára esett vissza az itt tanyázók száma. A csepeli baloldali pártok most éppen ezért tiltakoznak. Ők ismét hosszú padokat tennének ki ide, hogy a kényelmetlenné vált csoportos “beszélgetés” ismét lehetővé váljon.

Csepel.info

13 hozzászólás “Gyerekrablással viccelődött két csepeli alkesz” bejegyzésre

  1. strici szerint:

    ebbe a hirbe megint sikerult beletenni a baloldal szeretne a csoves bandakat a setaloba.
    ezer eves tema a fideszes rokonsag miert arul trafiknak nevezett kocsmakbol alkoholt ovodatol iskolatol 30 meterre.

  2. Lovas szerint:

    Sajnos a komcsik csináltak hajléktalan szállót a sétáló közelében, és így a sétáló utcából is.

  3. Doki szerint:

    A Sétálóban hiába vannak rendőrök, mindig ott ülnek ezek a lumpen alakok…

  4. genovéva szerint:

    A rövidre cserélt padokon valóban nem tudnak bandázni az alkeszok és a hajléktalanok. Sem a családok, párok, unoka/nagyszülő pl. egy fagyival, vagy csak megpihenni… De szingliknek tényleg remek. Az alkeszok, hajléktalanok pedig elmennek a virágágyás szegélyekre, és ott fetrengenek.

  5. Letiltatni szerint:

    Ez így nem gyerekrablás. Büntetőjogilag nem definiálható a jelenség emberrablás delictumaként. A személyi szabadság megsértésének minősített esetéért felelhetnének az elkövetők, ha legalább kísérleti szakba került volna a magatartásuk – persze lehetséges, hogy megindult a jogsértő magtartás végrehajtása azonban megszakadt amikor az anyuka előkerült, így a kísérleti stádium létrejöhet, ami büntetendő.
    Esetleg emberrablás akkor lenne vizsgálható, ha a beszélgetés során felmerült, hogy “két sörért visszaadjuk” vagy a gyermek szabadon engedését feltétel teljesülésétől teszik függővé.
    Ez esetben megállna a szenzáció hajhász cikk az elnevezését.
    Ebben az esetben viszont rá kell mutatni, hogy az emberrablás bűncselekmény előkészületét – szóban itt az elkövetésre való felhívás valósult meg – a törvényi tényállás büntetni rendeli, sőt egy későbbi paragrafusban az emberrablás előkészületének fel nem jelentését is szankciónálja. Mind kettő részeg állatot elő kell venni a nyomozás erejéig és gyanúsítottként kihallgatni. Tekintettel arra, hogy a Büntető eljárásról szóló törvény a képviselők számára feljelentési kötelezettséget ró, abban az esetben ha jogsértés elkövetéséről szereznek tudomást, az itt admin tevékenységet, illetve különböző álneveken fórum betyárt játszó párt kommunista képviselők ennek elmulasztása miatt felelősségre vonandóak.
    Továbbá kiemelten hirdeti magáról a jogrendszer a gyermekek védelmét. Lehet bizonyítani.

    Nem csak ebben a kívánatos eljárásban, hanem, hogy megtiltják a dohányboltok, alkoholt árusító boltok üzemeltetését a gyermekek érdekét szolgáló köz- magánépület-együttesek környékéről, minimum 500 méterre.
    Mindenesetre elszomorító, és hihetetlen, hogy ilyen alkoholista terület lett a sétáló utca, köszönhetően a fidesz által bevezetett trafikrendszer miatt, melyet a haveri érdekeltségek szerint, akár közvetlenül kiskorúakat érintő veszélyeztetett területeken, épületek közelében alakíthatnak ki. Elképesztő, hogy a jegyző a működési engedélyeket továbbra is fenntartja.
    Kiemelendő, hogy a dohányboltok nevetséges ablakfedő rétegei (amelyek gyakran ugyanúgy alkoholt és dohány terméket ábrázoló felmatricázással készülnek) mind az eladók, mind a boltba be nem mehető kisgyermekeket veszélyezteti.

    A polgármester helyi szinten rendet tehetne, nem kell fentre mutogatni. Persze bemutatkozott, az iszik és vezet stílusával.

  6. Állítsuk meg Brüsszelt! szerint:

    Ezt is Sorosnak köszönhetjük!

  7. Betke szerint:

    Szerencsére egy trafikkal kevesebb lesz, de egyetlen egynek sem lett volna szabad iskola, bölcsöde közvetlen szomszédságában engedélyt kapnia! Maradt még 5! Itt nincs elmúlt nyolc év, egyértelmű kiknek a felelőssége a kialakult helyzet! És még az alkoholt is beengedték a trafikoknak! Gratulálunk és köszönjük!

  8. akarki szerint:

    Én, elhiszem hogy marhára unalmas egésznap ketesben a kiscsákóval, de hát ebből ügyet csinálni…

  9. xy szerint:

    Biztos pont a babó kell a csövinek. Poénkdoott egyet azt kész.
    A csövesszálló eltüntetésére meg lett volna elég idő azelmúltnyolcévben.

  10. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Én meg átépíteném börtöntöltelékekkel az egész melléksort. Beültetném fákkal… Megszűntetném padrendszert…hiszen Sétáló utca…biztos hogy működne! Aki meg le akar ülni az kiül buszmegállóhoz vagy hazamegy. Ennyi 😉

  11. Kötelező szerint:

    Szerintem meg az idióta anyuka osztott meg egy kamu történetet amit valakitől hallott aki szintén úgy hallotta valakitől…

  12. Hunnia szerint:

    Sosem fogják sem a BTK-buzi jogmániások, sem a ballibek belátni, hogy ezt nem lehet droid módjára mérlegelni. Ide ember kell. Tapasztalt öreg rókák, akik már egy pillantásból, pár másodperc alatt megállapítják, hogy ki a destruktív elem, akit el kell távolítani és ki az, aki normális.

    Csak ez ellen küzdenek a balos szabadságharcosok, mert 1000 esetből van 1-2 visszaélés vagy tévedés, de ettől még 99%-os lenne a rendszer. Én is már pár pillanat alatt kiszúrom, kik azok az elemek, akik nem valók, sem közterületre, sem semmilyen emberi környezetbe és kik azok, akik pl. ártatlan fiatal párok vagy békés nyugdíjasok, akik nem tudnak egymás mellé ülni a hülye padok miatt.

    Ettől még a csövesek ugyanúgy letáboroznak akár a fűbe is.

    Azt nem tudják megtanulni soha a ballibek, hogy ami egy jég hátán is megélő kétlábú patkánynak (csöves, alkoholista tróger) kényelmetlen, az a normális embereknek elviselhetetlen. A normális ember nem fog lomtalanításkor kidobott kacatokból tábort verni, a normális ember nem fogja a normális utcai ruházatát összepiszkítani a fűben vagy a sárban, a csövest nem érdekelnek ilyesmik, ő már megszokta ezt az életformát.

    Mindig a normális emberek kerülnek hátrányba az ilyen rendelkezések miatt. A csövest még a közterületen történő alkoholfogyasztás miatt sem tudják igazoltatni, mert nincsen náluk semmilyen irat meg mit csinálnak velük? Ha beviszik télen meleg, nyáron hűvös, fedett helyen héderel, kap kaját. A normális embert pedig több helyen megtalálják és egy személyigazolványszám alapján máris tilthatják az igazolható jövedelméből a magas büntetési tételeket. De a BKV-n is ugyanez van. Aki összeszarja, összehugyozza, összehányja a járatokat, azok nem büntethetők, csak papíron, de nem lehet ellenük mit tenni, törvényen kívüliek. Akik véletlenül nem cserélik ki éjszakásból nappalos visszakezdésnél 3 óra alvás után a bérletüket azokat már behúzzák 1-2 ezerre, ha a munka miatt nem tud kivenni szabadnapot és nem tudja két munkanapon belül bemutatni már 16 ezer.

    Ehhez képest azt rakják fel a YouTubera is, mikor a csöves gecit lerugdossák az éjszakai járatról. Nem lesz baja, lesz pár horzsolása, amit amúgy is összeszed mert iszik mint a gödény és esik-borul. De ő iránt érezzünk szolidaritást. A tisztességesen dolgozókat meg sarcoljuk, büntessük és tegyünk nekik keresztbe ahol csak tudunk!

  13. Andrea szerint:

    A rendőrségnek még pénteken szóltam. De nem tesznek semmit. Csak jegyzőkönyvet írtak.Tegnap is sétáltam arra,se rendőr,se közterületes. Akkor miről beszélünk.

Itt lehet hozzászólni !