Migránsok ütötték szét egy kamionsofőr fejét Calais-nál

888

Azért ütötték téglával a sofőr fejét, mert el akarták lopni a járművét.

Alig telt el másfél hónap azóta, hogy a migránsok megöltek egy sofőrt a francia kikötővárosban, máris ismét szörnyű támadás történt. Az agresszív bevándorlók téglákkal rontottak rá az egyik fuvarosra, akinek a kamionját akarták elrabolni.

A beszámolók szerint a férfi súlyos fejsérülést szenvedett el.

A közúti árufuvarozók szövetsége is megszólalt az ügyben, amiben figyelmeztettek, hogy a migránsok már a legsúlyosabb bűncselekményektől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy átjussanak a határon.

A bevándorlók azután támadták meg a sofőrt, hogy az megállt az autójával, miután észlelte, hogy a migránsok felmásztak a pótkocsijára. A bűnözők összeverték a sofőrt, akit a földön fekve hagytak, majd elhajtottak a kamionnal.

A rendőrségi beszámoló szerint 20-30 migráns vehetett részt a támadásban. “Ha ilyen ütemben folytatódnak a támadások, át kell gondolnunk, hogy visszavigyük a városba a katonaságot” – mondta egyikük.

Forrás: 888

Egy hozzászólás “Migránsok ütötték szét egy kamionsofőr fejét Calais-nál” bejegyzésre

  1. Állítsuk meg Brüsszelt! szerint:

    Leszámolni a semmirekellő terroristanövendék, bűnöző moskos migráncs fajtájával!

Itt lehet hozzászólni !