Egyre durvább az antiszemitizmus Németországban

Nem a németek ludasak benne

888

Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke, Josef Schuster adott interjút a német Bild magazinnak, amelyben többek között a Németországban mindent egyre inkább eluraló antiszemitizmusról kérdezték.

Schuster szerint évek óta megfigyelhető jelenség, hogy a “zsidó” szitokszóvá válik – ez elsősorban az interneten jellemző, de akár iskolákban, a muszlim diákok körében is megmutatkozik.

Bár leszögezi, hogy a zsidóellenesség létezett a muszlim migráció előtt is – és ebben a szélsőbaloldal is érintett -, azért elismerte, hogy a tömeges bevándorlás óriási mértékben rontotta a német zsidóság helyzetét.

A zsidók meg tudják érteni, ha el kell hagynia valakinek a szülőhazáját, mert fenyegetve van az életük. Azonban komoly aggodalomra ad okot az, ha számos olyan ember érkezik, akik Izrael-ellenes és antiszemita neveltetésben részesültek. Ezeket a meggyőződéseiket nem fogják hirtelen levetkőzni a német határon. Ezen jelenség ellen fel kell lépnünk, a németországi együttélés feltétele kell, hogy legyen az antiszemitizmus elleni küzdelem”

– fogalmazott a rabbi, aki szerint fontos hangsúlyozni az muszlim közösségek felelősségét, hiszen semmit nem tesznek az antiszemitizmus ellen.

Schuster ugyanakkor kitért a német állam szerepére is. Először is javasolja azt, hogy a zsidó vallást és kultúrát átfogóan oktassák iskolákban, hogy a gyerekek részletes képet kapjanak a zsidóságról, ez azonban csak az egyik lépés lenne. Emellett egy külön biztost szeretne látni, aki antiszemita ügyeket vizsgálna, és ezekről rendszeresen jelentést is tenne.

Bizonyos nagyvárosi negyedekben élő zsidóknak azt szoktam javasolni, hogy inkább titkolják el vallásukat. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogyha kipát vagy Dávid-csillagos nyakláncot hordunk, ránk támadhatnak” 

–  számolt be a rabbi.

Forrás: 888

6 hozzászólás “Egyre durvább az antiszemitizmus Németországban” bejegyzésre

  1. Dzsinácska szerint:

    Már ne tessék haragudni de ennek mi köze van Csepelhez?

  2. Állítsuk meg Brüsszelt! szerint:

    SOROS!!!!!! Ey a Te műved, te GANÉJ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  3. bagoly szerint:

    Nemcsak, hogy mi köze van Csepelhez, hanem mindenki tudja, hogy utálják a zsidókat, amióta világ a világ !

  4. névkötelező szerint:

    De te is utálod a zsidókat, ugye bagoly?

  5. kilgore trout szerint:

    Az a köze Csepelhez, hogy Magyarországon is megalkották a szájkosár-törvényt, amit bizony Soros is tolt hátulról.

  6. bagoly szerint:

    T: névkötelez !

    Ha ismered a zsidóság – közösségpolitikai és történelmi – szerepét, akkor kérdésed stornálhatod !

Itt lehet hozzászólni !