Jól kezdődött az öttusa Európa-bajnokság

Csepel Öttusa, Mr.Gabee, Csepel.info

Minszkben elkezdődött a felnőtt öttusa Európa-bajnokság, ahol mindjárt az első napon rajthoz állt a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület sportolója Simon Sarolta, aki a női váltóban szerepelve egy rendkívül értékes 4. helyet szerzett a magyar válogatott tagjaként.

A továbbiakban a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület sajtóközleményét olvashatják.

Minszkben a női váltók versenyével megkezdődött a felnőtt öttusa Európa-bajnokság. Az első napon a csepeli Simon Sarolta és Alekszejev Tamara mutatkozott be kiválóan, nem sokkal maradtak le a dobogós helyről.

A Magyar Öttusa Szövetség honlapjának beszámolója szerint a kontinensviadalon kilenc váltó adta le nevezését és az erős mezőnyben a mieink úszó eredménye csak a mezőny végére volt elég, ugyanis a 2:14.40-es időeredmény a kilencedik helyet jelentette ebben a tusában. 282 pontot kaptak a mieink, akik a vívásban viszont sokat léptek előre. Tizenhét győzelmet arattak és tizenöt vereséget szenvedtek, így ebben a számban negyedikek lettek és 216 pontot gyűjtöttek. Simon Sarolta 7/9-es, míg Alekszejev Tamara10/6-os mutatóval zárta a vívást. Két szám után az ötödik helyről (498 pont) várták a mieink a folytatást. Lovaglásban mindkét magyar lány egy-egy verőhibával teljesítette a pályát, így a mieink végül az ötödik helyen (282 pont) fejezték be a harmadik tusát és 780 ponttal ugyanebből a pozícióból várhatták a kombinált számot. Saci és Tamara a záró tusában is remekül szerepeltek, egy helyet előre lépve végül a negyedik helyen értek célba. Az utolsó lövészetnél Tamara hátránya nagyjából 14-15 másodperc volt a harmadik helyen álló fehérorosz lány mögött, így a dobogós hely elérésére nem sok esélye maradt a magyar lányoknak, akik így is dicséretesen szerepeltek. Németország váltója lett az Európa-bajnok, Oroszország és Fehéroroszország párosát megelőzve.

„Az volt az előzetes célkitűzésünk, hogy harcban legyünk a dobogóért. Ezt megvalósították a lányok, így nem lehetünk elégedetlenek. Úszásban azt kaptuk, amit vártunk, a vívásban viszont maradt bőven, hiszen mindkét lány kiváló vívó. A lovaspályán elkövetett hibák sem jöttek jól, de tulajdonképpen az még belefért. A kombinált számban viszont nagyon jól futottak és nagyszerűen lőttek, sajnos a dobogóra nem sikerült felfutniuk.” – értékelt a helyszínen Kállai Ákos. A nők szövetségi kapitánya azt is elmondta, hogy a helyszín minden szempontból tökéletes. Lenyűgözőek a létesítmények és a szervezés is teljesen rendben van, így minden adott ahhoz, hogy a mieink jó eredményeket érjenek el az Európa-bajnokságon.

Szerdán a férfi váltóval folytatódik az Európa-bajnokság. ebben a számban Harangozó Bence és Tomaschof Soma kap majd lehetőséget a bizonyításra. Csütörtökön kerül sor a női egyéni selejtezőre (Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara, Zs. Tóth Anna), pénteken a férfi egyéni selejtezőt rendezik (Demeter Gergely, Demeter Bence, Marosi Ádám, Kasza Róbert), majd a döntőkkel folytatódik a program Minszkben. A jövő hétfői vegyesváltóban Kovács Sarolta és Kasza Róbert száll harcba az éremszerzésért.

Csepel Öttusa Média

Forrás: pentathlon.hu

Itt lehet hozzászólni !