Aprótól Zhu Liang Pingig

Interneten a 100 legkeresettebb bűnöző

 

Apró László

Apró László vezeti a magyar körözési top 100-at, melyet december 29-én hozott nyilvánosságra a rendőrség. A legkeresettebb magyarországi bűnözők nevei mellett a nevük, koruk és az elfogatóparancsot kiadó rendőri szerv neve is látható. Van csepeli is.

 

Bencze József országos rendőrfőkapitány még a hónap elején jelentette be, hogy nyilvánosságra hozzák a listát. Akkor úgy fogalmazott: még nem volt arra példa, hogy ilyen módon összeszerkesztve kiadják a rendőrség által legnagyobb erővel keresett bűnözők arcképét, pedig a lakosságot érdekelheti, hogy kik ezek az emberek. Emellett sok esetben a lakosság segítségével tudják elfogni a körözött személyeket.

 

Horváth Balázs Attila

Horváth Balázs Attila (1972) ellen a csepeli rendőrkapitányság
161-846/2004.bű. szám alatt bocsátott ki elfogatóparancsot.

A szombaton nyilvánosságra hozott lista nem rangsorol a körözöttek között, a száz legkeresettebb bűnöző nevét abc-sorrendben sorolja fel. A dokumentumból nem derül ki, hogy kit miért keresnek, csak azt közlik, hogy az illető ellen melyik szerv – bíróság, büntetés-végrehajtási intézet, rendőrség – adott ki elfogatóparancsot. A nyilvánosságra hozott adatokból kiderül: a legkeresettebb 100 bűnöző többsége férfi, csak 11 nő van közöttük. A legidősebb körözött egy 70 éves asszony, aki ellen hét éve bocsátottak ki elfogatóparancsot, a legfiatalabb pedig egy 16 éves lány, akit tavaly óta keresnek.

A 100 személy között szerepel többek között a móri bankrablással egykor összefüggésbe hozott, és a zálogházi rablássorozat miatt keresett Farkas Róbert is. Ugyancsak szerepel a körözöttek között Tomori Tamás, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2004. október 5-én a hajnali órákban Debrecenben a Régi Vigadó Étterem melletti parkolóban tettleg bántalmazta P. D. 19 éves egyetemi hallgatót, aki az elszenvedett sérülések következtében meghalt.

Forrás: Police.hu, MTI, Mno.hu

3 hozzászólás “Aprótól Zhu Liang Pingig” bejegyzésre

  1. Csepeli Galvániszap szerint:

    Nem csak mindig az aprót, hanem az Apró családot is illene már fülön csípni!

  2. miska72 szerint:

    Én hiányzom a listáról! 🙁
    Levadásztam tőből derékmagasságban 3 orgonabokrot ami nem háron csak kettő! 🙁
    ORGONABOKOR GYILKOS VAGYOK!
    De a kirendelt szakértő Móczár Béla a rendőrség álndó igazságügyi szakértője meg egy matek zseni! Nála 45. 000 + 30.000=85.000!!
    🙂 🙂 🙂 🙂

  3. miska72 szerint:

    Wolfgang Amadeus Mozart jól szongorázott viszonylag jól hegedült.
    De hogy az a Móczár Béla nem jól szakért, az is tuti! 🙂
    Jó cégérnek reklám kell!

Itt lehet hozzászólni !