Minden idők legsúlyosabb korrupciós botránya zajlik a Jobbiknál

888

Amerikai, európai és magyar hatóságok is egyetértenek abban, hogy Kovács Béla, az identitásválságos párt európai parlamenti képviselője az oroszoknak kémkedett.

Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Fidesz és a KDNP nevében tartott szerdai sajtótájékoztatóján a Jobbik korrupciós botrányáról beszélt.


“[Kovács Béla – a szerk.] az Európai Unió ellen egy idegen hatalomnak kémkedhetett, és ezért valószínűleg komolyabb pénzeket is kapott, amiből valószínűleg a Jobbik kasszájába is juthatott” – fogalmazott.

A politikus azt mondta, nem sokat lehetett megtudni Kovács Bélától a szerdai ügyészségi meghallgatása után, de azt megerősítette, hogy találkozott orosz diplomatákkal. Éppen ezért itt az ideje, hogy az ügyben Vona Gábor, a Jobbik elnöke is színt valljon arról: miért falazott eddig Kovács Bélának; igaz-e, hogy Kovács Béla a Jobbik “táskásembere”.

A Fidesz és a KDNP álszentnek tartja Vona Gábor viselkedését és magatartását az ügyben, hiszen a pártelnök úgy csinál, mintha ahhoz semmi köze nem lenne, mintha az ügy nem is a pártjához tartozna. A kormánypártok szerint Vona Gábor nem teheti meg azt, hogy érdemben nem válaszol a felmerült kérdésekre – a Jobbikban Kovács Béla ügyét eddig ugyanis nem vizsgálták komolyan.

Közölte, a kormánypártok úgy gondolják, hogy szerdán újabb lehetősége lett volna Kovács Bélának, hogy beszéljen az ügyéről, Vona Gábornak pedig arra lett volna lehetősége, hogy az ügy kapcsán színt valljon arról, mit tud “minden idők legsúlyosabb korrupciós botrányába” keveredett képviselőjéről.

Azon újságírói felvetésre reagálva, hogy Kovács Béla szerint a kormánypártok megrendelésére politikai lejáratás folyik ellene, Hollik István ezt összeesküvés-elméletnek nevezte, és – mint mondta – komoly vádakról van szó, nem véletlen az, hogy több hatóság is nyomoz az ügyben.

Forrás: 888

5 hozzászólás “Minden idők legsúlyosabb korrupciós botránya zajlik a Jobbiknál” bejegyzésre

  1. Csepelsziget überalles szerint:

    Ja, súlyosabb mint a metró ügy demszky ügy hagyó ügy budapest airport ügy vörösiszap ügy kulcsár ügy bkv posta székház malév hunvald siemens grippen kormányzati negyed olimpia m6 autópály ügyek Együtt !!!

  2. Pákozdi József szerint:

    K Ö Z L E M É N Y

    A Fidesz felső vezetése Európa legsúlyosabb kémbotrányában

    A Fidesz csak szavakban és túlárazott óriásplakátokon harcol Brüsszellel és a nyugati pénzvilággal. Valójában a Fidesz legfelsőbb vezetésének bizalmi emberei kémkednek és adnak át pénzügyi információkat az IMF-nek és az Egyesült Államoknak. A bíróság előtt zajló büntetőper vádlottjai M. Norbert és B. Béla Szabolcs, akik Orbán minisztereinek dolgoztak. Felszólítjuk a miniszterelnököt, valljon színt: ő maga tudott-e arról, hogy emberei Magyarország ellen dolgoznak? Várjuk a Fidesz és Orbán Viktor válaszát arra is, hogy a Birodalom néven elhíresült szervezetből, amely Európa legsúlyosabb kémbotrányába keveredett, kik vannak jelenleg vezető gazdasági vagy politikai pozíciókban.

    Jobbik Magyarországért Mozgalom

  3. Nagyapó szerint:

    “…. a kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható cselekmények érdekessége, hogy nyolc, illetve hat évvel ezelőtti történetekről van szó, és olyan dokumentumok átadásáról, amelyek elvileg a másik félnek is rendelkezésére álltak. Még furcsább, hogy az eljárás anyagai nincsenek a kémügyeknél szokásos módon titkosítva.”
    No comment.
    Apropó! Legújabb hírek szerint LÁZÁR JÁNOS, az Orbán kormány minisztere és Maxin Norbert EGYÜTT VOLTAK… kanyaróban!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Letiltatni szerint:

    a kisz kommunist pártitkárságban…

  5. Pákozdi József szerint:

    Nagyapó tájékozott, mert az elkövető teljes nevét ismeri! 😀😀😀!

Itt lehet hozzászólni !