Elfogták a romák elleni támadások gyanúsítottjait

MTI, Index

A kép illusztráció

A Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével Debrecenben elfogott öt embert egy nyírpilisi lövöldözés után. A régóta megfigyelt gyanúsítottaknál terhelő bizonyítékokat találtak.

A rendőrség elfogta a romák ellen elkövetett, hat halálos áldozatot követelő támadások gyanúsítottjait csütörtökön éjjel, értesült a távirati iroda több, magát megnevezni nem kívánó forrásból.

A Magyar Televízó 1-es csatornájának értesülése szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban, Debrecenben a terrorelhárító szolgálat segítségével elfogott öt, nem roma származású embert, akiknek a feltételezések szerint közük van a cigányok elleni gyilkosságsorozathoz.

Az Index rendőrségközeli forrásokból úgy tudja, a gyanúsítottakat hosszabb ideje megfigyelték, és több terhelő bizonyítékot is találtak náluk, például terepjárót és sörétes fegyvert is. Jelenleg kommandósok biztosítják kihallgatásukat.

Úgy tudni, hogy a támadók a Szabolcs-Szatmár megyei Nyírpilisen sörétes puskával rálőttek a járőröző romák autójára. A kiérkező rendőrök rövid üldözés után elfogták az öt gyanúsítottat. Bélteki Gyula, Nyírpilis polgármestere viszont az Indexnek azt nyilatkozta, szerinte két külön ügyről van szó, a sorozatgyilkossággal gyanúsítottakat nem Nyírpilisen, hanem Debrecenben fogták el.

A Népszabadság információi szerint egy debreceni söröző üzemeltetője és testvére, valamint a helyhez kötődő társaik állnak a sorozatgyilkosság mögött. A nyomozók egy ideje már megfigyelték őket, a helyszínen fegyvereket és térképeket foglaltak le. A jelenleg folyó DNS-vizsgálat adhat végső választ, hogy az elfogott férfiak követték-e el valóban a gyilkosságokat.

A rendőrség szerint a kislétai gyilkosság több részlete is beilleszkedett a romák sérelmére elkövetett támadássorozatba. Az ügyet ezért a Nemzeti Nyomozóiroda vette át, így összesen már kilenc bűncselekmény ügyében nyomoznak. Az NNI korábban arra utaló nyomokat talált, hogy a Galgagyörkön, Piricsén, Tarnabodon, Alsózsolcán, Nyíradonyban, Nagycsécsen, Tiszalökön, Kislétán és Tatárszentgyörgyön elkövetett támadások tettesei ugyanahhoz az elkövetői körhöz tartoznak.

A NNI múlt héten arról tájékoztatta a sajtót, hogy kezd kirajzolódni az elkövetők profilja, és a nyomozás adatai szerint a cigányok elleni támadásokat „változó összetételben” követték el, a csoport legfeljebb négyfős lehetett, de ez az első emberölés után megváltozott. Az egyik elkövető kiválóan kezeli a lőfegyvereket, magabiztos, határozott, a bűncselekményekre alaposan felkészül.

A legutóbbi kislétai gyilkosság után a rendőrség százmillió forintra emelte a nyomravezetői díjat, és ingyen hívható zöld számot hozott létre a bejelentések fogadására.

index.hu

63 hozzászólás “Elfogták a romák elleni támadások gyanúsítottjait” bejegyzésre

  1. Csepel-sziget szerint:

    Újabb csodálatos NNI fogás szellemgengszterekkel…

    Tudták már nagyon jól, hogy muszáj eredményt felmutatni… Az más kérdés, hogy milyet…

  2. bolemann lajos szerint:

    Ki nem szarja le hogy te mit hiszel el. Ha nem roma az elkövető, akkor, hülye a rendőrség, hülye az ügyészség, hülye a bíróság. Majd akkor hiszed ha a nyilasinfo is megerősíti. Attól viszont nem kell félned.
    Szánalmasak vagytok!

  3. bolemann lajos szerint:

    Az index cikke részletesebb.

  4. Gorodn szerint:

    Ha tényleg ők voltak (remélem, mert így végre pont kerülhetne ennek az ügynek a végére), akkor azt mondom, hogy megérte az egyébként nem törvényes roma önvédelmi kakaskodás, hisz kiprovokálták, hogy a bűnbanda hibázzon.

    Ha meg nem ők voltak:

    “A gyanúsítottak lakásán házkutatást tartottak és fegyvereket foglaltak le.” Ismerve a szigorú fegyvertartási szabályokat legláb annak megszegéséért, és az egyszeri lövöldözésért elmeszelik a bűnözőket.

    Mindenféleképpen jó hír a fenti. Remélem kiderül a teljes igazság.

  5. Gordon szerint:

    Persze lesz akit semmi nem győz majd meg, és tovább fog hinni a saját ostoba elképzeléseiben.

  6. Csepel-sziget szerint:

    Olvassatok történelmet! A hatalomért nagyon sok mindenre képesek, még a “szent” liberálkapitalista demokratúrában is.

  7. Gordon szerint:

    Most ez marhaság hogy jön ide? Kifogytál az érvekből? Ennyi volt. Csepel-sziget elszállt…

  8. bolemann lajos szerint:

    “kiprovokálták, hogy a bűnbanda hibázzon.”
    A két ügy nem függ össze!
    A sorozatgyilkosokat Debrecenben kapták el.

  9. Gordon szerint:

    Ezt még az mno-s cikk elolvasása után írtam. De azért kösz. 🙂

  10. Papi szerint:

    Valaki megint hazudik (nem kicsit, nagyot) a borsodi kisebbségi önkormányzat vezetője nem ezt mondta! Vajon ki hazudik?

  11. Nagyapó szerint:

    Remélem az igazi tetteseket fogták el. Ha nem berakják őket Kaiser Ede mellé.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. lolka szerint:

    MAJ A DNS ELDÖNT MINDENT ebben benne van a lényeg….
    “A nyomozók egy ideje már megfigyelték őket, a helyszínen fegyvereket és térképeket foglaltak le. A jelenleg folyó DNS-vizsgálat adhat végső választ, hogy az elfogott férfiak követték-e el valóban a gyilkosságokat.”
    MENNYI AZ ANNYI, TEHÁT MENNYI AZ EGY IDEJE? Mert aug. 3.-án volt Kisléta….

  13. bolemann lajos szerint:

    A debreceni Perényi utcában helyszínelnek jelenleg is a rendőrök. Hírek szerint itt vettek őrizetbe hat személyt. Közülük öt embert gyanúsítanak a romák elleni támadás-sorozat elkövetésével. Egy nő valószínűleg tanúként szerepel majd. A programszervező hozta ugyanis az első információk szerint az elfogott asztaltársaságot a szórakozóhelyre.

    Megerősített reggeli értesülés szerint a hajdúsági város egyik szórakozóhelyén történt a romák elleni támadás-sorozat gyanúsítottjainak elfogása. A személyek között van állítólag egy szórakozóhely üzemeltetője és kidobóembere is.
    Jelenleg éppen Perényi 1-ként működik a debreceni szórakozóhely, amely korábban Orange Music Clubként volt ismert, és a DVSC keménymagja törzshelyének számít.

    Olvasónk szerint – aki szemtanúja volt az igazoltatásnak – kidobókat is elvittek, akik kopaszok voltak, tele náci jelképekkel, egyikükön “anti-anti-racism” pulcsit látott.

  14. Gordon szerint:

    “Szép” emberek lehetnek…

  15. bolemann lajos szerint:

    “MENNYI AZ ANNYI, TEHÁT MENNYI AZ EGY IDEJE?”
    Számold ki! Nem megy?

  16. bolemann lajos szerint:

    Nem a rekordösszegű, százmillió forintos nyomravezetői jutalom vezetett el a gyanúsítottakhoz. A nyomozási siker részint a mobiltelefon-forgalom hatalmas energiát igénylő kielemzésének tudható be. Több millió hívásból próbálták a nyomozók kiolvasni, kik lehettek a támadások közelében, illetve a bűntények körüli napokban milyen forgalmat bonyolítottak másokkal és egymással a mobiljukról. Az így kirajzolódott háló vezetett eredményre.

    Egy megyei lapot idézve a Magyar Nemzet éppen ma írta, hogy borsodi romák lehetnek az elkövetők. Az informátor szenzációs leleplezése, amelyet egy helyi tévé augusztus 26-án tervez sugározni, nevetségessé válhat addigra. Több hírügynökséggel együtt lapunk tudósítója is úgy tudja, nem romák az elfogott debreceni személyek. Információink szerint néhányuk testén nácizmust éltető tetoválásokat figyeltek meg a rendőrök.

  17. bolemann lajos szerint:

    Ennyi? Görcsölj még egy kicsit!
    A sok nyilas lapít mint szar a fűben.

    Bayer Zsolt mikor ír cikket a MH-ban: “Nácik! Betelt a pohár”-címmel

    Az államfő gratulált a rendőrség szakszerű és eredményes munkájához. Sólyom László hozzátette: a feltételezett elkövetők letartóztatása után az egész ország fellélegezhet, visszatérhet a nyugalom és a törvényes rendbe vetett bizalom a támadásoknak kitett területeken.

  18. lolka szerint:

    ” “MENNYI AZ ANNYI, TEHÁT MENNYI AZ EGY IDEJE?”
    Számold ki! Nem megy? ”
    Ezt kérdezem én is, akkor ezekszerint nem tudjuk kiszámlni, én legalább is nem tudom, nincs adat ugy gondoltam van a forumon okosabb azért kérdeztem, de meg kell állapitanom, hogy nincs, csak okoskodó avval meg nem vagyok elörébb…

  19. bolemann lajos szerint:

    21-(3+x)
    18>x>=0

    Mit rágódsz ezen?

  20. lolka szerint:

    Nem jó az eredmény számold újra, normális levezetéssel…

  21. bolemann lajos szerint:

    2 hete vazze! Így jó?

    Cellainfókat figyeltek, de nem vagyok nyomozó. Nézd majd a sajtótájékoztatót.
    De bánom is én kérdezd meg a nyilasinfót. Ott megmondják neked a tuttit. Vagy még nem tudtak kitalálni semmit ami a romákra kenhetné?

  22. bolemann lajos szerint:

    Most látom csak, szószerint azt szajkózod amit a nyilasinfo.
    A kételyeidet is onnan szopod? Hú, de szánalmas vagy.

  23. lolka szerint:

    Na jó más téma, nem akarok szőrszálat hasogatni, csak…még mindig ez a móri-ügy, és mégmindig ugyan az a felállás és végig ment a dolog. Nem mondom, hogy az Ede egy makulátlan, nem ismerem az apját igen általánosban együtt jártunk, nem lényeg, de amikor egy apának a fiát életfogytigra itélik el nem követett dologért…akkor azért lehetnek fenntartások!
    Nem jól látod mert az index-et olvastam és a Csepel.Info-ról idéztem!

  24. csepeliiszap szerint:

    Amikor meghallottam a rádióban a hírt, arra gondoltam, hogy ezen a poszton eljött bolemann lajos napja. lajos! Azért a rendőrségi tudósítások is arról szólnak, hogy a feltételezett elkövetőket fogták el. “feltételezett” – érted???
    Jó lenne, ha tárgyilagos tudnál maradni a nagy magyarellenességedben, cigánybűnözést védő megnyilvánulásaidban.

  25. bolemann lajos szerint:

    csepeliiszap!
    Azért visszaolvashatnád miket hordtatok itt össze akkor amikor még feltételezett elkövető sem volt.
    A Cozma gyilkosságnál, és a Kiskunlacházi esetben is így fogalmaztak.
    Attól vagyok igaz magyar hazafi, hogy a hozzád hasonlókat mélyen megvetem. Mert ti csak szégyent hoztok erre az országra.

  26. lolka szerint:

    “Most látom csak, szószerint azt szajkózod amit a nyilasinfo.
    A kételyeidet is onnan szopod? Hú, de szánalmas vagy.”
    De, csak akkor ha valóban onnan értesülők és te nem olvasgatod, mert ha igen nincs teteje a mondanivalódnak a hireket egyenlőre a médiából tudjuk beszerezni, mindenki egyéni igény szerint.

  27. bolemann lajos szerint:

    Csak a nyilasinfó lovagol ezen.
    Persze most már lehet hogy az összes jobbikos és/vagy náci fosszájt átvette Ernyővel az élen.

  28. miska72 szerint:

    csak nehogy ez is olyan legyen mint a Móri Bankrablók elfogása. 😉

  29. miska72 szerint:

    Lehet hogy ebben is a maszop keze van. 🙂 🙂
    Találtak négy balakot akire ráverik a balhét.
    Hol tart az Ophelie ügy?
    A teve pláza lövöldözöje meg a mai napig nincs meg. 🙂 🙂
    Vicc ez az egész. 😉

  30. miska72 szerint:

    És a 2006.-os oszlatás is törvényes és szakszerű volt!
    Görényi nyilatkozata szerint, azt mégis kiderült a farnkó!
    Várjuk ki a végét.

  31. bolemann lajos szerint:

    Na, megérkezett a feketelyuk is.

  32. CsepeliXXI szerint:

    Bolemann!
    Csak a magadfajta bolsevikok hisznek a fakabátoknak!
    Egyformák vagytok!
    Akkor is hazudtok,amikor kérdeztek.

  33. bolemann lajos szerint:

    Cs! Hanyagolhatnál az összes nickeddel.
    Megpróbálok én is így tenni.

  34. bolemann lajos szerint:

    “Az államfő gratulált a rendőrség szakszerű és eredményes munkájához.”

    Nahát, Sólyom is egy bolsevik?

  35. médi szerint:

    Ki tudja megmondani azt biztosan, hogy nem “roma származású” egyik gyanúsított sem? Én apai részről cigány vagyok, de ha valahol erre hivatkozva előnyt szeretnék szerezni, bele pusztulnának a röhögésbe, annyira nem látszik.

  36. CsepeliXXI szerint:

    B.!
    Ez az 1 nickem van.
    Hanyagolni foglak,ha elhúzol innét a Zsindexre.

  37. lolka szerint:

    Ezek szerint, ha egy hir megjelenik valamelyik honlapon, hirportálon és esetleg átveszi a “náci” portál, nem illik belőle idézni, mert “bolemann lajos: megharagszik. Akkor most mivan fordoljunk látnokhoz, vagy jósokhóz?

  38. lolka szerint:

    “Nyugtával dicsérd a napot”

  39. bolemann lajos szerint:

    “Ezek szerint, ha egy hir megjelenik valamelyik honlapon”
    Sok portálon, de ezen csak a nyilasinfo lovagol!
    Hülye vagy hogy nem érted?

  40. Csepel-sziget szerint:

    Bolemann! Úgy vagyok nyilas, ahogy te magyar baszkikám! Ennyit rólad!

  41. csepeliiszap szerint:

    bolemann lajos a magyarság büszkesegge nem veszi észre, hogy mekkora közutálatnak örvend. Bár lehet, hogy erre van szüksége az orgazmushoz. Igazi ínyenc az élvezetekben.

  42. bolemann lajos szerint:

    Cs! Te komolyan azt gondolod hogy egy pillanatig is érdekel minek tartasz engem? Gondolom, vice versa.
    Ez volt az uccsó off!

  43. lolka szerint:

    bolemann lajos:
    “Hülye vagy hogy nem érted?”
    Más leirni valamit és mondani . Az irásnál nem látszik a mimika és nem halható a hangsúly, ezért szövegnél is és irásnál is oda kell figyelni a tartalomra, mert az mindig sajátmagunkat minősiti, mig a beszédnél a beszélgető partner reagálása kapcsnán még tudunk mimikával (arckifejezés) keményiteni, vagy lágyitani. Sajnos csak a második leirásnál gondoltam, hogy irom a magyar megfelelőt is hátha igy érthetöbb.
    Tehát, ha valakit nem ismerek, azt nem minősitem olyan tulajdonsággal amiről nem vagyok meggyöződve. Erre még az sem kizáró ok, hogy a véleményünk eggyezik, vagy sem. Valószinű, hogy mostantól nagy betüvel fogom irni, hogy “Bolemann Lajos:-t (régebben úgy mondták:nem őriztünk együtt disznót)

  44. bolemann lajos szerint:

    Akkor lehet hogy én vagyok a hülye, mert fingom nincs miről beszélsz.

    On.

    Az MSZP reméli, hogy a pénteki letartóztatásokkal véget érhet a félelem, és a véget érhet a szégyen is…

    Az MDF üdvözli a romagyilkosságok feltételezett tetteseinek letartóztatását, amely a rendőrség szakszerű és hatékony munkájának eredménye…

    A Szabad Demokraták Szövetsége üdvözli, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a terrorelhárító szolgálat segítségével elfogták a romák ellen elkövetett támadások feltételezett elkövetőit…

    A Fidesztől és a KDNP-től nem érkezett reakció az ügyben péntek estig.

    (Hajdú Online)

  45. lolka szerint:

    Igazad van nem vitatkozom veled!

  46. Nagyapó szerint:

    Bolemann! “Akkor lehet hogy én vagyok a hülye”? Igen. A libás kormányfőnek, nagyfülű miniszterének kellett egy kis siker. Az egész hajaz a Móron történtekhez. Amikor már nagy baj volt, megtalálták a tetteseket (Kaiser és tsa.). Remélem most nem fogtak mellé! Viszont a DNS vizsgálat eltart egy hónapig, meglehet hosszabbítani, majdcsak történik valami.
    Mi van a kiskunlacházai üggyel? Hatalmas csinnadratta volt, majd csönd. Mi van a Teveutcával, hatalmas csinnadratta, majd csönd. Most is az lesz, ezért egy reálisan gondolkodó párt nem száll be minden Draskovics trükknek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  47. csepeli szerint:

    Ceterum censeo… Nagyapó, ha billentyűzethez nyúl, baromságokat írogat.

  48. Papi szerint:

    Bolemann!
    Azért kiváncsi lennék arra, hogy a gyílkosságok hejszinére a tettesek DNS-e, hogy kerülhetett!! Valamint arra is, hogy akkor miért mondta a Borsod megyei kisebbségi önkormányzat vezetője, hogy a cigánnyok között vannak az elkövetők. Mind amellett ha tényleg a tetteseket kapták el én cigány származású rabok közé raknám be őket!

  49. lolka szerint:

    Máshova nehéz is lenne (egyszerü statisztika)…

  50. bolemann lajos szerint:

    Mór, Mór, Mór, Mór. Ha nem roma az elkövető rögtön móroztok. Mórban nem az volt a baj hogy a rendőrség hitt a szemtanúknak, hanem, hogy az ügyészség is és a bíróság is (ők 2* is).

    Kiskunlacházi görény most előzetesben van és várja a tárgyalást. Miről kéne most tudósítani? Mi volt az ebédje, kemény-e a széklete?

    A DNS-ük úgy került oda, hogy arra jártak. Szerinted másképp?

    Nem tudom mit nyilatkozott egy borsodi cö-s, de vagy ezren álltak elő ezerféle variációval. Ismerősöm szerint kínai fröccsöntők voltak az elkövetők, tehát tutti hogy a rendőrség téved.

    Egyébként pedig teljesen életszerűtlen és illogikus, hogy cigányokat (köztük gyerekeket is), cigánygyűlölők lőnek válogatás nélkül halomra. Nem, itt valami nagyon nem stimmel!
    Így jó?

  51. csepeliiszap szerint:

    bolemann lajos-t olvasni olyan, mint a ráspollyal rejszolni. Kösz, de nem…!!!

  52. lolka szerint:

    Bolemann Lajos:
    “15 hozzászóláss “Most Nyírmihálydiban állítottak meg vadászokat” bejegyzésre”
    Itt idézett egy cikket a CsepeliXXI: Nem hozom át majd oda mész és el olvasod, ha akarod.
    Nem ott a baj, hogy cigány elkövető, vagy nem. A baj akkor van, ha csinált elkövetőt fognak el, ezért jőn mindig elő ez a fránya MÓR.
    Ez úgy szokott lenni, hogy az ember millioszor jól végzi a munkáját az egy természetes dolog, de ha egyszer vét azt nem nagyon szokták elfelejteni…

  53. bolemann lajos szerint:

    A nyavaja fogja cs21 írásait keresgélni. Miden előzetes találgatás most már nevetséges és okafogyott. A feltételezett tettesek megvannak.

    Tudod, a rendőrségnek az a feladat hogy a tetteseket elkapja és nem az, hogy a rasszisták előítéleteit megerősítse.

  54. lolka szerint:

    Nem Ő találta ki valahonnan beirta, ez igaz, hogy mostmár mondhatnak akármit.
    De most nem a rasszista dolog a lényeg!
    A munkájukat végezzék rendesen, hogy ne legyen még egyszer…(már rühhelem leirni) MÓR, mert az nagy melléfogás volt na most öszintén…

  55. bolemann lajos szerint:

    Az igazi nagy hibát a bíróság követte el, mert másodfokon is elítélte őket.

    A rendőrség legalább javított, mert az igazi tetteseket is elkapta.
    De most már kissé uncsi Mór.

  56. lolka szerint:

    Én is ezt mondom , de a hiba az hiba!
    További jó időtöltést, délutánig még jó idő lessz…

  57. miska72 szerint:

    Na megérkezett a sötétség fejedelme bolemenn lejos. 😉

  58. miska72 szerint:

    CepeliXXI azt hiszi te vagy Miska72 is. Pedig az énvagyok. 🙂 🙂 🙂 🙂

  59. miska72 szerint:

    Látod bolemann MAFFIA az állam!
    Látod a BÍRÓSÁG követte el a legnagyobb hobát, mert másodfokon is ELÍTÉLTE ŐKET!
    De miért írélte el?
    Mert HAMIS ADATIOKAT szolgáltattak a HATÓSÁGOK! (rendőrség Ügyészség!)
    No comment.
    Köszi.

  60. bolemann lajos szerint:

    Off
    Uncsi vagy.
    On

    16 helyszínen foglaltak le bizonyítékokat, amelyek cáfolhatatlanok, és ezzel megfejtették az ügyet.

    a romagyilkosságok gyanújával elfogottak között vannak olyanok is, akik a 90-es években részt vettek a debreceni zsinagóga frigyszekrényének felgyújtásában, és a kopasz, kigyúrt férfiak a Szálasi Ferenc rohamcsapatáról elnevezett Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség nevű szervezet tagjai. A sajtóhírek szerint horogkeresztes tetoválása van két gyanúsítottnak is.

    A gyanúsítottakat a fővárosi Aradi utcába, a Nemzeti Nyomozó Iroda helyiségeibe vitték kihallgatásra. Egyikük, Cs. István, védője szerint ügyfele nem vett részt a gyilkosságokban, ő csak kishal ebben az ügyben. Egy másik gyanúsítottról azt állítja ügyvédje, hogy azért került a rendőrség látókörébe, mert “magyarkodott”, ha azonban kiderül, hogy tevőlegesen része volt a gyilkosságokban, nem vállalja tovább védelmét.

    az egyik gyanúsított Egyetem sugárúti lakásán megtalálták a következő merénylet akciótervét, térképekkel. A rendőrök a házkutatások során fegyvereket is lefoglaltak, valamint egy fekete Jeepet – ennek gumiabroncsát a szakértők a gyilkosságok helyszínein rögzített abroncslenyomatokkal is összehasonlítják.

  61. miska72 szerint:

    bolemenn a nagy detektív. 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

    Vagy netán Colombo felügyelő? 🙂 🙂 🙂 🙂

  62. miska72 szerint:

    A végén kiderül hogy 5 tyúktolvajt fogtak. 🙂 🙂 🙂 🙂

Itt lehet hozzászólni !