Kövér: zavargásokra készül és „polgárháborús pszichózist” szítana az ellenzék

Majtényi: Ránk nem vonatkozik a civiltörvény

Pesti Srácok

Kövér László, az Országgyûlés elnöke (b) és Szász Jenõ, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a Martosi Szabadegyetem fórumán 2017. július 5-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Az ősszel leplezetlen koalíció jöhet létre a magyarországi ellenzék és a Soros György-féle szervezetek között, hogy utóbbiak a demokrácia intézményrendszere elleni nyílt támadásokkal, utcai zavargásokkal gerjesszenek hangulatot a választások előtt – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a Felvidéken zajló Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumán.

Kövér László, aki kérdésekre válaszolva a világpolitika elmúlt egy évét értékelte, illetve a jövő évi választásokat megelőző időszak várható eseményeiről beszélt, utóbbiról azt mondta: idén ősszel „forró időkre kell készülni” a magyarországi ellenzék és a Soros-féle, úgynevezett „civil” szervezetek összefogása miatt.

„Megpróbálnak majd egy olyan hangulatot kialakítani, amiben mindent fölülír a polgárháborús pszichózis” – jósolta Kövér László, aki szerint az ellenzék így akarja majd elterelni a figyelmet saját alkalmatlanságáról, s ezt a „piszkos munkát” a Soros-féle szervezetek aktivistáival végezteti el.

A házelnök kifejtette: a hangulatfokozásra azért is szüksége van az ellenzéknek, hogy ilyen módon próbáljon olyan közhangulatot kialakítani, amelyben a választók mindenképpen szükségét érezzék a változásnak,

a Soros-féle szervezetekre pedig azért van szükségük, mert egy magát demokratikusnak definiáló pártnak nem áll jól, hogy nyílt törvénysértésre, utcai zavargásokra buzdítson.

Kövér László megjegyezte: nem Magyarország az első „kísérleti terep”, ahol kívülről avatkoznak be annak érdekében, hogy „potens ellenzéki pártok” hiányában letaszítsák a kormányról azokat, akik demokratikus választásokon jutottak oda. Rámutatott: az ilyen manipulatív módszerek kivédése miatt meg kell mutatni, kik állnak az ilyen kezdeményezések mögött, s azt is, hogy milyen célokat követnek.

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK MINT ESZKÖZ

Az Országgyűlés elnöke a világpolitika elmúlt egy évét értékelve úgy vélekedett: minőségi változás nem ment végbe, viharos, de mégis unalmas volt az elmúlt egy év. Kiemelte: az Orbán Viktor miniszterelnök által előre jelzett „lázadás éve” elkezdődöttés folyamatosan zajlik, ám az is igaz – mondta Franciaországra utalva –, hogy vannak országok Európában, ahol a régi rend hívei új erőre kaptak. Donald Trump amerikai elnök megválasztásával kapcsolatban Kövér László azt mondta: a Trump-jelenség olyan léptékű változásokkal kecsegtet, ami a változtatások ellenlábasait egy „végső harcra” késztette, s megmutatkozott az is, hogy az Egyesült Államok mint nemzetállam csak eszköz azoknak a kezében, akik valamilyen „nehezen megfogalmazható” érdekeket próbálnak megvalósítani.

Kövér László hangsúlyozta: a nemzetállamok lebontásával a demokráciát veszélyeztető erők Európában is jelen vannak. Hozzátette: egy európai egyesült államok megvalósítása tragikus következményekkel járna, olyanokkal mint például a bejáratott politikai intézményrendszerek lebontása. A házelnök az illegális migrációról is beszélt, azt „európai népességcserének” nevezve, és azt mondta: nem látja esélyét, hogy az európai politikusok részéről ennek a kérdésnek a megítélésében valós nézetváltozás állna be, pedig az „nagy megkönnyebbülés” lenne.

NEMZETPOLITIKAI SIKEREK

Az ötödik Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumán Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a magyar kormány nemzetpolitikájának eddigi eredményeit ismertette. Elmondta: a nemzetpolitikában 2010 óta csak sikerekről lehet beszélni, ezek közé tartozik a könnyített honosításról elfogadott törvény, az alaptörvény és a választójogi törvény kibővítése is. Rámutatott: jelentősen nőtt a nemzetpolitikára fordított összeg is, ami tavaly 73 milliárd forint volt, szemben a 2009-es 9,3 milliárd forinttal. Hangsúlyozta: a nemzetpolitika eredményes útját folytatni kell, a hagyományos nemzetpolitika mellé időközben felzárkózott új eszközök bevonásával ráerősítve arra. A nemzetpolitika jövőbeli eszközeiről szólva hozzátette: a jövőben meg fogják erősíteni a külhoni magyarság intézményrendszerét, illetve ráerősítenek a szülőföldön való boldogulás elképzelésének támogatására, illetve ki fogják terjeszteni a családpolitika rendszerét a határon túlra, ahol ez a folyamat már meg is kezdődött a babakötvény és az anyasági támogatás bevezetésével.

ERŐSÍTIK A FELVIDÉKI MAGYARSÁG „SZÖVETÉT”

A fővédnöki fórumon, annak harmadik résztvevője, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a felvidéki pártban tavaly ilyenkor lezajlott tisztújítás óta eltelt időszakról beszélt és terveiket ismertette. Elmondta: az MKP-t a tavaly tavasszal Szlovákiában tartott parlamenti választások után (amikor ismét nem jutott be a törvényhozásba) már sokan temették, de ennek ellenére sikerült stabilizálni a pártot, amely megújultan kezdett az új évnek, helyzetfelmérést, kapcsolatépítést valósítottak meg, illetve stratégiai terveket dolgoztak ki. Rámutatott: az idén már a tervek megvalósítása veszi kezdetét, ezek célja a felvidéki magyarság „szövetének megerősítése”. Kifejtette: az egyik ilyen a megújított Baross Gábor-terv (a Felvidék gazdaságfejlesztési terve), amelyet már augusztusban társadalmi vitára bocsájtanak, illetve a médiastratégia is, amelynek keretében hamarosan feláll egy alap a felvidéki magyar közszolgálati jellegű tájékoztatás erősítése érdekében.

Forrás: Pesti Srácok

Majtényi: Ránk nem vonatkozik a civiltörvény, és okosabbak vagyunk az államnál!

Konferenciát rendeztek Budapesten a Soros-hálózat magyarországi kitartottjai. Az ankéton a Soros finanszírozta szervezetek azzal fenyegetőztek, hogy bojkottálni fogják a civiltörvényt, 220 szervezet bevonásával a civiltörvény elleni propagandahadjáratba kezdnek és külföldi kapcsolataik révén nyomást gyakorolnak hazánkra. Az előadók mondókáinak közös vonása volt a dühödt fenyegetőzés, és az, hogy valamennyien törvények fölött állónak hiszik magukat…

Konferencia a polgári engedetlenségről és a civil bojkottról címmel rendezett gyorskonferenciát az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint) kedden Budapesten – írta a Tűzfalcsoport blog. Az eseményre a nem kormányzati szervezetek átláthatóbb működését lehetővé tevő törvény elfogadása után három, és Alexander Soros magyarországi látogatása után bő egy héttel került sor. A szivárványos zászló alatt megtartott eseményen Soros György jól ismert „élmunkásai” sorakoztak fel.

A konferencia megnyitóján Majtényi László Ekint-elnök azt mondta, rájuk nem vonatkozik a civiltörvény: az csak egyesületekre és alapítványokra ró kötelezettségeket, az Ekint pedig egy nonprofit közhasznú kft. Majtényi világossá tette egyúttal azt is, hogy kft.-jük tárt karokkal fogadja azokat a „civileket”, akik nem akarnak eleget tenni az új jogszabályban foglalt szigorúbb elszámolási kötelezettségeknek. így tehát Soros általi finanszírozásukat továbbra sem kellene feltüntetniük a tényeket inkább elhallgatni igyekvő magyarországi Soros-lobbistáknak. Majtényi eddig mindig Soros megbízható emberének számított, így nem lenne meglepő, ha az eddig csekély eredményt felmutatni képes NGO-kat („civileket”) most új támadóékbe kívánná szervezni az amerikai milliárdos és nemrég Budapesten eligazítást tartó fia, Alexander Soros.

Mint arról a PestiSrácok.hu korábban beszámolt: 2010-től 2017-ig a Majtényi vezette Ekint több mint 145 millió (egészen pontosan 145.441.120) forintot kapott Soros amerikai pénzügyi machinátor szervezeteitől. Ebből is látszik, hogy Sorost emlegetni Majtényi László személye kapcsán nem több, mint ócska demagógia, primitív „sorosozás”.

Miklósi Zoltán, aki kétszeresen is Soros-huszár: az Ekint kutatási igazgatója, és a CEU-n is tanít; Forrás: Tranzitblog

A TÖRVÉNYSÉRTÉS MINT A MEGGYŐZÉS ESZKÖZE

A konferencia következő felszólalója, Miklósi Zoltán, az Ekint kutatója és a Soros-egyetem oktatója elmondta:

Politikai véleménynyilvánításként értelmezhető némely törvénysértés, ugyanis ilyen esetekben a törvénysértés a meggyőzés eszközeként szolgál.

A mélyen bolsevista gondolatokat azzal igyekezett alátámasztani, hogy álláspontja szerint, Magyarország nem minden polgára tekinthető ma egyenlőnek és szabadnak. Egy másik felszólaló, Somody Bernadette jogász megszámlálhatatlanul sokszor ismételte el:

„Ha így értelmezzük a jogot”, illetve „Ha így tekintünk a jogi keretekre”.

A parttalan jogászkodás lényege annyiban foglalható össze, hogy a normaszegésre készülő személyek és szervezetek az esetleges eljárások során hivatkozzanak alapvető emberi jogaikra, így véleménynyilvánításként feltüntetve a törvénysértéseiket (vö.: emberjogizmus). A felszólalók sorában a természetesen Soros-pozitív Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, Pardavi Márta következett, aki kijelentette:

Nem engedelmeskednek a civiltörvénynek. Sőt, 220 szervezet bevonásával ellenkampányt indítanak.

Általános és elmaradhatatlan rettegésként azt is kifejtette, hogy a törvény szörnyen megbélyegző és kirekesztő, valamint megfélemlítő. Ha máshogy nem megy a nyomásgyakorlás, akkor nemzetközi porondra kell vinni az ügyet – fenyegetőzött. Arról, hogy az említett, 220 szervezet miből kívánja finanszírozni az „ellenkampányt”, valamint azt, hogy milyen adatbázisból dolgoztak, nem esett szó. (Helsinkiékről azt érdemes tudni, hogy ők képviselték Magyarország ellen a két hírhedt bangladesit, akik szabadon akartak grasszálni az országban, de a „gonosz” kormány nem hagyta. Illetve ők tartanak érzékenyítő tréningeket a bíróknak is…)

Ők a Magyar Helsinki Bizottság…

SEGÍTENEK, HOGY NE LEGYEN KOMOLY FELELŐSSÉGRE VONÁS

Szabó Máté Dániel, a TASZ szakmai igazgatója is szóhoz jutott. Szabó jogi tanácsadást kínált azoknak a polgári engedetleneknek, akik törvénysértéssel akarják kifejezni véleményüket.

Az akció előtt akár tippeket is adnak arról, hogyan érdemes nekiállni a végrehajtásnak úgy, hogy a cselekmény ne járjon komoly jogi felelősségre vonással… Az esetleges akció után pedig a személyek védelméről is szívesen gondoskodnak.

A felszólalók sorát a sorosista üdvtörténet egyik állócsillaga, Misetics Bálint zárta. A tátikás értelmiség feleslegességét mi sem mutatja jobban, hogy Misetics a polgári engedetlenség és a lelki ellenszegülés kapcsolatáról beszélt. Lelki okokra hivatkozva akarta legitimálni az engedetlenséget. Szerinte egy ilyen akcióban szerepet vállaló aktivista az alkotmány legnagyobb barátja és a jogállam utolsó igazságos védőbástyája. Az állampolgároknak pedig nyolcmillió kis alkotmánybíróságként kellene működniük.

A sok tüntetéstől és székházfoglalástól karikásszemű Misetics Bálint; Forrás: blogstar.hu

A városligeti munkálatok folyamatos megzavarásával például elérhető, hogy ezáltal a projekt kiadásai elviselhetetlenül megnövekedjenek, és a kormány kénytelen legyen leállítani

– magyarázta Misetics, aki egyébként prominens előadója volt a kunbábonyi és más helyeken szervezett, radikális aktivistáknak tartott titkos, de később dekonspirálódott kiképzéseknek is. A pártszékházak ablakának bezúzását természetesen ezúttal is elhallgatta. A konferencia zárásaként végül Majtényi ragadta magához a szót, aki a terem levegőtlenségétől és az elhangzottaktól felbátorodva kemény hadüzenetet fogalmazott meg Magyarország számára:

Ha az állam helyében lennék, kétszer is meggondolnám, kivel húzok ujjat, pláne, ha az okosabb nálam.

Kemény ősz elé nézünk…

Forrás: Pesti Srácok

Itt lehet hozzászólni !