Új csepeli híd: több mint 42 ezer járművel számolnak

Blikk

2_IH dec nagyvasut_2.indd

Új híd épül a fővárosban, amelynek révén közvetlen közúti kapcsolat jön létre Dél-Budapesten; a létesítmény Észak-Csepelen keresztül köti össze a Galvani út vonalában Dél-Budát, az M1/M7 bevezető szakaszát Dél Pesttel, a Jászberényi útig – tájékoztatta a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK) Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.

A kétszer 3 sávos új Duna-híd nemzetközi, meghívásos tervpályázata megjelent, erre 17 magyar és külföldi tervezőiroda jelentkezett; az előminősítést követően pedig még 5 pályázó adhatja be tenderét. A jövő évben dől el, hogy mely tervek alapján készülhet el a híd.

Az átkelő kiépülésével naponta 42 000 gépjárművel csökken a belvárosi hidak, illetve napi 8 ezer autóval az Üllői út forgalma – tartalmazza a közlemény. Ugyanakkor a híd nyomvonalának meghosszabbításával egy új fővárosi, déli körgyűrű alakulhat ki, közvetlen összeköttetést teremtve Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között.

Emlékeztetnek: Budapest új Duna-hídjának – korábbi nevén Galvani-híd – megépítéséről 1994-ben döntött az akkori Fővárosi Közgyűlés, ám a megvalósításra azóta sem került sor.

Miközben a belvárosi szakaszon, megközelítőleg, kilométerenként található átkelési lehetőség, a Dunának ezen a déli szakaszán 15 kilométeren keresztül nem található híd. Sőt, Csepel és Budapest 1950 január 1-jei egyesülése óta – azaz immár közel 70 éve – nincs a városhatáron belül közvetlen összeköttetés a budai kerületek és a XXI. kerület, vagyis Csepel között.

A tervpályázatra magyar szakemberek mellett, a többi között a nijmegeni (Hollandia) De Oversteek hidat jegyző belga Laurent Ney vagy a városikonná vált hídjairól híres holland sztárépítész, Ben van Berkel, továbbá a Pritzker-díjas amerikai Richard Meier is jelentkezett. A meghívottak között szerepel még Franciaország egyik legdinamikusabban fejlődő építészirodája, az Explorations Architecture, továbbá a Belgrád új jelképét, az Ada-hidat tervező szlovén Arhitektura és a Linz új Duna-hídját tervező mérnök-építész, Marc Mimram is – sorolják.

A nyertes pályamű kiválasztásáról neves magyar és külföldi szakemberekből álló tervzsűri dönt. A zsűri elnöke Fürjes Balázs, egyes budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, társelnöke Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnök Kamara korábbi elnöke. A tagok között szerepel Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas opera-énekesnő, Eszenyi Enikő, Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színésznő, a Vígszínház igazgatója, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Schneller István urbanista, Budapest korábbi főépítésze, valamint a híres francia hídtervező, Michel Virlogeux – közölte a KKBK.

Forrás: Blikk

18 hozzászólás “Új csepeli híd: több mint 42 ezer járművel számolnak” bejegyzésre

  1. Betke szerint:

    Köszönjük polgármesterünknek, hogy képviseli a csepeliek véleményét! Bár most elfoglalt a 4-es metró mutyijának vizsgálatával! Alpolgármesterünk melyik oldalon áll a híd megépítését illetően? És Németh Szilárd mit támogat?

  2. Letiltatni szerint:

    M1/M7 összekötésére az M0-ás szolgál, feleslegessé válik a körgyűrű, ha belsőbb területen megismétlik.
    Csepel érdekeit ez a beruházás nem segíti.

  3. Mondanivalamit szerint:

    Értelmetlen, fölösleges és nem gondolom, hogy 30 évig szeretnék úgy Csepelre járni, hogy az építkezés miatt a dugók szinte biztos folyamatosak….
    Illetve a tervezett nyomvonalon, főleg a budai oldalon biztos vannak lakó házak, cégek, vállalkozások, velük mi lesz? Ilyenekre lehet valahol választ kapni?
    Hajrá Magyarország! 🙂

  4. Tóth kati szerint:

    A Gerincutat már 1993-ban megígérte demszkáj.Az mikor lesz kész?Ez a híd mit segítene a kerületnek?Kívül esik a lakott területtől,nem értem mi értelme?

  5. Dr Bubó szerint:

    Helyi népszavazást kell kezdeményezni, hogy az albertfalvi híd, a 3-as és a 18-as villamosok csepelre vezetése előtt ne épülhessen meg a galváni úti híd.

  6. v39endre szerint:

    Dr Bubó !
    Neked van igazad ! A többiek csak pesszimista siránkozást jajgatnak.
    Honlapomon : http://www.v39endre.hu címen a HT-8 -ban írtam a csepeli hídproblémákról. Ráadásul az Önkormányzatnak is eljuttattam leírásomat. Nem volt semmilyen reagálás. Tessék propagálni a népszavazást híd-ügyben !
    v39endre

  7. kispajtás szerint:

    Csepelhez annyi köze van, hogy átível a szargyár és a szántóföldek fölött.
    Értéktelenné téve a Szigetcsúcsot.
    Aki ezt a hidat Csepel szempontjából sikerként értékeli, az egy idióta.

  8. LARSEN-NIELSEN szerint:

    Dr. Bubóhoz csatlakozom. Csak és kizárólag az albertfalvi híd megépítése fog bármit is segíteni a déli kerületek közlekedésén. Az a baj, hogy amíg ilyen szuperdilettánsok döntenek arról, hogy népnek mi a frankó, addig ne sokat reméljünk! Népszavazás Csepelen?! :-)))))) Ugyan már! Rettegnek megkérdezni bármiről is a lakosság véleményét!

  9. Jeniszej szerint:

    Helyi népszavazást kell kezdeményezni, hogy az albertfalvi híd, épüljön meg előbb, mert ennek volna értelme.

  10. Jeniszej szerint:

    Helyi népszavazást kell kezdeményezni, hogy az albertfalvi híd, épüljön meg előbb, mert ennek volna értelme.
    A Csepelről dél irányba kivezető út “gerinc” – mikor épül meg?
    A zönkormányzat előtti szökőkút mellé a Dunai kikötő mikor valósul meg?

  11. Dr Bubó szerint:

    Endre bácsi!

    Amit maga mond, annak van súlya, miért nem próbálja meg beadni a kérdést a helyi választási bizottsághoz? Ha hitelesítik, biztos lennének aki mögé állnának. Én elsők között írnám alá. Ha rendesen elmagyarázzák az embereknek, miért az albertfalvi híd fontosabb nekünk, ha megértik, hogy ezzel közvetlen villamoskapcsolat létesül az etele térrel, móricu zsigmond térrel, határ úttal, örs vezér térrel, akkor alá fogják írni, és meg fogják szavazni. A Fidesz csak ebből ért.

    Én még emlékszem, hogy évtizedekig úgy volt, hogy az albertfalvi híd épül meg előbb, az élvez priorítást, csak ez a jelenlegi vezetés “kúrta el” az olimpiai őrületében.

    A galváni úti híd senkinek nem jó. Illatos úton nem lakik senki, a szennyvíztisztítóban nem lakik senki – sajnos, pedig bolsevikapóékat szívesen odaköltöztetném 🙂 – viszont a határ utat kiszélesíthetnék 2×2 sávra, az új gubacsi hidat meg kell építeni, az ady-budafoki korridorra is szüksége van csepelnek, rajta a villamossal, szemben pedig ott a savoya park, a 6-os út és albertfalva/budafok.

    Sajnos ez a jelenlegi kormányzat csak a népszavazásokból ért. Felőlem felépíthetik egyszerre/egymás után is a 2 hidat, de addig galváni úti híd ne épülhessen, amíg nincs albertfalvi híd.

  12. névkötelez szerint:

    De ez nem csepeli ügy, úgyhogy kerületi népszavazás nem dönthet róla, sőt gyanítom, hogy fővárosi sem, mert “kiemelt kormányzati beruházás”.

  13. v39endre szerint:

    Dr Bubó !
    Mivel ez a híd nem kimondottan csepeli, hanem országos projekt, egy csepeli népszavazás nem befolyásolhatná megépítését. Továbbá bizonyára lesz leágazás a Szabadkikötő úthoz. Nagy munkálatok lesznek a Budai és a Pesti oldalon is.
    És jó fricska a Momentum felé !

  14. Dr Bubó szerint:

    Az, hogy országos, vagy kiemelt kormányzati projekt, nem befolyásolja, hogy Csepel közigazgatási területén valósul meg. Ha a helyi közgyűlésnek jóvá kell hagynia a beruházást, márpedig jóvá kell, akkor helyi ügydöntő népszavazás erre kihatással van.

    Meg kell próbálni, különben megint le leszünk szarva, pont úgy, ahogy demszkijjék is csinálták.
    Ha a galvávi úti híd felépül, akkor az albertfalvi hídra a következő 50 évben már nem fog sor kerülni.

  15. Dr Bubó szerint:

    Na, meg is néztem: minden olyan ügyben, ami a helyi képviselő-testület hatáskörébe tartozik, lehet ügydöntő népszavazás, ami köti a közgyűlést.

    Kezünkbe kell venni a dolgokat, ha már évtizedek óta mind a fővárosi, mind a kerületi vezetés szó szerint leszarja a csepeliek valódi érdekeit.

    A legelképesztőbb az volt, amikor múltkor – azt hiszem a lovas nevű(ha nem, akkor bocsánat) – fideszmókus írt arról, hogy azért sem lenne jó ilyen fejlesztéseket megvalósítani, mert akkor csepelen is nőne az ingatlanok értéke. Nooooooormális?

  16. Betke szerint:

    népszavazzunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  17. v39endre szerint:

    Népszavazást kívánó barátaim !
    Én 78 évesen ebben csak segíteni tudok a korábban összeállított anyagom továbbfejlesztésével. Az eddig kialakult anyag megtekinthető honlapomon.
    A szervezés a Ti dolgotok lenne.

Itt lehet hozzászólni !