Újabb terror Londonban: gázolásos ámokfutás és késelések

Origo

Két helyszínen történt terrortámadás szombaton éjjel Londonban: a londoni hídon egy furgon hajtott a gyalogosok közé, egy piacon pedig késekkel támadtak a polgárokra. A két támadásban hatan meghaltak, negyvennyolcan megsebesültek. Az elkövetők hárman voltak, a rendőrök lelőtték őket. Március vége óta ez a harmadik terrortámadás Nagy-Britanniában.

A londoni rendőrség szerint legalább hat ember meghalt a szombat esti londoni merényletekben a három támadón kívül – közölte vasárnapra virradóra Mark Rowley, a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának parancsnoka. A londoni mentőszolgálat vasárnap reggeli tájékoztatása szerint negyvennyolc sérültet vittek kórházba, több embert pedig a merénylet helyszínén láttak el. A sérülteket öt különböző kórházba vitték.

A rendőrség azt feltételezi, hogy a támadók hárman voltak, őket a rendőrök lelőtték. 

Rowley szerint eleinte úgy tűnt, hogy öngyilkos merénylők által használt mellényt viseltek, de kiderült, hogy nem így van.

A London hídon (London Bridge) egy fehér furgon nagy sebességgel felhajtott a járdára, és több gyalogost elütött, majd a járműből szemtanúk beszámolója szerint három vagy négy ember kiugrott, és késsel támadt a járókelőkre a közeli piac, a Borough Market környékén.

A Scotland Yard vasárnap hajnalban hivatalosan terrorcselekménynek nyilvánította a hídon és a Borough Market mellett elkövetett merényletet. A londoni rendőrség bejelentése előtt nem sokkal Theresa May miniszterelnök is utalt a terrortámadás lehetőségére, közölve: a hatóságok “potenciális terrorcselekményként” kezelik a történteket.

Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.

Theresa May kormányfő elnökletével vasárnap délelőtt összeül a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA. Március vége óta ez a harmadik terrortámadás Nagy-Britanniában.

Magyar sérültről nincs hír

A magyar kormány elítéli a szombat éjszakai londoni terrortámadásokat – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter. A miniszter szerint a merénylet időzítése azt is jelzi, hogya terroristák el akarják törölni a keresztény kultúrát.

A magyar kormány a lehető leghatározottabban elítéli a londoni, terrortámadásokat – írta közleményében a külügyminiszter. A merénylet módja és pünkösdi időzítése azt mutatja, hogy a terroristák “semmilyen aljasságtól nem riadnak vissza”, sőt “egyértelmű, hogy keresztény vallásunkat és kultúránkat is el akarják törölni a Föld felszínéről” – fogalmazott.

Együtt érzünk a gyászolókkal, a sérülteknek mielőbbi teljes felépülést kívánunk – írta.

Magyarország londoni nagykövetsége kapcsolatban áll a rendőrséggel – folytatta -,magyar sérültről nem érkezett hír, a követség ügyeleti telefonján (00-44-207-201-3440) segítséget senki sem kért.

A sokadik terrortámadás után “Európának végre ki kell mondania, hogy nem akarunk a terrorral együtt élni” – jelentette ki Szijjártó Péter. Erre a “szörnyű kihívásra” egyetlen jó válasz van: “az Európába súlyos terrorveszélyt hozó illegális bevándorlás teljes megállítása, valamint a terrorral szembeni zéró tolerancia meghirdetése. Minden mással a saját pusztulásunkat idézzük elő” – hangsúlyozta

A korábbi terrortámadások

Március 22-én egy magányos merénylő, Khalid Masood járművével nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott a londoni Westminster híd járdáján, majd a kocsiból kiszállva, a parlament épületénél késsel megölt egy rendőrt.

Annak a támadásnak a rendőrrel együtt öt halálos áldozata volt. A merénylőt a parlament fegyveres őrsége a helyszínen agyonlőtte.

Nem egészen két hete, Ariana Grande amerikai énekesnő manchesteri popkoncertjének helyszínén egy öngyilkos merénylő, a 22 éves, líbiai származású, de manchesteri születésű Salman Abedi öngyilkos pokolgépes merényletet hajtott végre, 22 embert megölve. A manchesteri merényletben 117-en szenvedtek kórházi kezelést igénylő sérüléseket. A halálos áldozatok között hét gyermek van, a legfiatalabb egy nyolcéves kislány.

Ez volt a legsúlyosabb merénylet Nagy-Britanniában a 2005 júliusában elkövetett londoni merényletsorozat óta. Abban a támadásban négy öngyilkos merénylő robbantott fel három londoni metrószerelvényt és egy városi buszt, 52 utast megölve, és több mint hétszázat megsebesítve.

A múlt havi manchesteri merénylet után néhány napra a legmagasabb, kritikus szintre emelték a nagy-britanniai terrorkészültségi fokozatot, de a riasztási szintet a múlt hétvégén ismét a korábbi, második legmagasabbra mérsékelték.

Amber Rudd belügyminiszter a minap részletek nélkül elmondta: a brit elhárító szolgálatok 2013 óta tizennyolc nagy-britanniai terrortámadási kísérletet hiúsítottak meg, közülük ötöt a Westminster hídon márciusban elkövetett merénylet óta.

Forrás: Origo

 

Egy hozzászólás “Újabb terror Londonban: gázolásos ámokfutás és késelések” bejegyzésre

  1. Állítsuk meg Brüsszelt! szerint:

    Állítsuk meg Sorost amíg nem késő!

Itt lehet hozzászólni !