Dunai hajókiránduláson a csepeli nyugdíjasok

Csepel.hu

2014 óta 13. alkalommal indult útra a Zsófia főhercegné hajó csepeli nyugdíjasokkal a fedélzetén. Május utolsó napján a közel háromszáz időskorúval tartott Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila alpolgármester, Nagyné Kovács Tímea, a Humán Szolgáltatások Igazgatósága mb. intézményvezetője és Noé László idősügyi tanácsnok.

A háromórás sétahajózáson Csepel polgármestere virágcsokorral köszönte meg a hamarosan nyugdíjba vonuló Gerhardtné László Margit munkáját, amelyet Csepelért a közművelődésben hosszú éveken át végzett.

A csepeli önkormányzat támogatta hajókiránduláson Borbély Lénárd köszöntötte útitársait, majd köszönetét fejezte ki a Csepeli Városkép munkatársainak a szervezésért. A polgármester beszédében hangsúlyozta: a városvezetés kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokra, többek között ezért vezették be számukra a Csepeli Strandfürdőben igénybe vehető ingyenes strandbelépőt. A továbbiakban visszautalt az előző hajókiránduláson tett bejelentésére: az önkormányzat új pályázatában ezer nyugdíjas részére öt alkalmas sóbarlang-terápiát ajánl fel ingyenesen.

A mostani hajózáson ismét élőzene szórakoztatta az érdeklődőket, sokan táncoltak, énekeltek és kötetlen beszélgetést folytattak a városvezetőkkel. A kirándulók megcsodálták a főváros panorámáját, a nevezetes történelmi épületek látványát, s fotózással örökítették meg a dunai hajózás élményét.

Az egyik utas oldalunknak elmondta: „Csepelen jó nyugdíjasnak lenni, mert ingyenes a strandolás és a nyugdíjas klubban sokféle programlehetőség közül válogathatunk. Ezért is költözik ide a közeli rokonom” – tette hozzá Ica.

 

AZS

Fotó: Somfai Sándor

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Dunai hajókiránduláson a csepeli nyugdíjasok” bejegyzésre

  1. csepelifan szerint:

    Cserébe bizony le kell adni majd a szavazatot a narancsködúekre!Alamizsna! 🙂

Itt lehet hozzászólni !