Kövekkel támadtak magyar diákokra Calais-nál

Hirado.hu

Illusztráció

Megdobálták az egyik kecskeméti gimnázium diákjainak autóját a calais-i kompkikötő közelében, valószínű, migránsok voltak az elkövetők.

Először váratlan úttorlasz, majd a kocsijukra célzott kövek – vagy tégladarabok – fogadták a Kandó Kálmán Gimnázium öt diákját és három tanárukat a calais-i kompkikötő előtt néhány kilométerrel. A kisbuszban utazó társaság egy londoni szakmai versenyre tartott, amikor hétfő hajnali háromnegyed öt körül megtámadták járművüket.

Az incidensről beszámoló hvg.hu azt írja, nem tudni, kik lehettek a támadók, de valószínű, menekültek lehettek.

A gimnazistákat szállító autó sofőrje az úttorlaszt még ki tudta kerülni, de az utánuk repülő kövek elől már nem tudott elmenekülni. A pár másodperc alatt lezajlott támadás során betört a kocsi hátsó szélvédője, és kifordult az egyik oldalsó ablaka.

Egy közeli gyorsétterem parkolójában, a vendéglátóhely egyik dolgozójától kaptak segítséget, így a kiesett üveget úgy-ahogy vissza tudták rakni a helyére, a hátsó ablakot pedig lefedték. Ezután folytatták útjukat, de mivel el akarták érni a kompot, rendőrt nem hívtak, csak az átkelőnél, az ott dolgozó hatóságiaknak mondták el, mi történt velük.

Forrás: Hirado.hu

6 hozzászólás “Kövekkel támadtak magyar diákokra Calais-nál” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    belekotkot szerint ez is kettős mérce, mert a futballhuligánok is dobálnak!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. királyerdei szerint:

    Cél!!!
    Tűzz!

  3. Állítsuk meg Brüsszelt! szerint:

    Köszönjük meg Brüsszelnek!

  4. robi szerint:

    Nem kellett volna egykor azt ugatni a sok idiótának, hogy: “ruszkik haza!”-
    Igaz, hogy akkor a magyar diákok nem jutottak volna a büdös életben Calaisba.

    Valamit valamiért, kedves birkacsorda.

  5. Tóth kati szerint:

    Tehát azért dobálták meg honfitársainkat,mert a ruszkikat elküldtük haza?Ezt most hogy?

  6. olvasó szerint:

    Tóth kati: Nem érti, hogy itt arról van szó, hogy Magyarországon a magyarok dobálták a külföldieket. És ők is hasonlóan csinálták, csak ott a magyarok már külfödieknek számítanak…

Itt lehet hozzászólni !