Fogházbüntetést kapott a mentőst késelő csepeli fiú

Bors

foghazbuntetest-kapott-a-mentost-keselo-csepeli-fiu

Megtörten érkezett a Fővárosi Törvényszékre az a fiatal fiú, akit emberölés bűntettének kísérletében nem jogerősen bűnösnek találtak, és 4 év börtönre ítéltek, amelyet fiatal korúak fogházában kell majd letöltenie. Krisztián a tárgyalás során végig lehorgasztott fejjel ült a vádlottak padján. Édesanyja közvetlen mögötte ült, többször is apró érintésekkel próbálta megnyugtatni a gyermekét.

Krisztián 2015 novemberében kábítószert fogyasztott, amelytől rosszul lett a csepeli otthonában. A kiérkezett mentők kórházba akarták szállítani. Útközben azonban az iskolatáskájából hirtelen előkapott egy tizenhárom centi pengeélű kést. Többször is megpróbálta megszúrni az egyik mentőápolót, amely közben azt kiabálta: “megdöglesz!”. Ezek közül az egyik a sértett hasát érte, és csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönheti az életét.

Megkéseltek egy mentőst03

Megkéseltek egy mentőst04

A támadót a két ápoló közös erővel, az Üllői útnál teperte le. A három gyermekes családapa azóta haskötővel tud csak dolgozni, öt millió forint kártérítési összeget követel.

Forrás: Bors

A témához kapcsolódó cikkek:

Megkéseltek egy mentőst – csepeli kábítószeres lehetett a tettes

Vádat emeltek a mentőst késelő csepeli drogos ellen

Egy hozzászólás “Fogházbüntetést kapott a mentőst késelő csepeli fiú” bejegyzésre

  1. kötelező szerint:

    na ott majd őt fogják szúrkálni, sötétedés után.

Itt lehet hozzászólni !