Óriási a nyomás Magyarországon, Soros György Brüsszelben lobbizik

Fidesz.hu

Óriási a nyomás Magyarországon, Soros György Brüsszelben lobbizik

Arra kérünk mindenkit, hogy töltse ki az ívet, és segítse a kormány ellenállási munkáját! – hangsúlyozta Németh Szilárd napirend előtti felszólalásában.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese kiemelte: Soros György és az általa támogatott szervezetek nem a menekültek érdekében beszélnek, hanem az illegális bevándorlókkal szeretnék Magyarországot és egész Európát elárasztani.

Németh Szilárd emlékeztetett a 2015-ös nemzeti konzultáció, valamint a 2016-os népszavazás eredményére is. Ezzel kapcsolatban közölte: a magyar emberek véleményét megfogadva cselekedett a kormány, akik azt mondták, hogy se nyugatról, se keletről, se délről ne engedjünk be illegális bevándorlókat.

Aláhúzta: ezzel szemben a szocialista és liberális ellenzék megnyitná a határokat és lebontaná a műszaki és jogi határzárat, és beengedné a bevándorlókat – mondta.

Szólt arról is, hogy Soros György Brüsszelbe utazott. Hozzátette: ennek az útnak pontosan tudjuk a motivációit: a kerítés lebontása, az illegális bevándorlók beutaztatása, az automatikus szétosztás – sorolta.

Ki hatalmazta fel Soros Györgyöt arra, hogy mielőtt a magyar miniszterelnök Brüsszelbe hivatalosan kimenne és az Európai Bizottság vezetőivel tárgyalna, ő elmondja, mit kellene tenni Magyarországgal szemben – fogalmazott.

Szavazott-e Soros Györgyre valaki? Megbízta-e valaki ezzel a feladattal, hogy Magyarország úgymond érdekeit képviselje? – kérdezte. Természetesen minderre nem a válasz – mondta.

Jól kitapintható, hogy miért van Soros György Brüsszelben. Azt szeretné, ha az ő – egy millárdos – érdekei győznének Magyarországgal szemben, ellenben a magyar emberek érdekeivel – húzta alá.

A fideszes politikus hangsúlyozta: meg kell állítanunk Soros Györgyöt, meg kell állítanunk Brüsszelt, erre jó lehetőség a nemzeti konzultáció. Arra kérünk mindenkit, hogy töltse ki az ívet, és segítse a kormány ellenállási munkáját!

Németh Szilárd felszólalásban a Fidesz és a KDNP nevében köszönetet mondott Szent György napján a magyar rendőröknek. Mint fogalmazott: köszönet azért az állhatatos és kitartó munkáért, amelyet Magyarország biztonságáért tesznek. Példaként a határvédelmi feladatokat, valamint az elmúlt időszak tűntetéseit említette.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint egyre nagyobb a nyomás Magyarországon, mert egyre többen szeretnék elérni, hogy a kormány változtassa meg politikáját, például az energiaárak vagy a bevándorlás területén.

Válaszában azt mondta, az Európai Bizottság a határok megerősített védelme helyett azon “töri a fejét”, hogyan ossza szét a terheket a kvótákon alapuló betelepítési programokkal.

Hozzátette: nem lehet csodálkozni azon, hogy az Európai Parlament (EP) baloldali többsége újra “elővette” Magyarországot. Az EP felgyorsítaná a betelepítéseket, megkönnyítené a családegyesítéseket – közölte, majd azt kérte, minden magyar állampolgár töltse ki a nemzeti konzultációs kérdőíveket.

Forrás: Fidesz.hu

27 hozzászólás “Óriási a nyomás Magyarországon, Soros György Brüsszelben lobbizik” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Ezt a tetűt már a fajtája is karóba szeretné húzni, mire kell még várni ?

  2. kispajtás szerint:

    Röhejes ez a démonűzés, ehhez kellünk mi, a lakosság???
    Látszik, hogy a Parlamentben is milyen komolyan veszik ezt az egész cirkuszt – a felszólalón kívül vannak még ketten.
    Hát ehhez kell a “Nemzeti Konzultáció” majd ránk hárítják a felelősséget – a nép döntött a megválasztott, zsíros fizetésű, paranoiás képviselők helyett.
    Védjetek meg TI minket Brüsszeltől, ezért szavaztunk rátok.

  3. névkötelező szerint:

    Én kitöltöttem az ívet, rárajzoltam egy jó nagy faszt, tőlem ezt kapja a kormány.

  4. Nagyapó szerint:

    Egyszerűen képtelenség, amit a “zellenzék” művel. Dumaszínháznak nézik az országot, miközben nem érdekli őket, ha az EU visszavonatja a rezsicsökkentést és a villany 90 Ft lesz, mint NO-ban, csak legyen egy jó beszólás “aki nem megy ki az utcára tüntetni, azt a Fidesz fogja előbb-utóbb eltüntetni.”. Remek!! Egy észkombájn!
    Melyik baloldalit érdekli, ha kötelezően be kell fogadnunk migránsokat, akiknek ~100 €-t kell havonta fizetni? Ja a zadózók pénze nem számít, pedig a ballibeknek is kell fizetni?!!
    kispajtás! A magyar szegényeket, vagy a migránsokat kell támogatni??
    kispajtás!Az nem zavarja, hogy az ön által megválasztott DK-sok csak a zsíros képviselői díjat veszik fel??
    kispajtás! Az sem zavarja, hogy az ön által megválasztott Szabó csak trombitál??
    kispajtás! Mikor fognak olyan programot elővakarni, amelyikben a lakosságról is szó van???

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Nagyapó szerint:

    névkötelező! ” rárajzoltam egy jó nagy faszt” igaza van, aláírásnak ez is megfelel, mert Nomen est omen, azaz a „név maga az ember”!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Letiltatni szerint:

    A MAGYARNÁL 12-SZER NAGYOBB ÖSSZEGET ÉS MUNKAHELY TEREMTÉST KÉRNEK A CSEHEK A LETELEPEDÉSI VÍZUMÉRT

    Cehországban is “vásárolhatnak” letelepedési enegdélyt a külföldiek. Ott azonban nem átláthatatlan módon értékesített államkötvények vételéhez, hanem komoly összegű munkahelyteremtő beruházásokhoz kötik a különleges vízumot.
    Kétéves tartózkodási vízumot szerezhetnek maguknak és családjuknak azok a külföldiek, akik a jövőben

    legalább 75 millió korona (3 millió euró) értékű beruházást valósítanak meg

    Csehországban – közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap hétfőn.

    Az újság szerint az “arany vízumként” ismert intézkedést, amely az Európai Unió számos országában már évek óta gyakorlat, a cseh parlament alsóháza már jóváhagyta. Mivel a kormánykoalíciónak a felsőházban is többsége van, a külföldiek csehországi tartózkodásáról szóló törvényt módosító javaslat elfogadása nem lehet kétséges.

    Az összeg nagyságán kívül egy másik fontos feltétel, hogy a beruházással

    legalább 20 új munkahelyet kell teremteni.

    A kétéves tartózkodási engedélyt a sikeres beruházás esetén a cseh állam lényegesebb feltételek nélkül meghosszabbítaná.

    A Mladá Fronta Dnesben közölt kimutatás szerint a cseh “arany vízum”

    a legdrágábbak közé fog tartozni az Európai Unióban.

    A legtöbbet, 10 millió eurót, Franciaország és Ausztria kérik a vízumért, ahol egyebek között ráadásul 50 új munkahelyet is létre kell hozni. Nagy-Britanniában az ár 2,5 millió euró, Spanyolországban és Portugáliában 500 ezer euró, míg például

    Magyarországon csupán 250 ezer euró.

    Ennél csak Málta olcsóbb, ahol 220 ezer eurót kell a külföldinek beruházni a hosszabb tartózkodási vízumért.

  7. bagoly szerint:

    Szia ” névkötelező ” !

    Áruld el hogy érzed magad a bőrödben, mint gyárilag selejtes termék !
    Mert ha jól, esküszöm át avanzsálok a Te oldaladra !

  8. Alien szerint:

    Németh hiába töri magát, nem lesz belőle Orbán utódja, mert a Fidesz el lesz zavarva! Köpök a konzultációtokra!

  9. Nagyapó szerint:

    Letiltatni! ÉSSS??? “Okos a paraszt a vásár után”! Mit mondott a Simicska-Vona-Volner közgazda trió annak idején???

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Letiltatni szerint:

    Ha már eladják a hazát, lehetne úgy csinálni, hogy ne csak saját zsebbe jusson.
    Egyébként, e logika mentén, a fenntartása (bevezetése) indokolatlan volt és felesleges nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

  11. Nagyapó szerint:

    Letiltatni! “Hazudtunk reggel, este, meg éjjel”!! De még ma is!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Letiltatni szerint:

    Ideje lenne elszámolni, azóta újabb közel 8 év elmúlt..

  13. Alien szerint:

    Hazudtok ti most is, ezért tart benneteket Németh Szilárd!

  14. Nagyapó szerint:

    Alien! Igaza van Némethről, hogy “nem lesz belőle Orbán utódja”! Nem lesz, mert nem Brutus (l. Wikipedia).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. kispajtás szerint:

    Nagyapó provokatív dumájára senki sem vevő, majd elkopik, mint a munkásőr bakancs talpa 😛

  16. névkötelező szerint:

  17. csapajev szerint:

    Ha a “Soros elleni” energiákat jó!!!!feladatra összpontosítanák,már réges-régen nem itt tartanánk!

  18. Vazul néni szerint:

    Nehéz Schilling Árpádnak az életet elviselni ,szegény ,őszinte részvétem. Vártam a végén egy ehhez hasonló jeges vizes kihívást https://www.youtube.com/watch?v=m928bRI9OrQ ,de csalódnom kellet .

  19. Alien szerint:

    Nagyapó, mi nem tetszett a tegnapi 23:04-es hozzászólásomban?

  20. Nagyapó szerint:

    Alien! 2017. április 24., hétfő – 22:45-kor írt bejegyzésére (Németh hiába töri magát, nem lesz belőle Orbán utódja, mert a Fidesz el lesz zavarva! Köpök a konzultációtokra!) reagáltam, de még hozzáteszem, úriember nem köpköd!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  21. Alien szerint:

    Akkor az Adminnak nem tetszett a 23:04-es hozzászólásom, amit Önnek, Nagyapónak címeztem!

  22. admin szerint:

    Még nincs 23:04. Tényleg várjuk azt a hozzászólást?

  23. Alien szerint:

    Tegnapi hozzászólásról van szó!

    Alien szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.
    2017. április 24., hétfő – 23:04
    Nagyapó, ideje takarékoskodni, mert nem lesz mindig képviselő meg tanácsnok!

  24. admin szerint:

    OK, megvan, valóban moderáltunk. A helyzet az, hogy a nicknév alapján nem illik valakivel úgy személyeskedni, mintha tudná, hogy kicsoda, ha nem tudja. A Csepel.info oldalon kis túlzással már mindenkit néztek mindennek – egyedül talán Soros Gyögy nem jelent meg személyesen. De ez lehet, hogy csak a jobboldali fórumozók visszafogottságának köszönhető.

  25. Alien szerint:

    Admin, hány éve is megy a Csepelinfó? 2007. szeptembere óta, azóta sok mindenkiről kiderült hogy kicsoda! Főleg ha az illető saját magát azonosította a hozzászólásában!

    Mire vezet ez a nagy cenzúra, hová lettek a hozzászólók, hová lett a Csepelinfó nagy látogatottsága, nagy hozzászólásszáma? Menjen vissza minden év első hozzászólására, kattintson rá a hozzászólás dátumára, s kiíródik a #comment- után a hozzászólás sorszáma a blog kezdetétől számítva! Érdemes megnézni mennyivel csökkent a hozzászólások száma, amióta a Fidesz hatalmon van, s nem érdeke hogy pörögjön a Csepelinfó! Elég prezentálni Németh Szilárdnak hogy naponta három bejegyzés van róla, fényképpel együtt!

    Na ez nem elég az olvasottsághoz, mert sokan mások hozzászólásaira kíváncsiak, hiszen magát a híreket megtalálhatják a csepel.hu-n is (ugyanazok a szerkesztők, egyik helyen ingyen, a másik helyen munkaköri kötelességként).

Itt lehet hozzászólni !